Sokkal többen terveznek egyszer valamikor az életükben - leginkább a saját, szerintük kalandos életükről - regényt írni, mint azt bárki gondolná, de közülük csak alig néhányan jutnak el odáig, hogy egy napon valóban le is ülnek az "üres lap" elé és megpróbálják azt, lehetőleg értelmes, egybefüggő mondatokkal megtölteni. Nem is csoda, hiszen aki csinált már ilyet valaha, az pontosan tudja, hogy ez az egyik legembertpróbálóbb feladat a világon.

És bizony ez az a pont, ahol a népek legnagyobb százalékban el is véreznek, mert ráébrednek, hogy még a fejükben lévő gondolatok összerendezéséhez sincs meg igazán a képességük, nemhogy a megfogalmazásukhoz. Ami persze nem szégyen, mert nyilván valami egészen máshoz meg van.

Azon kevesek egy része viszont, akik mégis elszántan be is pötyögik az összerendezettnek tűnő gondolataikat, valahol az út elején rájönnek, hogy a történetük valójában érdektelen, és hogy bármennyire is azt hitték először, hogy van benne annyi "kraft", amiért megéri azt a rengeteg belefektetett energiát, valójában nincs. Mert azzal szemben, hogy egy regényt elolvasni mindössze néhány órányi, vagy maximum néhány napos elfoglaltságot jelent, ugyanazt a regényt megírni bizony több hónapos, akár több éves, folyamatos, kőkemény napi meló. Főleg ha egy tényleg gyakorlatlan alkotóról van szó.

Ám a küzdelem akkor indul be csak igazán, amikor a maradék kevés elvszánt kiválasztottak valahogyan végére érnek a projektjük legelső 1.0-ás verziójának, mert bizony ez a pont még messze nem a befutó, hanem az mindössze annyit bizonyít, hogy tényleg van valami, amiről érdemes írni, amiről a szerzőnek már van valamiféle képe, rálátása, úgyhogy akkor van honnan és miből el-, és kiindulni.

Ez a regényírók pokla. Magam is azért érzem fontosnak most ezt a posztot, mert éppen ott vagyok, a pokolban.

Újra meg újra című első regényemet - még Peet Goodman álnéven - 1997-ben kezdtem el megírni, de csak az ezredforduló évére készültem el vele. Nagy szerencsémre - vagy sem - 2000-ben, rendes nyomtatásban ki is adta az akkor még létező Art'z Kiadó, amiért rendkívül hálás vagyok.

Így 25 évnyi tapasztalattal később viszont már pontosan tudom, hogy messze sem sikerült kiaknáznom a történetben rejlő lehetőségeket, ezért úgy döntöttem, hogy újragondolom, és -írom az egészet, mert a zsigereimben érzem benne azt a bizonyos "kraftot".

Tavaly novemberben vettem elő a könyvet és kezdtem el átdolgozni, ráadásul én általában forgatókönyvnek írom meg először a történeteimet, mert azzal hamarabb, kisebb terjedelemben, egyszerűbben a végükre érek. Olyan ez számomra, mint egy részletes, ráadásul már eladható jegyzet, és ha egy történet forgatókönyv formában már működik, akkor majdnem biztos, hogy regényben is működni fog.

Tegnap készült el az első verzió, ami - mint már említettem - pusztán csak annyit bizonyított, hogy érdemes a dologgal foglalkozni, már átlátom, hogy mit is szeretnék a történettel mondani, ismerem annak hiányosságait, erősségeit, tudom, mire kell jobban fókuszálnom, azaz, hogy milyen végrehajtandó feladataim vannak még a sztorival.

Ilyenkor nekiveselkedni újra, átírni akár a legelejétől, kihúzni jeleneteket, karaktereket, újakat kreálni helyettük, aztán kitörölni majd újraalkotni azokat is, egészen addig, amíg olyan nem lesz a mű, amilyennek lennie kell, valódi megszállottságot igénylő feladat, és erre bizony már tényleg csak elenyészően kevesen képesek...

-

Van egy forgatókönyvem, amelyet még valamikor 2006-ban kezdtem el megírni, és amelynek az egyik verzióját 2008-ban meg is vásárolta egy hazai filmgyártó cég. Pillanatok alatt találtak is egy amerikai gyártót ahhoz, hogy a film koprodukcióban készülhessen el. Az amerikaiknak tetszett ugyan a történet, de a két főszereplő karakterét az ő ízlésükhöz kellett alakítanom, amihez lényegében újra kellett írnom az egészet. Már túl voltunk az amerikai szereplők kiválasztásán és minden készen állt a forgatás megkezdéséhez, amikor a 2008-as gazdasági világválság arra a szintre jutott, hogy elvesztettük a befektetőink nagy részét, így a film akkor sajnos nem készülhetett el. 2023-ban viszont újra felvetődött az ötlet, hogy mi lenne, ha... és a rendezőm talált is hozzá olyan produceri ügynökséget, amely nagy érdeklődést mutatott a történet iránt. De nyilván az azóta eltelt évek mindenféle változásait nem hagyhattam figyelmen kívül, úgyhogy mielőtt leadtuk volna a könyvet, ismét újra kellett írnom az egészet, elejétől a végéig. Most ott tartunk, hogy várjuk, melyik külföldi gyártó lesz az, amelyik bevállalja. De egy biztos, az a cég, amelyik úgy dönt, hogy filmet készít a forgatókönyvből, kérni fog bizonyos változtatásokat, aztán pedig valószínűleg jönnek majd a színészek az "ötleteikkel"...