Én eskü alatt vallom, hogy nagyon tudok irigyelni mindenkit, aki nem azt az arrogáns, nagyképű, nárcisztikus péniszsapkát látja Magyar Péterben ami, hanem a család-, és ország védő, becsületbajnok, hős messiást. De főleg azt irigylem teljes szívemből, aki 2024-ben komolyan el tudja hinni, hogy ha itt TISZA-kormány lesz, a NER helyett, akkor itt, annyi évtizednyi hamis rendszerváltós ígérgetés meg folyamatos, ilyen vagy olyan országrablás után, végre igaziból el fog jönni a kókuszvízzel és szója-lattéval folyó Kánaán. De most aztán már tényleg! Eljön pedig szeretett hazánkban annak ellenére is, hogy pillanatnyilag a világnak egyetlen más pontján sincs arra semmilyen reális esély.
És nem számít, hogy az Európai Unió felkent papjai olyan törvényeket hoznak, amelyek kalifátust szándékoznak csinálni az egész kontinensből, nyíltan szemen köpve mindent, ami valaha is az európaiság lényegét jelentette, nem számít, hogy a zöld-, meg a gender-erőszak ott tart, hogy bebörtönözni készülnek mindenkit, aki csak kicsit is mást mer gondolni, mint amit ők, sőt még az sem számít, hogy nem csak az EU, de már a NATO is arra készül, hogy kebelükre emelve az ő - eleve proxy - Ukrajnájukat, végre elegendő indokot kreálhassanak egy totális háború elindításához.
Szinte minden ország - amelyik nincs már eleve benne valamilyen háborúszerű konfliktusban - hazamenti a nemzet aranyát, toboroz, fegyverkezik, hadgyakorlatozik, és háborús forgatókönyveket dolgoz ki, miközben vezető politikusok azon mesterkednek, hogyan fogadtassák el lépésről lépésre a közvéleménnyel a szent eszmét, hogy márpedig a háború szép és nemes dolog, és az erkölcsi kötelessége minden jóembernek. Teszik pedig mindezt állítólag a mi védelmünkben, hiszen ők vannak értünk, nem mi őértük, és bármennyire is szeretnének ők inkább csodákat adni nekünk, sajnos nem tehetnek mást, mert Trump... mert a vírus... mert a klíma... mert Putyin.
És tényleg hasznos idióták tömegei eszik ezt meg, és valóban élnek emberek szép hazánkban is, akik full komolyan, atomi szintű bizonyossággal tudják, hogy mindenért a Zorbán a hibás, meg a FideSS, mert ha ezek nem lennének, akkor mi mind az Édenkertben élnénk tökéletes egészségben és boldogságban.
Tudom, hogy a cím alapján sokan azt gondolják, hogy ebben a posztban akkor most majd végre Magyar Péter, Varga Juditos hangfelvételéről és annak következményeiről lesz szó, de a nagy helyzet az, hogy a következőkben felsorakoztatott válogatáshoz képest, Magyar Péter kormánybuktatónak előadott állítólagos atombombája könnyed Kis Mihály.
Aki valóban figyeli és követi a "végrehajtó maffiával" kapcsolatos megjelenéseket, pontosan tudja, hogy ezt a témát - mint ahogyan sok mást - is, először a Mi Hazánkos, Toroczkai László és kollégái hozták be a köztudatba és kezdték el felfejteni, és nem is csak azt követően, hogy a téma "divatba jött", hanem annak sokkal előtte, még valamikor 2020 nyarán. Az, hogy a dologból egyáltalán "ügy" lett, majd Magyar titokban rögzíteni tudta a feleségét a konyhában arról, hogy a Tóniék hogyan is nyúlnak bele egy folyamatban lévő "ügybe", is inkább a most következő Youtube lejátszási lista videóinak, és az azokban bemutatott valódi oknyomozó munka eredményeinek köszönhető, mint hősünk bátor feleségrögzítésének.
A média többi szereplője - pl. a Magyar által azóta "lepropagandázott", HVG-s Dezső András - is csak sokkal ezek után a videók után szállt be a buliba:
Szerelmem, Magyar Péter, április 6-ra - azaz holnapra - természetesen mikro-adományok felhasználásával, nagy kormánybuktató tüntetést szervezett az ország legszebb terére, és hát ahogyan az események - és maga Magyar Péter is - csavarodnak, nem tudom nem meglátni a párhuzamot, a holnapi program és a 2014-es ukrán Függetlenség (Majdan) téri történések között.
Miről is szólt valójában a Majdan:
2013 novemberében Viktor Janukovics ukrán elnök, az Orosz Föderáció 15 milliárd dolláros hitel-megállapodását választotta az Európai Unió társulási megállapodása helyett, ami - leginkább Nyugat Ukrajnában - sokaknak nem tetszett. Bár azt kevesen tudták, hogy az EU ártatlan kereskedelminek elbábozott javaslata valójában cseppet sem volt ártatlan, sőt inkább volt katonai, mint kereskedelmi, ami pedig értelemszerűen és egyértelműen veszélyt jelentett az orosz nemzetbiztonságra.
Annak ténye, hogy az orosz-barát Orbán Viktor Janukovics elutasította az EU közeledését, épp elegendő szikrának bizonyult ahhoz, hogy sokakban lángra lobbantsa a forradalom fáklyáját, és hatalmas elégedetlen tömegek induljanak meg a Kossuth tér Majdan tér irányába.
Aztán hogy, hogy nem, hirtelen ott termett maga David PressmanVictoria “Toria” Nuland (2013 és 2017 között az európai és eurázsiai ügyekért felelős helyettes államtitkár) személyesen, és átvette az irányítást, mert nyilván, mint hős, igazi amerikai szabadságharcos, érezte, hogy neki akár az ő életük árán is meg kell mentenie a BlackRock befektetéseit az ukrán népet, és elhozni számukra a nemváltó műtéteket, és az LMBTQ jogokat a demokráciát.
Nem mellesleg, Márki-Zay PéterToria Nuland volt az, aki egyszer véletlenül elkottyantotta, hogy az Egyesült Államoknak 5 milliárd dollárjába került az orosz-barát Orbán Viktor Janukovics kormányának megpuccsolása, és erős a gyanú, hogy ez a pénz nem csak plakátokra meg szórólapokra ment el...
Két aprócska idézet a témában:
"Az Associated Press egy cikkének (melyben idézték a karizmatikus Nadia Szavcsenkót) figyelemre méltó kivételével a hírügynökségek mindmáig figyelmen kívül hagyják számos majdanista politikus és Tényről tényre 74 aktivista nyilvános megjegyzéseit, akik tanúsították, hogy bizonyos majdanista fővezérek szerepet játszottak a vérengzésben. Szintén figyelmen kívül hagyták öt grúz ex-katona olasz, izraeli, macedón és orosz orgánumokban közzétett beszámolóját, valamint a Berkut ügyvédjei számára tett tanúvallomásaikat. Azt állították, hogy csoportjaik fegyvereket, pénzt és utasításokat kaptak bizonyos grúz és majdanista politikusoktól, hogy a rendőröket és a tüntetőket is gyilkolják. Állításuk szerint utasításokat kaptak egy szélsőjobboldali kapcsolatokkal rendelkező, korábban az amerikai hadseregben szolgáló mesterlövésztől, és láttak grúz, balti, illetve a „Jobboldali Szektor” (Правий сектор) nevű ukrán nacionalista szélsőjobboldali csoporthoz köthető lövészeket tüzelni a majdanisták ellenőrzése alatt álló bizonyos épületekből. A nyugati média hallgatással fogadta Anatolij Hricenko elnökjelölt és majdanista politikus, egykori védelmi miniszter egy nem régi kijelentését is, miszerint a vizsgálatot azért állították le, mert a mai ukrán vezetők valamelyike érintett a tömeggyilkosságban..."Forrás: Eszmélet
"Nuland nem ugrott, őt lökdösték. Az elmúlt tíz évben az Egyesült Államok Ukrajnával kapcsolatos politikáját jobban azonosították Victoria Nulanddal, mint talán bárki mással. Még azelőtt, az 1990-es években Strobe Talbott vezetésével a színfalak mögött azon dolgozott, hogy a széttöredezett Oroszországot cselekkel Washington csizmája alá szorítsa. Később azonban ő lett a 2014-es, az USA által támogatott, a demokratikusan megválasztott és általánosan elismert ukrán kormány elleni puccs plakátja. Amikor az USA által támogatott verőemberek a tömegre lőttek - "baráti tűz" -, hogy káoszt és dühöt teremtsenek, ami szükséges volt ahhoz, hogy a tüntetőket a "befejezésre" ösztönözzék, Nuland ott volt közöttük és buzdította őket. Híres még arról is, hogy egy lehallgatott telefonbeszélgetés során az akkori kijevi amerikai nagykövettel, Geoff Pyatt-tal együtt választotta ki, hogy ki legyen a puccs utáni ukrán kormány személyzete..." Forrás: Did ‘Toria’ Jump… Or Was She Pushed? Vukics Ferenc fordítása
Pedig 2014. február 21-én reggel már majdnem megszületett a megoldás egy előrehozott elnökválasztás formájában, ám úgy tűnik, hogy Janukovics nem igazán bízott a dolgok rá nézve pozitív alakulásában, és jobbnak látta inkább még aznap éjjel elhagyni az országot. Megüresedett helyét aztán pikk-pakk betöltötték mindenféle "önként jelentkezők", akik az Obama-kormányzat legnagyobb örömére, remekül eljátszották a nagy, új, demokratikus kormányalakítást.
Obamáék persze a szokásos "mikro-adományokkal" úgy megtámogatták a - Nuland-ék által összeállított - Majdan utáni ukrán kormányt, hogy annak aztán - szintén jó amerikai szokás szerint - 14 000 halott és 1.5 millió menekült lett a vége, legalábbis 2022 február 24-ig. Mert, mint tudjuk, azóta kicsit nagyobban pörög a fegyver-biznisz.
Ahogy egy korábbi amerikai nagykövet, Jack F. Matlock a Responsible Statecraft című könyvében leírta:
"A háborút valószínűleg meg lehetett volna akadályozni, ha Ukrajna hajlandó lett volna betartani a minszki megállapodást, elismerni a Donbászt Ukrajnán belüli autonóm entitásként, elkerülni a NATO katonai tanácsadóit, és ígéretet tenni arra, hogy nem lép be a NATO-ba"... Forrás: 10 years later: Maidan's missing history
Szóval ne nagyon lepődjön meg senki, ha holnap balhé lesz, méghozzá nagy, mert a CIA csinált már ilyet máskor, és máshol is. Viszont arról se feledkezzen el senki, hogy olyan ország még nem volt a világon, aki jól járt volna azzal, hogy az USA demokratikus segítséget nyújtott számára. (Lásd közeli példánkat, az európai jogállamiság minta-országát, Ukrajnát, amint éppen nagyban élvezi a nyugat által számára elhozott Édent!)
Nem aközött választunk ugyanis, hogy megszabadít-e minket a nyugat, a NER rabló maffiájától, és elhozza-e számunkra a jogállamisági Kánaánt, hanem aközött, hogy a NER, vagy a nyugat rabol-e ki, meg hogy a NER vagy a CIA kormányozza-e az országot.
Mert sajnos az a szivárványos nyugati Kánaán, amit itt emberek tömegei elképzelnek, meg remélnek, hogy azt majd megteremti itt a progresszív liberális nyugat, egyrészt már rég nem létezik, másrészt pedig ilyen céljai velünk a nyugatnak sohasem voltak, és soha nem is lesznek. Vagy ha igen, akkor például Trianonnál meg 56-ban nagyon félrenéztek valamit...
Summa summarum, részemről pont ugyannyira nem szeretnék itt sem Majdant, sem Ukrajnát, sem Nuland-ot, sem Pressman-t, sem háborút, sem gendert, sem Saría-t, sem kebabot, mint ahogyan még több FIDESZ 2/3-ot sem. Legfeljebb ezen kéne mindannyiunknak munkálkodnunk, ehhez viszont a "Majdan útja" biztosan nem egy követendő példa...
"A hasznos idióta vagy hasznos hülye a politikai zsargonban olyan ember, aki tudatlanságából kifolyólag önként, lelkesedésből szolgál egy olyan érdeket, amellyel, ha ismerné a valódi természetét, nem szimpatizálna." / Wikipédia
Egyszerű kérdésekre, őrült válaszok
Szerinted egy férfi is menstruálhat, eshet teherbe, lehet egy ország legszebb nője, versenyezhet női sportolók ellen, öltözhet a női öltözőben, akár kislányok között?
Szerinted bemehet egy prostira sminkelt drag qeen az oviba, hogy szexről olvasson a gyerekeknek, szexuális segédeszközökkel játszogasson velük, meg tamponokat szórhasson közéjük?
Szerinted is tényleg már 6 éves gyerekek is dönthessenek önállóan, szülői beleegyezés nélkül, a saját születési nemük megváltoztatásáról, és kaphassanak olyan hormonkezelést, vagy áteshessenek olyan műtéteken, amelyek visszafordíthatatlanok, akár titokban, a szüleik tudta nélkül?
Szerinted is hozzá kéne igazítani a személyes névmásokat, sőt az egész nyelvtant mindenkihez, aki másnak képzeli magát, mint ami, legyen az éppen pillanatnyi, hangulatfüggő, és börtönbe lehessen zárni azt, aki nem találja el az éppen abban a pillanatban "helyesnek érzett" megszólítást...?
És sorolhatnám még napestig például a "gender-idiotizmus" minden olyan további elképesztő kérdéseit, amelyekre egy épelméjű ember egyszerűen és könnyedén rávágná, hogy "NEM", ám bármennyire is hihetetlen, hasznos hülyék tömegei harcolnak fröcsögve, öklöt rázva, nap mint nap azért, hogy meggyőzzék az épelméjűeket arról, hogy márpedig nekik van igazuk, és hogy az összes fent feltett kérdésre, egy magasabb erkölcsi minőségben, "IGEN" a válasz.
De nem csak gender-témában hasít a hasznos idiotizmus, hanem egy nagycsomó másban is.
Ki ne emlékezne például azokra a "covidiótákra", akik maszkban ültek a saját autójukban egyedül, vagy maszkot viselve fürödtek a tengerben, vagy akár azokra a zenészekre, akik lyukat vágtak a maszkjukon és azon keresztül szólaltattak meg valamilyen fúvós hangszert, s tették mindezt a tudomány nevében?
Vagy a "wilkommenskultur" bárgyú birkáira, akik tárt karokkal és széles mosollyal az arcukon hagyták, hogy muzulmánok hadai megszállják és elfoglalják Európa legszebb, legélhetőbb országait, a nagyközönség előtt féltve titkolt bandaháborúkkal, csoportos nemi erőszakokkal, lefejezésekkel, ám ezért a néhány aprócska kellemetlenségért cserébe viszont ízletes kebabokkal gazdagítva a nyugati kultúrát?
És amúgy itt van a hasznos idiotizmus valódi csodája. A következő videóban például a kérdező afelől érdeklődik a sok, tisztes, svéd polgártól, hogy vajon ténylegesen befogadnának-e egy illegális menekültet az otthonukba, amely kérdésre természetesen mindegyikük igennel válaszol. Ám amikor a felkészült riporter komolyba odahív egy valódi, igazi, élő menekültet, és közli, hogy hát ez itt Ali, aki nagyon szépen köszöni az önzetlen áldozatukat, és akkor már menne is velük haza, náluk lakni, azonnal kiderül, hogy a nagy hangzatos lózungolás nem több, mint ál-liberális póz, úgynevezett "virtue signalling" (magyarul: "jóemberkedés"), és eszük ágában sincs beengedni a szép, rendezett házukba, vagy lakásukba, egy "mocskos, büdös arabot":
De tovább folytatva az előbb kezdett gondolatmenetet, ki ne látott volna videókat a tenyerüket az aszfalthoz ragasztó, autók elé leülő, felbecsülhetetlen értékű műalkotásokat paradicsomlevessel leöntő "zöld-idiótákról"?
Nos, meglepő módon nincsenek ám ők sem annyira egyedül, hiszen mögöttük is zavaros tekintetű hasznos hülyék tömegei menetelnek megállíthatatlanul, a multinacionális nagyvállalatok legnagyobb örömére. Hiszen addig amíg négyszer-ötször drágábban el lehet adni például a használhatatlan papír szívószálakat, mint a műanyagot, azt harsogva, hogy az majd megmenti a bolygót a pusztulástól, és amíg elmeháborodottak milliói ezt csont nélkül be is szopják, addig nyugodalmasan düböröghet a biznisz tovább.
Gond igazából csak akkor van, amikor a hasznos idióták ereje túllépi a kritikus tömeget, azok az elvetemültek ugyanis szó szerint bármire képesek:
/ Hitler köszönti a spanyol frontról hazatért Luftwaffe katonáit (Fotó: Hugo Jaeger / Europress / Getty) /
/ Egy másik Hitler köszönti egy másik front katonáit (Fotó: Szigetváry Zsolt)
Hogyan tudhatod meg, hogy hasznos idióta vagy-e?
Viszonylag egyszerűen:
1. Ha a poszt elején feltett kérdésekre egyértelműen IGEN a válaszod, biztos, hogy az vagy.
2. Ha Covid idején imádtad a maszkodat meg az otthonmaradást, de annyira, hogy minden ruhádhoz volt passzoló mintájú maszkod, sőt még a profilképedet is maszkosra cserélted, ha még egyedül az autódban ülve is maszkot - lehetőleg duplát - viseltél boldogan, ha a kedvenc maszkodban mentél még fürdeni is, ha fröcsögve gyűlölted az oltatlanokat és azt kívántad, hogy bár mind éhen döglene az érted befalazott lakásában, ha felsőbbrendűnek érezted magad az oltási igazolványoddal a zsebedben, most pedig, hogy annak a csodálatos időszaknak már vége van, borzasztóan hiányzik, hisz a korlátozások nélkül üresebb lett az életed, akkor szintén tuti, hogy hasznos idióta vagy.
3. Ha szerinted is úgy lehet megállítani az olajat, ha leöntesz egy festményt, vagy kiülsz az útra az autók elé, és ha egyszerre tüntetsz az elektromos autózás mellett, és az akkugyárak ellen, akkor megint csak azt kell mondjam, hogy hasznos idióta vagy.
4. És úgy általában, ha mindig minden fősodrású "Nagy Ügy" kapcsolódó Facebook jelvényét kiteszed, lehetőleg mindig ugyanarra profilképedre, hogy aztán a jelvényeid annyira halmozódjanak egymáson, hogy te már ne is nagyon látszódj alattuk, szintén nincs mese, bizony te is egy agymosott, önálló gondolkodásra képtelen hasznos idióta vagy...
/ Magyar Péter berobbanása a Partizán Youtube csatornáján /
SZERELMEM, MAGYAR PÉTER
Prológ
Őszintén bevallom, hogy valaha magam is Hollywood és Amerika bűvöletében éltem, miközben pontosan annyira szar helynek gondoltam Magyarországot, mint ahogyan azt általában a művésztársaim - főleg azok, akik az utóbbi években minden kétharmados bukta után, lehetőleg angol nyelven kiírják, hogy mennyire szégyellik, hogy magyarok - és az RTL Klub sugározta. Természetesen az Orbánt is szidtam, mint a bokrot, mert ugye mind a családomban, mind pedig a köreimben az volt az elvárás. Ezen véleményemmel oly tökéletesen sikerült azonosulnom, hogy egy szép napon el is menekültem ebből a fertőből, egyenesen az álmok földjére, amelyről kicsivel több, mint két év alatt sajnos egyértelműen kiderült számomra, hogy valami nem egészen stimmel vele. Persze én még ekkor sem adtam fel progresszív globalista önmagam, hanem mentem tovább mindig csak nyugatra, a (nap)fénybe, tengerpartokra, pálmafák közé, és vártam a megnyugvás csodáját, ami meg valahogyan mégsem akart eljönni...
...Aztán egy álmos szerda délutánon, amikor sok külföldön töltött év után, a tengerre néző erkélyünkön ülve, és a Youtube-on, a Borbás Marcsi Gasztroangyalát nézve, spontán elsírtam magam pusztán a Balaton-felvidék látványától, rádöbbentem, hogy sajnos - legyen ez ma bármennyire is giccses, szélső-jobboldali vallomás - menthetetlenül szeretem a hazámat, és hiába is próbálok magyart játszani - éppen akkor - a spanyol Valenciában, annyira elemi igény bennem a szakrális kapcsolat az anyafölddel, hogy azonnal vissza kell költöznöm.
Hát így lett belőlem, az ősbalos barátaim-ismerőseim-kollégáim szerint agymosott FideSS geci. Bár nekik azért halkan elárulnám, hogy jómagam sohasem szavaztam a Fideszre, méghozzá elsősorban azon egyszerű okból, mert szerintük állítólag:
...ami pedig megbocsáthatatlan.
A kint töltött évek alatt történt persze más furcsaság is, konkrétan, hogy az RTL híradójától - és más csodásan független és objektív műsorszámaitól - már távol, sajnos nem kaptam meg a szükséges napi magyargyűlölet-adagomat, annak hiányában pedig kénytelen voltam más - tévedésből vagy tudatlanságból nem mindig az addig megszokott kórushoz tartozó - forrásokból tájékozódni. Nos, ekkor derült ki számomra, hogy a kedvenc hazai kereskedelmi csatornámén kívül, létezhetnek még más igazságok is a média univerzumában. Ettől persze totál elbizonytalanodtam, meg elvesztettem a talajt a lábam alól, lett légyen, hogy egészen addig, abban a magabiztos hitben éltem, hogy márpedig én tudom az egyetlen és megdönthetetlen frankót, hiszen azt az Antónia meg a Szellő Pityu naponta bediktálják nekem.
Ekkor kezdődtek csak igazán a problémáim, hiszen amikor egymásnak ellentmondó esemény-értékelésekbe futottam, kénytelen voltam azokat komolyabban lekutatni, sőt elgondolkodni rajtuk. És sajnos ha az ember már nem csak kutat, hanem gondolkodik is, csőstől jönnek onnan a gondok, mert olyankor jobb esetben nem elégséges egy ellentétes vélemény elfogadása sem, hanem a minden oldalról jövő információkon túl, fel kell keresi a lehetséges forrásokat, majd az összes bejövő adat elemzésével, meg kell próbálni kialakítani egy sajátot. Ez persze nyilván lényegesen több energia befektetésbe kerül, mint a legcsekélyebb kételkedés nélkül, azonnal elfogadni bármilyen állítást, pusztán csak arra alapozva, hogy azt az én buborékom médiumai igaznak vélik.
A világ dolgai ugyanis, bármennyire is meglepő, nem feketék vagy fehérek, hanem könnyen lehet, hogy egyszerre ilyenek is, meg olyanok is.
Példának okáért, nem kell sokat visszamennünk a történelemben ahhoz, hogy rátaláljunk annak bizonyítékaira, hogy a nyugat pont ugyanannyira nem a barátunk, mint a kelet, az Európai Unió pont annyira tett és tesz minket tönkre, rabol ki, és dolgozik ellenünk, mint amennyire esetenként felemel, véd és ad. Hogy Amerika semmivel sem különb, mint Oroszország, hogy az amerikai elnökök semmivel sem jobb emberek, mint Vladimir Vladimirovich. Senki sem gondolhatja egyszerre azt, hogy Oroszország háborúi rosszak, az amerikaiaké meg jók, mint ahogyan azt sem, hogy a hazai baloldal hófehér, tiszta, bűntelen és becsületes, a jobb meg sötét, mocskos, bűnös, és korrupt. Az nem lehet, hogy valaki úgy savazza az Orbán család gazdagodását, hogy közben tagadja a rendszerváltás, a privatizáció, az impexek, vagy az EU-csatlakozáshoz kapcsolható balos ország-rablásokat, mint ahogyan az sem, hogy valaki úgy beszél például jobboldali médiafölényről, hogy közben nem ismeri el a korábbi balost. Hát könyörgöm, itt évtizedeken keresztül, ugyanúgy ideológiai alapon lehetetlenítettek el ellenoldali művészeket, a balos kiskirályok, mint ahogyan teszik ezt ma a jobboldalon. Bár ha igazán őszinték vagyunk, akkor azért el kell ismernünk, hogy sem az Alföldi, sem a Nagy Ervin, sem a Noár - és még sorolhatnám a sok többieket - nem éppen úgy él, ahogyan egy olyan diktatúrában valóban élnie "illene", amilyet forradalmi hangon ma vizionál. Ha meg igen, akkor bassza meg, ez egy kurva jó diktatúra!
Talpra Magyar!
De hogy rákanyarodjak végre korunk hősére, magam is borzasztóan izgatott voltam Magyar Péter első megjelenésének pillanatában. Töredelmesen bevallom, elhittem minden szavát, és boldog voltam abban a reményemben, hogy végre jön valaki, aki közvetett módon változást hoz majd a Fideszben, aki Európaiasítja majd a mértéktelenné hízott rablást, lefaragja kicsit a monolitot, teszi pedig mindezt a családjáért és a hazáért, személyes politikai hatalmi pozíciók igénye nélkül, tiszta szívvel, őszintén és önzetlenül...
Erre a csávó legközelebb, hatalmas tömeg előtt megjelent, egy - ha lehet ilyet - az előzőnél is még méregdrágább NER-es outfitben, oldalán a magyar Zelenszkij-jel, amivel egyúttal finoman azt is jelezte, hogy mostantól hozzá fut majd be minden - eddig a baloldali impotensek szerencsétlenkedéseire kútba dobált - "mikro-adomány", majd cserébe azokért, mint jeles diák, úgy mondta fel a liberál-progresszív leckét, hogy azt még maga a jó öreg Gyuri Bácsi se tudta volna szebben...
Később előrevetítette, hogy a Tóniék valószínűleg majd tök alaptalanul, a semmiből, pusztán propagandából, le fogják őt nőverőzni, meg zaklatózni, de mindenki nyugodjon le a picsába, mert nincs itt semmi látnivaló, meg mert:
"Jól csak a szívével lát az ember, ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan! Rabok pedig azért nem leszünk, mert biztonságiból felvettük magnóra, hogy mit mond az asszony a konyhában a Tóniékról, a felvétel meg ott lapul a fiókban már vagy két éve, arra az esetre, ha az az ócska kurva véletlenül merné nem azt csinálni, amire utasítottam, hanem kinyitná mondjuk a lepcses pofáját inkább, haza, haladás, előre, mindenkinek kívánok boldogságban és szeretetben Nőnapot!"
Erre az a senkiházi retek előjött először egy videós ráutalással, mire a Haza Hőse meg leszólt a tömeg fölül a pajzsról, hogy ha te így, akkor én meg már teszem is ki a cuccost a Fészre, amire a ribanc már megint nem kussolt be, hanem először kiírt egy pár nem túl frankót, majd beült a Hajdúhoz, és elmondta élesbe...
Na, ekkor derült ki számomra pontosan, hogy miről is van itt nagybaszó, meg hogy ki is az a tömeg, aki ebbe a saját feleségét hangrögzítő, tervezetten utánkérdezős "Luxus Petőfibe" (Kredit: Hont András) most szerelmes, meg hogy valójában milyen gondolatok, ítéletek is bújnak meg a sok "Család az család"-os, meg "Szeretni emberi jog"-os, ájtatosan mindenért aggódó, gyermek-, és családvédő, Facebook jelvény mögött.
Nos, megismétlem, amit valahol ennek a hosszú szövegnek a közepén írtam: "A világ dolgai ugyanis, bármennyire is meglepő, nem feketék vagy fehérek, hanem könnyen lehet, hogy egyszerre ilyenek is, meg olyanok is."
És itt megint nem tud az lenni, hogy az évekig aktív maffia-tag Magyar Péter, aki két éve ül egy valamilyen bizonyítékon, hirtelen egy megtisztult, bűntelen szent lesz, Varga Judit meg egy rohadt, semmirekellő kurva, akinek börtönben a helye, hanem simán benne van, hogy a Luxus Petőfinek ugyanúgy börtönben a helye, mint a Tóniéknak, részben az addigi NER-es tevékenysége, részben a bizonyíték visszatartás, részben pedig a kapcsolati erőszak okán. De az semmiképpen sem korrekt, hogy a Tóniék meg a Varga rohadjon meg a tömlöcben, a Petőfi meg legyen rögtön miniszterelnök és pápa egyben!!! Mert ez ugyanolyan felfoghatatlan számomra, mint az összes többi eddigi ellentétpár, amit fentebb soroltam. Ez a csávó addig titkolt egy, szerinte a kegyetlen rendszert biztosan bedöntő bizonyítékot, amíg az a kegyetlen rendszer őt szépen eltartotta. Aztán amikor már nem, bosszút állt. Nem hiszem, hogy Kossuth is így gondolkodott volna.
Ezek a dolgok egyszerűen nem férhetnek össze egy fejben!
Ez rosszabb, mint mikor egy vegán komolyan elhiszi, hogy az ő kajájáért nem kellett szenvednie semminek és senkinek, vagy amikor a zöldek beveszik, hogy az elektromos autózás környezetbarát. Ezek a dolgok fizikailag nem férhetnek össze egy ember fejében anélkül, hogy skizoid állapot ne alakulna ki nála, vagy simán fel ne robbanna a delikvens feje.
De most komolyan, ki szeretne az ország élére egy olyan szociopatát, aki felvette, hogy mit mond a felesége a konyhában, és évekig őrizgette a hangfelvételt arra várva, hogy egyszer majd Petőfi nyomdokaiba lépve, jól megzsarolhassa vele?!?
U.i.:
Ha és amennyiben Varga, a Tóniék utasítására, valóban csak megjátszotta a fenti Hajdú interjút, akkor szeretném felhívni a figyelmét minden hazai és nemzetközi színészügynökségnek, hogy Meryl Streep innentől kuka, mert Varga a jövő mozijának új szupersztárja!
Sokkal többen terveznek egyszer valamikor az életükben - leginkább a saját, szerintük kalandos életükről - regényt írni, mint azt bárki gondolná, de közülük csak alig néhányan jutnak el odáig, hogy egy napon valóban le is ülnek az "üres lap" elé és megpróbálják azt, lehetőleg értelmes, egybefüggő mondatokkal megtölteni. Nem is csoda, hiszen aki csinált már ilyet valaha, az pontosan tudja, hogy ez az egyik legembertpróbálóbb feladat a világon.
És bizony ez az a pont, ahol a népek legnagyobb százalékban el is véreznek, mert ráébrednek, hogy még a fejükben lévő gondolatok összerendezéséhez sincs meg igazán a képességük, nemhogy a megfogalmazásukhoz. Ami persze nem szégyen, mert nyilván valami egészen máshoz meg van.
Azon kevesek egy része viszont, akik mégis elszántan be is pötyögik az összerendezettnek tűnő gondolataikat, valahol az út elején rájönnek, hogy a történetük valójában érdektelen, és hogy bármennyire is azt hitték először, hogy van benne annyi "kraft", amiért megéri azt a rengeteg belefektetett energiát, valójában nincs. Mert azzal szemben, hogy egy regényt elolvasni mindössze néhány órányi, vagy maximum néhány napos elfoglaltságot jelent, ugyanazt a regényt megírni bizony több hónapos, akár több éves, folyamatos, kőkemény napi meló. Főleg ha egy tényleg gyakorlatlan alkotóról van szó.
Ám a küzdelem akkor indul be csak igazán, amikor a maradék kevés elvszánt kiválasztottak valahogyan végére érnek a projektjük legelső 1.0-ás verziójának, mert bizony ez a pont még messze nem a befutó, hanem az mindössze annyit bizonyít, hogy tényleg van valami, amiről érdemes írni, amiről a szerzőnek már van valamiféle képe, rálátása, úgyhogy akkor van honnan és miből el-, és kiindulni.
Ez a regényírók pokla. Magam is azért érzem fontosnak most ezt a posztot, mert éppen ott vagyok, a pokolban.
Újra meg újra című első regényemet - még Peet Goodman álnéven - 1997-ben kezdtem el megírni, de csak az ezredforduló évére készültem el vele. Nagy szerencsémre - vagy sem - 2000-ben, rendes nyomtatásban ki is adta az akkor még létező Art'z Kiadó, amiért rendkívül hálás vagyok.
Így 25 évnyi tapasztalattal később viszont már pontosan tudom, hogy messze sem sikerült kiaknáznom a történetben rejlő lehetőségeket, ezért úgy döntöttem, hogy újragondolom, és -írom az egészet, mert a zsigereimben érzem benne azt a bizonyos "kraftot".
Tavaly novemberben vettem elő a könyvet és kezdtem el átdolgozni, ráadásul én általában forgatókönyvnek írom meg először a történeteimet, mert azzal hamarabb, kisebb terjedelemben, egyszerűbben a végükre érek. Olyan ez számomra, mint egy részletes, ráadásul már eladható jegyzet, és ha egy történet forgatókönyv formában már működik, akkor majdnem biztos, hogy regényben is működni fog.
Tegnap készült el az első verzió, ami - mint már említettem - pusztán csak annyit bizonyított, hogy érdemes a dologgal foglalkozni, már átlátom, hogy mit is szeretnék a történettel mondani, ismerem annak hiányosságait, erősségeit, tudom, mire kell jobban fókuszálnom, azaz, hogy milyen végrehajtandó feladataim vannak még a sztorival.
Ilyenkor nekiveselkedni újra, átírni akár a legelejétől, kihúzni jeleneteket, karaktereket, újakat kreálni helyettük, aztán kitörölni majd újraalkotni azokat is, egészen addig, amíg olyan nem lesz a mű, amilyennek lennie kell, valódi megszállottságot igénylő feladat, és erre bizony már tényleg csak elenyészően kevesen képesek...
-
Van egy forgatókönyvem, amelyet még valamikor 2006-ban kezdtem el megírni, és amelynek az egyik verzióját 2008-ban meg is vásárolta egy hazai filmgyártó cég. Pillanatok alatt találtak is egy amerikai gyártót ahhoz, hogy a film koprodukcióban készülhessen el. Az amerikaiknak tetszett ugyan a történet, de a két főszereplő karakterét az ő ízlésükhöz kellett alakítanom, amihez lényegében újra kellett írnom az egészet. Már túl voltunk az amerikai szereplők kiválasztásán és minden készen állt a forgatás megkezdéséhez, amikor a 2008-as gazdasági világválság arra a szintre jutott, hogy elvesztettük a befektetőink nagy részét, így a film akkor sajnos nem készülhetett el. 2023-ban viszont újra felvetődött az ötlet, hogy mi lenne, ha... és a rendezőm talált is hozzá olyan produceri ügynökséget, amely nagy érdeklődést mutatott a történet iránt. De nyilván az azóta eltelt évek mindenféle változásait nem hagyhattam figyelmen kívül, úgyhogy mielőtt leadtuk volna a könyvet, ismét újra kellett írnom az egészet, elejétől a végéig. Most ott tartunk, hogy várjuk, melyik külföldi gyártó lesz az, amelyik bevállalja. De egy biztos, az a cég, amelyik úgy dönt, hogy filmet készít a forgatókönyvből, kérni fog bizonyos változtatásokat, aztán pedig valószínűleg jönnek majd a színészek az "ötleteikkel"...
A mai túrám ebben a - ahogyan a média promózza: halálos télben - a Balaton-partra vezetett, és hát nyilván rendkívül élveztem a friss levegőt, meg a szikrázó napsütést, egészen addig, amíg szem-, és fültanúja nem lettem egy olyan jelenetnek, amelyben két póráz nélkül sétáltatott kutya megugrik egy - hozzám hasonló - ártatlan túrázót. Persze szerencsére nem volt ez egy véres attack, hanem inkább csak valamiféle sáros meglepetés, a szokásos arrogáns bunkókkal, akik abban a hitben élnek, hogy a világ az övék, a korcsuk pedig szófogadó, de valóban felelős kutyatartóként rettenetesen felzaklattam magam azon, hogy 2024-ben még mindig léteznek olyan agyhalott barmok, akik póráz nélkül sétáltatják a neveletlen dögüket közterületen, magasról tojva mindenre, ami nem ők. Az ilyen kreténeket amúgy a mantrájukról lehet legkönnyebben felismerni:
“Ne félj tőle! Nem bánt!”
És igen, ez az a mondat, ami körülbelül minden kutyatámadás előtt elhangzik.
Gyermekként kifejezetten féltem a kutyáktól, de már nem tudom megmondani, hogy a tyúk volt előbb vagy a tojás, vagyis, hogy azért féltem, mert folyton megtámadtak, vagy azért támadtak meg, mert féltem, a lényeg, hogy bármennyire is nem szerettem volna, valahogyan mégis egyre inkább triggereltem a kutyákat. Az utca másik oldaláról képesek voltak észrevenni és megugatni. Volt, hogy egy hatalmas játszótér legtávolabbi sarkából rontott nekem egy óriási Dán Dog, amit szerencsémre - vagy szerencsénkre - a gazdái még vissza tudtak kiabálni valahogyan. És én bizony ezzel a múlttal a fejemben voltam kénytelen egyszer például átkocogni egy Dobermann és egy Rottweiler között, amik történetesen pont éppen azon a dunaparti futópályán morogtak egymásra, amerre engem az utam vitt. Emlékszem, a gazdáik olyan 3-400 méternyire dohányoztak onnan, mindennek háttal, a legnagyobb nyugalomban, aminél elképesztőbb felelőtlenséget el sem tudok képzelni. Nyilván azt ott akkor túléltem, de kb. ugyanennyi erővel akár meg is ölhettek volna. De egy biztos, ha akkor az a két kutya rám támad, a gazdáik semmit sem tehettek volna ellene.
/ A tacskók és én. /
Aztán persze teltek-múltak az évek, megismertem a Csajomat, aki a világ legnagyobb kutyaimádója, így azóta folyamatosan kutyák között élek. Először vettünk egy tacskót, aztán kettőt, és ők együtt úgy belehúztak a kutyaszerelembe, hogy őszintén már létezni sem bírnék nélkülük. De kutyaszerelem ide vagy oda, a szabadon mászkáló, ismeretlen, nagytestű kutyáknak még a Csajom sem tud felhőtlenül örülni, sőt.
/ A Csajom, a nagy, meg a kicsi. /
És sajnos egyre több rémtörténetet hallani olyan esetekről, ahol egy kistestű kutyát, a gazdája szeme láttára, vagy - erősebb szituban - annak karjai közt tép szét egy nagyobb kutya úgy, hogy a kialakult helyzetet senki sem képes kontrollálni.
Nemrégiben szembejött velem egy tök tanúságos videó a neten is arról, hogy mennyire urai a gazdák a kutyáiknak valójában. A videón az látható, hogy a lány ül a kanapén és a szeretett Németjuhászának puszilgatja az orrát, amit a házi kedvenc tűr is egy darabig, ám a következő pillanatban, váratlanul a semmiből leharapja a lány fél arcát, mert egy állat az már csak ilyen ösztönlény. Maga sem tudja, hogy mit, miért csinál, csak csinálja.
/ Az utca vége nálunk. /
Természetesen remek példával szolgálnak azok a kutyatartók is, akik éppen a mi környékünkre hozzák a jószágot szaladgálni. Az ötlet amúgy nem rossz, mert egy gyönyörű tájvédelmi körzet határán élünk. Előttünk erdő, mögöttünk mocsár, a minta-gazdik meg viszik be az ebet az erdőbe, meg át a patakon a mindenféle vadakra figyelmeztető táblák sűrűjében a pusztába, persze póráz nélkül, a szerencsétlen felizgult kuty meg nyilván berohan, fácánt üldöz, szagot követ, meg ilyesmik. És szintén nem először halljuk, amint ugyanaz a minta-gazdi egyre kétségbeesettebben hívja a kutyáját, az meg sehogyan sem akar visszatalálni hozzá. Pedig - gondolom - addig mindig szót fogadott. Mert ugye ez meg a másik mantra, hogy: "Eddig még sohasem csinált ilyet."
És sajnos hallunk mást is. Én is és a Csajom is fültanúi voltunk már olyan élet-halál harcnak itt a közeli dzsindzsásban, ami eszeveszett kutyavonyítással kezdődött, és bizony súlyos csend lett a vége. De ugye van itt nekünk vaddisznó, aranysakál, meg róka is, és nyilván éjjel rendesen zajlik az élet a csillagok alatt, ami meg gondolom egy sima szokvány eltévedt szobakutyának nem éppen életbiztosítás.
Arról nem is beszélve, hogy ha vadászterületen, meglát egy vadász egy póráz nélkül "boldogan" vadat űző kutyát, simán benne van, hogy azt ki is lövi, sőt mindennek a tetejébe a gazdit még meg is bírságolhatják. És ott aztán biztosan nem működik a...
“Ne félj tőle! Nem bánt!”
És bizony az ilyen gazda megérdemli a pénzbüntetést, megérdemli a sintért, megérdemli ha megölik a kutyáját, sőt még azt is ha őt magát helybenhagyják, mert bármi is történjen, és mentegetőzzön akármennyire is azzal, hogy "Eddig még sohasem csinált ilyet.", ő lesz a felelős mindenért egyszemélyben, és nem a másik fél, és főleg nem a kutya, hiszen csakis ő az, aki az egészet némi ésszel, meg egy párezer forintos pórázzal megakadályozhatta volna...
Mindenhol olvasom, hogy milyen farkasordító halálos tél jön, meg hogy talán még mínusz fokok is lesznek, sőt extrém esetben még az is előfordulhat, hogy esni fog a hó.
Én meg lesek, mint Leslie in the cinema, mert én meg még úgy emlékszem a rendes télre - ami amúgy megjegyezném, hogy fénykoromban még nem februártól-júniusig, hanem novembertől-februárig tartott -, hogy a kis sárga Akiak csizmám fullra telement hóval, mert nekem akkor a rendes hó még a térdemig ért, és amikor lapátolták a felnőttek, akkor meg mellig érő folyosókat vájtak bele, ami tök frankó volt. És mivel nem volt még iPhoneunk, mi jobb híján kénytelenek voltunk Szolnokon a domboknál szánkózni, meg csúszkálni a befagyott Zagyva jegén. De nem úgy, hogy "Jajj, meg ne fázz, kisfiam!", hanem úgy hogy konkrétan lilára fagyott a szánk, az ujjainkból - még a lábujjainkból is - meg lényegében kiszállt az élet. Ami persze messze sem akadályozott meg abban, hogy azért még csússzunk párat, az ügyesebbek egyenesen a főútra, az autók közé. Esküszöm, alig bírtunk hazamenni, annyira szétfagytunk, de nem volt mese, csinálni kellett, mert nem tudtuk felhívni anyut, hogy ugyan guruljon már el értünk. Nem hazudok, néha olyan állapotokban kerültünk végre haza, hogy azokhoz ma egy felelős szülő azonnal mentőt hívna, de milyen kurvajó volt az mégis!
Szóval én így emlékszem a télre, ahogy a mellékelt képen van, és amikor panaszkodom, hogy "De régen volt már rendes tél!", akkor én arra gondolok, nem arra, hogy "Szard össze magad, mert előfordulhat, hogy be kell kapcsolnod a fűtést az elektromos autódban, meg hogy szükséged lehet akár még egy kiskabátra is, amíg a hűvös mélygarázsból, felérsz a padlófűtésesbe..."
