ZÁRVA

P. Szabó István

Új blog

2020. július 03. - P. Szabó István

Új blog

 

Csak röviden annyi, hogy ezt a blogot 2020-ban bezártam, mert részben meguntam, részben pedig visszaolvasva néhány dolgot már olyannyira kevésbé tudtam azonosulni a folyton változó régi önmagammal, hogy bár próbáltam átírogatni, meg javítgatni, de aztán rájöttem, hogy inkább elkezdek egy újat, méghozzá tiszta lappal, mint ahogyan tettem ezt az életem nagy valóságában is.

Az új blogot itt tudod elérni:

istvanpszabo

Ébredés

batch_screen_shot_2020-03-24_at_15_32_32.png

Azt hiszem, így a szobafogságunk második hetében kezd tisztulni a kép azzal kapcsolatban, hogy mi is történik a világban éppen. Abban a világban, amelyet tulajdonképpen már legalább egy évtizede - ha nem kettő - teljes szívemből rühellek, és amelynek mindennél jobban várom a végét. És hogy kicsit ha lehet, még gyorsítsam is a folyamatot, elérkezettnek láttam az időt arra, hogy számvessek, újragondoljak, és újraértékeljek néhány "vívmányt", amelyet szintén már a legelső pillanattól kezdve gyűlölök, de minden áron használnom kellett, különben még annál is messzebbre vetett volna a világ kifelé magából, mint amúgy.

batch_screen_shot_2020-03-24_at_15_34_43.png

Az első és talán legjelentősebb értelmetlen, fölösleges baromság, amelyet olyan nagy lendülettel használtam, amelyre oly sok időt elb...tam, és amelyen amúgy annyit görcsöltem a semmire, egyértelműen az Instagram, amelytől a mai nappal cseppet sem érzékeny búcsút veszek...

batch_screen_shot_2020-03-24_at_15_35_16.png

És el sem hiszitek, milyen elképesztően jó érzés egy fölösleges account-tal kevesebbel élni, és őszintén bíztatok mindenkit, aki szintén semmi értelmét nem látta az Instagramnak, hogy törölje magát, majd dobja kukába az egészet, az arra elpazarolt időt pedig inkább használja valami sokkal építőbb dologra annál, mint automatizált algoritmusok üres szivecskéiért imádkozni, és azoktól várni valamiféle hamis érték-ítéletet...

Felkészül: TWITTER...

OLVASS TOVÁBB: KARANTÉN NAPLÓ / SPONSORED BY COVID-19 / 4.NAP

Karantén napló / Sponsored by Covid-19 / 4. NAP

Online dolgozás, állva...

pszabovirushw.png

/ Klikk a képre! /

Nincs nekem ezzel az egésszel semmi bajom, sőt, egy csomó szívderítő történés van így napközben, de olyanok tényleg, amik még könnyeket is csalnak a szemembe. Mint például, az hogy minden este 8.00-kor kiállunk az erkélyre megtapsolni a spanyol orvosokat meg nővérkéket, akik éjt nappallá téve melóznak azon, hogy ne legyen ilyen brutálsok áldozata a vírusnak, de mondjuk tegnap este az egyik szomszéd még ki is pakolta a hangcuccát és konkrétan ment a disco éjjel 11.00-ig.

Meg, hogy most sok szobafogságos színész ismerősöm szórakoztatja a népeket online versekkel, mesékkel, olvasással, és például a Magyar Bálint barátom négy estén keresztül olvassa fel a Kis Herceget, amely műre amúgy évtizedek óta úgy gondolok, hogy mekkora egy elcsépelt szar, de most hogy így ebben az állapotban hallgatjuk az ő hangján élőben, így meg kiderült, hogy mennyire egy csoda is az az írás igazából tényleg.

img_0516.jpeg

A Csajom meg életében először nekiállt online jógázni, mert valójában miért is ne, és imádta minden percét, és különben meg én kifejezetten örülök annak, hogy ez az egész "online-dolog" most ennyire feljött, mert én ugye mondjuk már második éve - vagy harmadik - tolom az online táplálkozási tanácsadást, és a népek 99% csak néz rám, meg a dologra, mint "Borjú az új kapura." és nem értik, hogy mi az a hülyeség, amit én csinálok, miközben meg folyamatosan csináljuk a szorgalmas emberekkel a brutál sikereket mindössze azáltal, hogy minden egyes nap  írásban konzultálunk, meg infót cserélünk, meg mérünk, és mérünk, és mérünk.

Szóval a rendszer eddig is állt és fejlődött, de most talán még az is elgondolkodik rajta, hogy ez talán tényleg nem  akkora baromság, meg hogy főleg milyen egyszerű, és értelmes, akinek eddig eszébe sem jutott az ilyesmi, és ez vonatkozik az online edzésekre is, amiben meg a Csajom jeleskedik egészen azóta, hogy hazaköltöztünk Miami-ból.

allva.jpg

Annyi csak a változás, hogy mivel most egyszerre megint több projekt fut, és tényleg sok időt kell a gépen töltenem, képtelen vagyok már mindazt ülve, vagy fekve nyomatni, úgyhogy kreáltam egy ilyen kis emelvényt az asztalomra, hogy állva tudjak dolgozni, ami nagyon király.

És időnk is lett több kicsivel, mert azok az órák, amiket az edzőterembe menéssel, meg tengerparton sétálással töltöttünk, most felszabadultak, és most csak annyi történik, hogy kiakasztom a TRX-em a folyosóra - vagyis a bejárati ajtóra, csak kívülre - és már tolom is szinte ugyanazt az edzést, amit amúgy a teremben tolnék. Na jó, a súlyok azért hiányoznak, de most ez van...

Szóval nem lesz tőle semmi bajotok, ha otthon maradtok egy kicsit, csak fogadjatok meg egy jótanácsot, egy amúgy már két hete karanténozótól: Csináljatok magatoknak napirendet, hogy ne ússzatok el a sok Facebook-ozással, meg Netflix-szel (meg pornóval), és csak néhány percet tervezzetek bele olyan hülyeségekre, amikre amúgy simán el tud menni az egész nap, ha nem tartod magad szigorúan a tervhez...:)

Na csumi!

OLVASS TOVÁBB: Karantén napló / Sponsored by Covid-19 / 1. NAP

 

Karantén napló / Sponsored by Covid-19 / 1. NAP

Készletezés

batch_img_0501.jpeg

Egy tegnapi posztomban / ARMAGEDDON 2.0 / már leírtam, hogy milyen kalandosan sikerült nem vennem tegnap egyáltalán semmi kaját, úgyhogy miután nagy üres kézzel hazaérkeztem, a következő lépés az volt, hogy készítettem egy pontos számvetést arról, hogy mi mindenünk van, és persze, hogy mi mindenünk meg nincs.

Mivel a mindenféle számításaim alapján az jött ki, hogy ha mindketten napi 2 kávét iszunk, akkor összesen maximum 25 napra elegendő kávénk van, úgyhogy ez lett a limit, mert ugye ha elfogy a kávénk, akkor a Csajom valószínűleg úgyis agyonver már az első reggelen. Úgyhogy 25 full totál kimozdulásmentes napra állítottam össze a mindent, azért persze valahol mélyen abban a reményben, hogy vagy hamarosan ismét megoldódik az online boltozás itt nálunk Valencia-ban, vagy lecseng a mindenki sok felhalmozása, és nem lesznek többé tömött sorok a boltok előtt, ami miatt azért félek, hogy a vírus terjedése amúgy nem fog megállni, hiszen ameddig sok emberek bárhol és bármilyen indokkal összejönnek egy levegőt szívni, addig a vírusnak mindig lesz alkalma egyik emberről átugrálni a másikra.

A tények és a számok alapján amúgy a 25 napos tervem végrehajtása nem is lehetetlen, ami viszont biztos, hogy ennek a 25 napnak legnagyobb részében zabot, és mindenféle cuccokkal megtömött TORTILLA-kat fogunk enni, persze azért néha megtörve az unalmat valami színesebb dologgal.

batch_img_0502.jpeg

Summa-summarum, úgy jött ki a matek, hogy 20 napra elegendő zabunk van, ha egy adag nem haladja meg az 50 grammot, és még két napig lesz bele banánunk, még egy napig almánk, majd még körülbelül 4-5 napon keresztül tudunk bele fagyasztott apró gyümölcsöket kanalazni, ami azért egész szívderítő, főleg ha ügyesen beosztjuk a mogyoróvaj adagunkat is, amiből szintén pakolgathatunk a zabunkba.

Rossz hír viszont, hogy nagyon nem állunk jól fahéjból...

OLVASS TOVÁBB: Armageddon 2.0

Armageddon 2.0

25971894-8111805-image-a-75_1584205459435.jpg

/ Forrás /

Az otthoniaknak üzenem, hogy az imént megpróbáltam "még utoljára" kimenni boltba, ha már itt Spanyolban egy nappal előrehozták a járvány miatti "kijárási tilalmat" hirtelen.

Összeírtunk mindent a Csajommal, hogy mi kellhet, persze nem apokaliptikusan, hanem simán úgy, hogy azért ne csak rizs legyen itthon meg liszt, hanem néhány annál picit értelmesebb cucc is, mint például tojás, zöldség, gyümölcs, esetleg egy egész csirke... ilyesmik.

Amikor elkezdett zuhogni az eső, rögtön tudtam, hogy itt az alkalom, ennél jobb pillanat már nem is lesz a bevásárlásra, úgyhogy elindultam...

A Consum felé közeledve már messziről láttam, hogy valami nem frankó, mert a parkolón keresztül hosszan kikacskaringózó sorban álltak a többi népek, bevásárlókocsikkal.

Beálltam hát a sor végére, egy lány mögé - több, mint egy méternyire - aki éppen telefonált, majd lágyan köhintett egyet, majd még kettőt mélyebbről, olyan jó reszelősen hurutosan, és akkor én inkább sarkon fordultam és elindultam haza, mert úgy éreztem, hogy nem ez az a hely, ahol most én a legnagyobb nyugalomban el tudnék tölteni olyan két-három órácskát.

Otthon gumikesztyű-, ruha le, és be a mosógépbe, nagy fürdés, nagy hajmosás, átöltözés, vodkával gargalizálás, majd vodka ivás, és közben végig mantra, hogy "Minden a legnagyobb rendben! Nem köhögött rám! Nem kaptam el..."

Persze rögtön csináltam egy készlet-leltárt is, amiből kiderült, hogy kedves, finom, és szórakoztató ételeink már nem igazán vannak. Vagyis van mondjuk itthon még a múltkori nagybevásárlásból 5 tojás, meg 2 alma, 2 narancs, 3 banán, másfél joghurt, és nulla zöldség... Oké, fagyasztott még van, meg liszt is, meg bab is, meg rizs is, de azért most, hogy eskü, innentől nem mozdulunk ki addig, amíg éhen nem halunk, az már tényleg csak 2-3 napnyi "öröm", aztán meg jöhet a klasszik armageddon-diéta, ami meg nem kifejezetten az, amit amúgy táplálkozási tanácsadóként nagyon fogyasztásra javasolnék, főleg nem hosszútávon...

És alap, hogy mivel a Csajommal mi mindketten leginkább online dolgozunk, az volt az első ötletünk, hogy rendelünk cuccokat a bolt online-rendelős rendszerén keresztül, mindenféle kimozdulás nélkül, de mire eljutottunk odáig, hogy leadhattuk volna a listát, a bolt komplett rendszere összeomlott, és nem csak az egyiké ám, hanem az összes elérhető boltos rendelős oldal jelezte, hogy "Nincs tovább, kész, vége..."

Szóval, ha azt képzeled, hogy nem lesz semmi gáz, meg hogy bolt tutti lesz, őszintén mondom, hogy én már abban sem vagyok totál biztos, annyira gyorsan változik minden, mint ahogyan például már a pénzkiadó automaták sem igazán vannak rogyásig bankóval, hanem inkább semennyire. Sőt az internet sem siklik olyan flottul, mint eddig, márpedig ha az elmegy, és nem jön be a Netflix, akkor tényleg #mindmeghalunk ...

A kijárási tilalmunk is csak mától (hétfő) élt volna, de szombaton este nagy váratlanul megjelent a főni a tévében, és közölte, hogy nem várunk hétfőig, hanem a kijárási tilalom azonnaltól van.

Amúgy szép, hogy minden este kiállunk az erkélyre és megtapsoljuk a sok hősiesen küzdő dokikat, meg nővérkéket, de ha én írnám most ezt a sztorit, akkor én sem úgy kezdeném, hogy durr bele minden, hanem pontosan így, ilyen szépen finoman, hogy tapsolgatunk boldogan, meg kicsit hosszabb a sor a boltban, aztán viszont lépnék egy nagyobbat, hagy pörögjön fel a történet...

OLVASS TOVÁBB: LÁNY A SAROKBAN / Rövidfilm

 

LÁNY A SAROKBAN / Rövidfilm

"Három hónappal a világvége után..."

Most, hogy kezd egyre "aktuálisabbá válni" a dolog - lett légyen, hogy a koronavírus gyors terjedése miatt, itt Spanyolországban már szükségállapot, és kvázi kijárási tilalom van - eszembe jutott ez a, még 2011-ben készített kisfilmünk, amely "A világvége után három hónappal" játszódik, és különben is...

Most, hogy egy egész világ lett szobafogságra ítélve, itt az ideje elkezdeni mindenféle más módokon szórakoztatni egymást, hogy ne unatkozzunk, és hogy attól még megmaradjon köztünk a kapcsolat, hogy most egy ideig kevésbé fogunk ölelkezni.

Én tegnap megígértem, hogy szabadjára engedem régi "műveimet", és hát úgy tűnik, hogy a sorban ez a kisfilm az, amely a leginkább "illik a képbe".

Jó "szórakozást" kívánok hozzá!:)

OLVASS TOVÁBB: Szép Új Világ

Szép Új Világ

eotw_8937.jpg

/ Fotó: Én, Valencia - 2020 /

Te is várod már a Szép Új Világot? Mert én nagyon.

Nem mondom, hogy nem félek tőle, sőt, azt sem tudhatom előre, hogy látni fogom-e egyáltalán a saját szememmel, de abban biztos vagyok, hogy most végre eljön.

Azt amúgy sem lehetett tovább csinálni, amit mi az utóbbi időkben műveltünk. A józan ész teljes hiánya volt jellemző ránk, hát most ez a "dolog" jól megmutatja nekünk, hogy milyen mélyre kerültünk, és hogy ennyi volt. Nincs tovább. Vége van.

Addig hazudtuk, hogy meggyógyítjuk a Földet, hogy megelégelte. Most majd meggyógyítja magát, nélkülünk. És igaza van. Bennünk már rég nem lehetett megbízni.

Most majd szépen vége lesz a globális kapitalizmusnak, a piacgazdaságnak, a bankrendszernek, vége lesz a polkorrektnek, a gender-idiotizmusnak, a migráció-, és a klímaválság ostoba kezelésének, talán még a politikai rend felépítésének is, és az összes többi idióta bullshit-nek, amit megpróbáltunk fenntartani.

De tudod, mit mondok? Nem is kár értük.

Én már amúgy is elmondhatatlanul és egyre jobban rühelltem az egészet. Nem is nagyon tudtam magam hová tenni benne, és most végre, lassan újra kezdem látni, hogy ki vagyok, hogy mennyit érek, hogy mennyit is ér egy ember valójában.

Talán végre leesik, hogy nem a "like" az érték, sem az új telefon, hogy a pucsítva csücsörítés sehogyan sem rímel a nőiség csodájával, és hogy a menő kézműves design-szatyrod, bármennyire is szeretnéd, kurvára nem jelenti azt, hogy igazi klímavédő vagy, és persze sorolhatnám, de sajnos annyi lett a félreértés meg a kamu, hogy sosem lenne vége.

Vagyis, de.

Most.

OLVASS TOVÁBB: 2020 március

2020 március

earth.jpg

Minden idők legmelegebb tele jelzi, hogy lassan összeomlik a klímánk - ami persze csak egy hoax:) - Afrikában olyan sáskajárás van, hogy minden Biblia-írók 10 ujjukat is megnyalnák. A törökök részben mindjárt összeháborúznak az oroszokkal, és amúgy az EU-val is, mert keveslik a lóvét arra, hogy visszatartsák a menekült-áradatot, ami most ott toporog a görög határnál, ahol viszont a hadsereg már úgy döntött, hogy éppen pont most van kedvük éles lőfegyveres gyakorlatozni, hátha átjön az üzenet mindenkinek, hogy mostantól aztán már tényleg elég, és nincs tovább "migráns-puszilgatás". A már eleve évek óta mondogatott következő brutális gazdasági válság viszont éppen pont most kapja meg a kilövési engedélyt a Covid-19-től, amit a tegnapi napon a WHO hivatalosan is "világjárvánnyá" nyilvánított. Amerika letiltotta a beutazást Európából, a lezárt Olaszországban, aktív kijárási tilalom mellett már csak a kórházak és a boltok lehetnek nyitva, és végül "nálunk" is leállították a Fallas-fesztivált, amire amúgy egy éve készülnek a népek. Sőt, a dolog annyira komoly, hogy a Miami-s barátaink most szóltak, hogy Ultra se lesz, ami meg aztán tényleg a netovább.

Szóval mára úgy ébredtünk, hogy a munkahelyek kb. 70%-a ment a kukába, iskolástól, éttermestől, színházastól, amitől most eszembe jutnak azok a régi intelmek, hogy "Tervezz előre!", meg hogy mennyire fontos egy "Biztos állás."

Na de beszéljünk a tényleg komoly dolgokról is kicsit:

Akárhogyan is etetem, a kovászom csak nem akar duplájára nőni, amitől most tiszta ideg vagyok! Valami ötlet? 

OLVASS TOVÁBB: A korona egy "tisztogató" vírus?

Kör 3.

batch_img_0458_1.jpeg

batch_img_0459.jpeg

batch_img_0462.jpeg

Amikor már majdnem azt hittük, hogy nincs többé, hogy vége van, egyszer csak...

Szóval nem véletlenül válogattam a fotóimat mostanában, meg élesztettem újra a szinte elhagyott blogomat, sőt, a fotós Instámat is, mert tudtam, hogy JÖN! JÖN! JÖN!...

A Csajom mondta a kávé mellé egyik reggel, hogy elege van már abból, hogy megállás nélkül csak a 2014-2016-os Miamis képeinket kénytelen posztolgatni, és hogy nincsenek róla rendes új fotók, meg hogy a telefonos videóink is szarok, mert ő nem azért "ment hozzá" egy fotós csávóhoz, hogy aztán a csávóról kiderüljön, hogy már gépe sincs, úgyhogy ezen gondolkozzak el...

Mást nem nagyon tehettem, minthogy rávetettem magam azonnal az összehasonlító videókra, meg írásokra, meg az Ebay-re, és olvasgattam, meg kutattam, meg nézgelődtem, meg összehasonlítottam, és végül azt dobta a gép, hogy ha nem nagyon akarok költeni, akkor akár vehetnék is egy új CANON EOS 4000D-t, ami a létező legolcsóbb tükrös gép manapság, és már majdnem meg is tettem, amikor még mélyebbre ástam az összehasonlításokban, majd a semmiből előkerült a régi 550D-m ötlete, meg az, hogy még mindig mennyien dícsérik, és szeretik, és használják, és amikor végigtoltam egy komplett összehasonlítást az új 4000D, és a már majd 10 éves 550D közt, és minden vélemény egyértelműen állította, hogy még mindig az 550D a jobb, akkor onnan aztán már tényleg csak egy lépésnyire voltam attól, hogy vegyek is egyet...

...és én nem az vagyok, aki könnyen leáll, úgyhogy akkor én léptem, de olyat, hogy magam sem hittem el.

Találtam egy gépet Mallorca-n, beszéltem az eladóval, kicsit még le is nyomattam az amúgy is alacsony árat, és most potom €151-ért újra van gépem, és ráadásul, mert az én életem tényleg mindig a körökről szól, konkrétan olyan, amilyennel ezt az egész fotózás dolgot 10 évvel ezelőtt elkezdtem.

fenykepezogepeim.jpg

/ Rögös életutam eddig, és most újra. Egyszer fent, egyszer lent, aztán megint fent... /

Ma jött meg (Érdekes, hogy lányoknál ez mennyire mást jelent.) és már most és újra szerelmes vagyok a cuccba, mert annyira okos, annyira kompakt, és olyan szépen dolgozik, hogy szavam eláll tőle.

Szóval nyugiság van! Mindenki, aki már temette, hogy valaha lesznek a Csajomnak még rendes fotói - meg talán másoknak is - az most már nyugodjon meg a "p...ba"! Hamarosan jönnek az új képek...:)

A korona egy "tisztogató" vírus?

screen_shot_2020-03-11_at_09_12_04.png

/ A diagramok szerint a koronavírus elsősorban az idősekre és a betegekre nézve jelent halálos veszélyt, sőt érdekes módon a cukorbetegekre is, ami azért eléggé kilóg a sorból. Forrás.

Pár éve olvastam egy könyvet - sajnos nem emlékszem a címére - de az volt a lényege, hogy "valakik" kreáltak egy olyan "gén-válogatós" vírust, amely csak a színesbőrűeket támadta meg.

Izgalmas könyv volt és egyben elég riasztó is, hogy a genetika tudományának fejlődésével a dolog akár még lehetséges is lenne.

Talán mintha láttam is volna egy beszélgetést a témában, ahol alátámasztották, hogy a biológiai fegyverek szintjén akár már ma is eljuthatnának a kutatók oda, hogy olyan vírusokat alkossanak, amelyek csak bizonyos gének jelenlétében kapcsolnak be... (Nem vagyok genetikus, úgyhogy fogalmam sincs arról, hogy van-e értelme ennek a mondatnak, de talán a jelentése azárt átjött.)

Nem célom semmilyen összeesküvéselmélet terjesztése vagy ilyesmi, még akkor sem ha mások azért nyomatják pl. a "Bill Gates hátteret" rendesen, mindössze csak annyi, hogy újraéledő íróként az ember felfigyel bizonyos összefüggésekre, és elgondolkodik a dolgokon. De nem feltétlenül azért, hogy végső következtetéseket vonjon le, inkább csak annyi ez, hogy izgalmas a téma, és bármiről is van szó, mindig érdemes feltenni a kérdést, hogy valamilyen "eseménynek" mi lehet a motorja, hogy kinek jó az, kinek jelent ez profitot vagy bármilyen előnyt?

Amit viszont érdekes módon már biztosan tudunk, hogy ez a vírus a Földnek, a környezetünknek, és a klímának például kifejezetten jót tesz...

Kíváncsi vagyok, hogy mondjuk a gazdaság most mennyire fog beomlani, lett légyen, hogy annyi dolog van egyszerre együtt most a világban - klíma, migráció, háborús együttállások...stb. - egy valóban komoly krízishez, hogy azt csak egy vak nem látja. Mindenesetre ha az egész világon megáll a turizmus, bezárnak az éttermek, a mozik, és a színházak, miközben megreccsen a komplett egészségügy, abból tutkó, hogy sok jó nem fog kisülni... bár ki tudja.

#istayhome

OLVASS TOVÁBB: A KORONAVÍRUS VALÓSÁGA

A koronavírus valósága

img_0449.jpeg

Ti is vettetek már lisztet, gumikesztyűt, meg vodkát?

...

Először érdekesnek, meg izgalmasnak tűnt, mert persze messze volt, és mindig sokkal megnyugtatóbb, ha bármi, ami rossz, az másokkal történik.

Aztán jött egyre közelebb, de én is azt mondtam, hogy le kell szarni, mert ez csak egy sima flu. Még rá is kérdeztem az orvosaimnál, hogy szerintük mi a helyzet, és ők is azt mondták, hogy nem kell beszarni.

Tegnap viszont már ugyanezen orvosaim is másként vélekedtek...

screen_shot_2020-03-10_at_14_48_24.png

Az a mortalitási szám, ami az összes betegre vonatkoztatva tényleg jelentéktelen, az az idősebbek tekintetében már 20% körüli, ami viszont már elég kaka, mert azt akárhogyan is vesszük, 5-ből, 1, azaz én még mindig nem vagyok beszarva, de félteni már féltek. És ugye nem az a lényeg, hogy mi relatíve fiatalok megbetegszünk, meg akár meg is gyógyulunk, hanem az, hogy közben kit fertőzünk - vagy konkrétan ölünk - meg azzal, hogy nem vesszük ezt komolyan. 

Olaszország már vesztegzár alatt, itt "nálunk" spanyoloknál is kezdődik "a menet", de leginkább északabbra, Madridban, és környékén, bár állítólag már Valencia-ban - ahol mi élünk - is bezártak ma az iskolák, meg az ilyesmik. De van egy aprócska gebasz, mert zajlik itt nálunk egy óriási fesztivál - a Fallas - aminek meg úgy tűnik, hogy nem fogják szkippelni a programjait, mert annál sokkal-sokkal nagyobb lóvé van mögötte, ami meg azt jelenti, hogy ide fog jönni, vagy már ide is jött, legalább 20.000 olasz, meg még egy párszázezer spanyol, meg persze az apró.

Sokan még azzal is viccelődnek, hogy most, hogy Madridban és környékén bezártak az iskolák, legalább az a sokcsomó diák is nyugodtan le tud ide ruccanni Fallas-ozni, ami azért is királyság, mert ez nem egy sima egynapos buli ám, hanem ez egy olyan program, ami egy teljes hónapon keresztül zajlik.

fallas.jpg

Szerencsénkre mi nem a belvárosban lakunk, hanem a parton, ami csak hétvégente van tele, de akkor nagyon, viszont meg tudjuk tenni, hogy nem megyünk ki olyankor, bármennyire is király amúgy itt minden napsütötte hétvége.

Nekünk csak egy dolog van itt ami átgondolandó, ami pedig ugye nem más, mint az edzőterem, ahová szokás szerint befizettük magunkat márciusra is, de a Csajom tegnap kiadta a karantén-utasítást, mert amúgy az a terem, ahová járunk, tisztasági szempontból sok-sok kivetnivalót hagy maga után. Tudom, hogy nekünk magyaroknak szerencsére már a gondolat is fura, de esküszöm, hogy a teremben nincs egyetlen fertőtlenítő spray sem, sőt törlőkendő se nagyon, ami azt jelenti, hogy bárki, aki ráfekszik valamire, vagy megfog valamit, azt utána úgy teszi vissza - vagyis inkább úgy hagyja ott - hogy azt senki le nem takarítja, kvázi soha. Na leginkább ezért egyeztem bele én is a dologba, vagyis hogy nem megyünk "többé" abba a terembe edzeni...

És igen, tegnap mi is elsétáltunk és vettünk néhány plusz vécépapírt, meg lisztet, meg rizst, meg olyasmi dolgokat, amiket amúgy is el tudunk majd sütni-főzni, de legalább ha ne adj Isten, tényleg megbetegszünk, és akkor aztán meg tényleg nem mozdulunk ki akár hetekig, akkor legalább lehessen mihez nyúlni... gumikesztyűben:)

Kész szerencse, hogy már az első spanyol kovászom is több, mint 10 napos, és erősödik szépen, de annyira, hogy ma már ketté tudtam venni, azaz már két kovászom is van...

Ja, és ami még fontos, hogy én nem csak azért veszek lisztet, mert mondták, hanem mert én tényleg szeretek, és tudok is kenyeret sütni.

kenyer_web.jpg

Na mindegy. Nem tudom, hogy ki, hogy van vele, de talán tényleg nem árt most inkább félni, mint megijedni. Ha meg vége lesz a dolognak, legalább lesz majd egy csomó jó kenyér, meg pogácsa, meg palacsinta, abból meg még nem volt baj sosem...:)

Film?

img_9916_1.jpeg

Érdekes nap a mai. Jönnek ilyen filmes levelek arra a spanyol címünkre, amit senki más nem tud, meg beszélgetek filmesekkel, meg gondolkodom filmekről, aztán hirtelen azon kapom magam, hogy vágom a Panelninját, meg olvasom a Délutánt, és agyalok kicsit, hogy mi lenne, ha újra...

A Csajom szereti, ha ilyesmit csinálok.

Én is szeretem.

Persze lehet, hogy majd megint elfelejtem, meg jönnek a napi dolgok, de közben meg kéne egy új könyv is megint, meg a többi, mert annyira jó, amikor elkészülnek.

Vajon menne még? Vajon érdekel még egyáltalán valami annyira, hogy nekiüljek?

Álmodozni azért lehet, vagy nem?

U.i.: Ugyanitt masszázs és táplálkozási tanácsadás féláron...

Bullshit

Nagyon sokszor van nagyon elegem abból a világból, ami mára lett, de annyira, hogy már elmondani sincs kedvem. Minek? Úgysincs semmi értelme. Meg amúgy ma már nincs is olyan, hogy őszintén elmondod a véleményed, mert az igazságot konkrétan és szó szerint tiltják. Lavírozni kell, meg menni az árral, meg egyetérteni minden egyes divatos témában, meg eljátszani, hogy harcolsz az "ügyért" nagyon, bármi is legyen az.

Fasz tele.

Generáció X! - Interjú Fejes Ádámmal

"GENERÁCIÓ X!"

Interjú Fejes Ádámmal,

a MU Színházban,

2019 december 13-án,

20.00 órakor látható előadásról.

Kérdező: Barta Luca

78686495_2444316282453765_2434811930695696384_n.jpg

/ Fejes Ádám, Fotó: Hoffmann Adrienn /

BL: Azt csiripelték a madarak, hogy a te fejedből pattant ki a Generáció X ötlete egy közös összeröffenés alkalmával. Milyen személyes kapcsolatok fűznek az előadókhoz?

FÁ: Olyan kötelékek ezek, amelyeket azok a történelmi hatások alakítottak, amelyek egyszerre, egymáshoz közeli életkorban értek minket. Mi még akkor álltunk színpadra, amikor még nem volt mobilunk, nem volt Facebook profilunk, és most lehet, hogy durvát mondok, még Instagram sem volt, sőt nekem még email címem sem, viszont elég fiatalok voltunk, amikor a nagy digitális áttörés jött, és zökkenőmentesen felhasználóivá váltunk ezeknek a kütyüknek, de még az analóg világban is kiismernénk magunkat, ha úgy adódna. A 20-as éveink végén, közepén jártunk, amikor összedőltek az ikertornyok, kamaszok voltunk, amikor a déli határ másik oldalán népírtás folyt, amikor Ruandában a Hutuk lekaszabolták a Tuszikat, amikor az amerikaiak lerohanták Irakot. Mindannyian a 80-as években kezdtünk táncolni, én spec 83-ban már jazz-balettoztam Hódmezővásárhelyen...érted, vidéken jazz-balettozni, rögtön az úttörő ünnepség után, amit még a Lenin Téren nyitott meg a városban állomásozó orosz katonai alakulat egyik tisztje...oroszul! Gyerekek voltunk, amikor egy percre megállt az élet, mert meghalt Brezsnyev Elvtárs. Szurkoltunk Farkas Bertalannak, és boldogan néztük a kertben, vagy a gangon fröccsöt ivó nagyapáinkat, ahogy hangosan röhögnek Hofi viccein, amelyek a Sokol rádióból ömlöttek a meleg nyári napokon. Nem értettük pontosan, miért kell 86 nyarán duplán megmosni a zöldségeket és gyümölcsöket, és elborzadva néztük a Junoszt-on vagy a Videotonon, ahogy felrobban a Challenger űrrepülőgép, és a tengerbe zuhan. Szóval, a minket ért hatások kötnek össze bennünket, és azért intenzívebben, mint a többi generációnkbélit, mert mindeközben mindannyian egy igen specifikus pályán haladtunk, ami nem más volt, mint a tánc. Ugyanazokkal a pályaválasztásunkkal járó kihívásokkal kellet megküzdenünk, ugyanazzal a kényszeredettséggel válaszoltuk meg a kényes és állandóan nekünk szegezett kérdéseket: “Értem, hogy táncolsz, de mit dolgozol?”, “Abból meg lehet élni?”, “Lehet tapizni a csajok seggét?”, “Le tudsz menni spárgába?”, “Sok a buzi?”, “Az balett?”, “Nem!?” “...akkor néptánc?”, “Nem!?”…”Mutass má’ valamit!” El kell jönnöd megnézni, hogy megértsd!

BL: Ugye az az alapötlet, hogy egymástól teljesen különálló szakmai pályát befutott öreg rókák mérik össze erejüket a színpadon. Mit kell azon érteni, hogy "különálló szakmai pálya"? Arra gondolsz, hogy más színházak, más együttesek, más táncstílusok, vagy ennél jóval szélesebb a merítés? Úgy értem, hogy egyáltalán táncosok lesznek a színpadon, vagy már az sem?

FÁ: Igen, így van, és ahogy már fentebb említettem, itt elsősorban valóban arról van szó, hogy míg teljesen más utakon indultunk el a táncművésszé válás irányába, más társulatok, iskolák, országok, színházak, volt egy olyan meghatározó pont, amely a földrajzi, vagy stílusbéli távolságokon átível, ez pedig a történelmi közeg, amely hatott ránk, hasonló életkorban, hasonló érzelmi állapotban. Mindannyian színpadon táncoltunk az életünk egy pontján, de azóta, vagy előtte, közben, mindannyiunk megtapasztalta, hogy milyen is az, ha az ember kényszerből, vagy választásból, de hosszabb-rövidebb időre leválik művészetéről és a civil életben dolgozik. Mi hatan együtt, már voltunk: műszívvel élők, rally versenyzők, masszőrök, szállodai alkalmazottak, felszolgálók, szakácsok, harcművészek, fodrászok, kukások, gyorséttermi dolgozók, baristák, poolboy-ok, fotográfusok, filmrendezők, forgatókönyv írók, személyi edzők, táplálkozási tanácsadók, bloggerek, szoláriumstúdió tulajdonosok, biofarmerek, zeneszerzők, hang és fénytechnikusok, pedagógusok, értékesítési ügynökök. Életvitel-szerűen éltünk Izraelben, Hollandiában, Franciaországban, Máltán, az USA-ban, Németországban, Izlandon, Spanyolországban, és a lista nem teljes! Szóval, szakmai pályáinkról ki-be mozgó, művészek vagyunk, és most próbát teszünk arra, hogy ezt a rengeteg élettapasztalatot, valahogyan egy "produkció" formájában színpadra vigyük, és az előadás szöveteként, életünk egyetlen igazi közös pontját használjuk fel, a táncot.

72283942_431739694117924_8251624454795296768_o.jpg

/ Juhos István, Fotó:‎ Bander Photography /

BL: Hogyan épült fel az alkotó folyamat, miként sikerült összeolvasztani a különböző álláspontokat?

FÁ: Sehogyan nem sikerült, mert még nem próbáltunk, és nem is nagyon fogunk. Az elképzelésünk szerint, csak egy-két megbeszélést fogunk tartani, és majd a színpadon találkozunk.

BL: Ezt most komolyan mondod, hogy nem fogtok próbálni!? Szerinted össze tud állni egy nézhető, élvezhető, dramaturgiájában építkező előadás próba nélkül?

FÁ: Szerintem összeállhat, igen. Muszáj lesz neki, és ennek az az oka, hogy rá kellett jönnünk, hogy bár nagyon szeretnénk olyan előadásokat létrehozni, amelyben hozzánk hasonló korú, tapasztalt előadóművészek vesznek részt, de sajnos nem jöhet össze, mert ebből ugye nem lehet megélni, és mindenkinek csinálnia kell a dolgát, és abból sok van, és össze-vissza mindenfelé, így azután logisztikai okokból kifolyólag döntöttünk egy olyan koncepció mellett, amely azt helyezi előtérbe, hogy maga az előadás térben és időben megvalósítható legyen, ehhez pedig az kell, hogy nulla, vagy nagyon kevés próbával hozzuk létre azt, mert ugye időben nem tudunk próbákat összehozni. Ezek után, már csak az a dolgunk, hogy ezt a megszokott módon, elvont, progresszív, post-modern művész-koncepció-misztikummal vegyük körül, és elhitessük az emberekkel, hogy a próbák hiánya, az hozzáad a megjelenítendő művészi értékhez. Én is nagyon kíváncsi vagyok, mi fog történni, de bárhogy is lesz, az biztos, hogy én ilyet még nem csináltam, és ha másra nem, legalább értékes alkotói, művészi tapasztalatszerzésre jó lesz mind nekünk, mind pedig (gondolom főként szakmai) nézőink számára!

BL: Mire számíthatnak a nézők?

FÁ: Életük egyik legszórakoztatóbb előadására! Önirónia, önvallomás, nyílt öncélúskodás, humor, törékeny feltárulkozás, sírás, nevetés…

BL: Mit üzensz a nézőknek?

FÁ: Azt, hogy nyitottan és előzetes elvárások nélkül érkezzenek, és garantálom, hogy egyszeri, megismételhetetlen, és legfőbbképpen ízig-vérig "emberközeli" élményben lesz részük...

Infó: GENERÁCIÓ X!

Generáció X!

75481836_3199430243431553_3270649382956957696_o.jpg

Miközben nagyban és nyilvánvalóan tolom a táplálkozási tanácsadást meg az egyelrendesen blogot, sőt végre kijött az Egyél rendesen! e-könyvem 3.0 verziója, amit imádok, és amire végtelenül büszke vagyok, ja és ugye nyilván arról meg nem is beszélve, hogy új ország, új gondok, beilleszkedés, pénz, munka, nyelv meg a többi ilyesmik, és ehhez hasonlók, egy nem is olyan régi eszegetős-iszogatós beszélgetés alkalmával a teljesen őrült Fejes Ádám felvetette annak az ötletét, hogy mi lenne, ha mi régi "öreg" táncos emberek, akik valóban bírnak egyfajta karakterrel, mélységgel, humorral, múlttal, és jelennel, összeállnánk egyszer, vagy újra, és kitennénk a színpadra mindenünket, ami volt, és ami van. Persze jót nevettünk, meg mondogattuk, hogy "tényleg milyen jó lenne", meg vicces, aztán töltöttünk még egy pohár bort, meg jóféle házipáleszt, koccintottunk, és az egészet lefojtottuk némi friss sütésű sajtos pogival.

40558057_312559416172644_3576494579630735360_n.jpg

Jó volt, jól éreztük magunkat, mert a szeretet, a tartalom, és a közös múlt olyan elegy, amelyben el lehet merülni tényleg, de aztán az ember hazamegy, és simán csak elfelejti az ilyesmit.

De ez az "állat", ez nem felejtette el, hanem előhozta megint a következő alkalommal is, és megint koccintottunk rá, meg megint rátoltuk a pogit, és megint elfelejtettük volna, de aztán kiderült, hogy az Ádám az izom-komolyan elhatározta magát, és nem engedi el a dolgot.

Kreált nekünk Facebook-csoportot, szétküldte a szándéknyilatkozatokat, ami igazából még mindig nem jelent semmit, mert azért az ilyesmiből még simán ki lehet fordulni, főleg úgy, hogy közben nekem ebbe az egészbe "belerondított" a Spanyolba költözés, és igazából bármennyire is szerettem volna ezt a dolgot, meg láttam benne a fényt, a szívem mélyén elengedtem, és letettem róla, hogy ha a project létrejön, részt vehetek benne magam is.

Aztán az Ádám egyszercsak szólt mindannyiunknak, hogy akkor december 13. 20.00 óra, Mu színház, és az meg már egy olyan valami, amiből kicsit nehezebb kitérni, miközben ezer dolgom, megoldandó problémám van itt helyben, meg az épülő online bizniszemmel, és majd szétfeszített az "ambiValencia" belülről, hogy akarom ezt, de egyszerűen képtelenség lesz kivitelezni, úgyhogy tegnap ráírtam az Ádámra, hogy mennyire borzalmasan sajnálom, de részemről ez a közszereplés nem fog menni...

Szó, szót követett, aztán azzal búcsúztunk, hogy lett repülőjegyem oda-vissza, meg nagy mosoly a szívemben, hogy úgy néz ki, mégis ott fogok állni 13-án a Mu színpadán ezekkel a csodálatos barátokkal, és csinálunk "valamit", ami simán lehet, hogy szar lesz, bár kétlem, mert annyi érték fortyog bennünk, ami nem engedi majd, hogy ne legyünk legalább valahogy felejthetetlenek...

Úgyhogy így állunk...

Alább közlöm a minden hivatalosakat, miközben atomra izgatott vagyok, és bizseregve várom ezt az egészet, Neked pedig nincs más dolgod, mint eljönni, és megnézni, mi sül ki belőle. Ez tényleg egy amolyan szívmelengetően egyszeri és megismételhetetlen este lesz (A linkre kattintva eléred az eseményt a Facebook-on):

MU TERMINÁL: GENERÁCIÓ X

/táncszínházi bemutató/

Egymástól teljesen különálló szakmai pályát befutott öregrókák mérik össze erejüket a színpadon. Versengés, bizonyítás az élet minden területéről behozott bizonyítékokkal. Ki ért el nagyobb sikereket, ki lett a legjobb előadó, kiből lett a legelismertebb alkotó, ki kapta a legtöbb szakmai elismerést, kinek sikeres a magánélete, ki lett a leggazdagabb, ki a legcsóróbb, kinek adódik össze a legtöbb érték az életében? Lehet-e ezt egyáltalán mérni, ha lehet, milyen értékrendszer mentén értékelünk életpályákat, kell-e mérni egyáltalán? Hogyan lehet összehangolni a külső és a belső mérleget? Van-e értéktelen, értékes és még értékesebb művész?

És a fő kérdés: ha sikerül értéksorrendiséget felállítanunk, mit kezdjünk vele? Ha nem sikerül, mert mindenki egyformán értékes, csak máshogy, akkor milyen módszertan alapján osszuk szét közös erőforrásainkat a művészek között? Elképzelésünk szerint, a kérdéseket bőséges humorral fűszerezve és sok-sok színvonalas koreográfiai „bravúrral” megtűzdelve járjuk majd körül.

Alkotók, előadók: Fejes Ádám, Gergely Atilla, Juhos István❤️, Kalmár Attila, P. Szabó István, Zachár Lóránd
Koreográfus asszisztens: Hoffmann Adrienn
Produkciós asszisztensek: Gyepes Bianka, Hajtó Janka, Asztalos Dóra
Fotó: Hoffmann Adrienn
Támogatók: EMMI, NKA, Terminál Alapítvány, ICD 2000 Kft. MU Színház, Ár-Tér Herbahód Kft.

www.muterminal.hu

PÉNTEK, 13 DECEMBER 2019 20:00
színházterem
időtartam: kb. 60 perc
korosztály: 14+

jegyár: 2200 Ft
diák-, nyugdíjas jegy, XI. kerületi lakos kedvezmény: 1800 ft
támogatói jegy: 4000 Ft

ill-be-back-940x450.jpg

Neked ki a példaképed?

freedom-800x400.jpg

Nem tudom, hogy történt, de egyszercsak azon találtam magam, hogy az Andi elment edzeni, nekem meg már fájt a fejem a sok spanyoltól, és még nem volt kedvem nekiülni a videóknak, úgyhogy adtam magamnak egy kis szabadidőt a nap közepén, és csak keresgettem a filmek közt, hogy mihez lenne kedvem, meg hogy mi kapcsolna ki igazán, amikor rátaláltam George Michael - Freedom filmjére.

Ahogy öregszem, egyre inkább érdekel az igazi valóság, a kitalált valóságok helyett, és lassan több dokut nézek, mint fiction-t, meg amúgy is azt éreztem, hogy így a böjtöm harmadik napján ez most pont jól fog jönni, úgyhogy csináltam magamnak egy vajas-fahéjas kávét, és rányomtam a play-t...

Szerintem mindazon szerencsések, akik olyan korban nőttek fel, amikor még léteztek igazi sztárok, úgy értem nem ma, amikor tényleg mindenki sztár, beleértve az összes szar influenszert, meg a vesznek maguknak követőket embert, meg azokat a senkiháziakat, akiknek ott megállt a produkciójuk, hogy megpörgették a pöcsüket, vagy hatalmas labdákat tetettek a mellük helyére és le tudják magukat fotózni a tükörben, miközben csücsörítve pucsítanak, és társaik, nyilván pontosan tudjátok, hogy mire gondolok, szóval azok, akik még úgy nőttek fel, hogy a rájuk ömlő médiás massza alatt megbújt valamiféle tényleges érték, azok rendre ki is tudták választani maguknak azokat a nagyságokat, akiket aztán a maguk módján követhettek, akikből táplálkozhattak, láttak egy irányt, fényt, ha úgy tetszik, vagy ha modern szeretnék lenni, akkor azt mondanám, hogy "motivációt", ami tényleg remek dolog volt fiatalon, de fogalmam sincs, hogy ma mi van.

Beleírtam valami ilyesmit az Indiánba is:

Persze nem azt állítom, hogy régen mindenki jó volt, ma meg mindenki szar, csak valahogy annyira hatalmas az árnyék, és olyan picike mellette a fény.

És talán pont erre ment el az utóbbi közel tíz évem, hogy amint elkezdtek sorra kihúnyni előttem az útjelzők, és a világ értelmi színvonala súlyosan megzuhant, és átalakult az általam oly nagyra tartott eszme, a művészet is valamiféle tojáson lépkedős, polkorrekt maszatolássá, és súlytalan lett minden, és jelentéktelen, a döntéshozók meg sorra emelték magasba a rosszakat meg a tehetségteleneket, egyszerűen nem volt többé merre menni.

Vagyis talán volt, csak épeszű, éplelkű embernek a felkínált új irány egyszerűen nem felelhetett meg, és aljasul kúszott be a változás, alattomosan, lassan, de feltartóztathatatlanul, és bemasíroztak a szaros csizmák a tiszta szobába, és annyira összemászkálták a hófehér padlót, hogy végül a szar lett az uralkodó, és ma már a legtöbben úgy hiszik, hogy a szar az alap, és arra kell építkezni, de én nem akarom, és nem vagyok hajlandó, ami persze kutyát nem érdekel, de akkor is hiszem, hogy jön még arra a rohadt kutyára kamion.

Nem akarok én itt forradalmat, meg nagy szavakat, vagy ilyesmit, csak borzasztó időnként ráébredni, hogy mennyire hiányzik az életemből a zene, a követhető mentorok, meg az igazán jó filmek. Az olyanokra gondolok, amelyek nem dobnak le magukról azzal, hogy menetrendszerűen, és teljesen értelmetlenül tűnik fel bennük a kötelező fekete, a kötelező meleg, a kötelező ázsiai, meg a többi kötelező #meetoo faszom fos, amikor nem kell körülnéznem magamban, hogy "jajj, mit is gondolok!", és hogy vajon éppen most kit sértettem meg azzal, hogy egyáltalán van saját véleményem, hanem egyszerűen csak elengedem, és rájuk bízom magam, és megyek velük, és visznek, és emelkedettséget meg szeretetet érzek, és szabadságot...

Simán lehet, hogy egyzserűen csak a szabadság érzése hiányzik, hogy sajnos pont ott követtük el a legnagyobb hibát az erőltetett szabadsággal, meg a “mások” védelmével, hogy addig toltuk, amíg végül túltoltuk.

Ma már péládul ha szeretnék lefotózni valamit a városban, ezerszer meg kell gondolnom, hogy ki mindenki van a képkivágáson belül, és azon kell agyalnom közben, hogy milyen engedélyeket kéne beszereznem ahhoz, hogy nyugodtan exponálhassak, és ez borzalmas.

Olyan ez az egész, mint amilyen a kajálásunk lett. Miközben megkaphatunk és elérhetünk végre bármit, jön a legerősebben az, hogy ne egyél húst, kenyeret, tésztát, gyümölcsöt, fűszereset, alkoholosat, krumplisat, liszteset, glutént, laktózt, vagyis lényegében semmit, mert meghalsz. Így nem lehet élni, vagyis nyilván lehet, de minek?

És hol vagyunk még ennek a végétől?

De tényleg nem akarok én ennyire nagyon messzire menni, csak jó volt ez a George Michael doku, és gondoltam felteszem a kérdést, mint régen csináltuk még az “én koromban”, mert mi még például írtunk is ilyesmikből házit osztályfőnöki órán, de tényleg nem tudom, hogy ma van-e ennek még bármilyen létjogosultsága, de szóval, hogy azt szeretném kérdezni, hogy "Neked ki a példaképed?"

Vissza a balettba

Ismeritek azt a híreset a Macskafogó című örökbecsű zsenializmusból, hogy "Mehetünk vissza a balettba ugrálni"? Na mert most az van pont. Éreztem én már, hogy ha lassan visszafogyok a versenysúly-közelimre, és szabadabban megy majd a mozgás megint, akkor igényem lesz a táncra, és hát úgy alakult, hogy az Inversedance Fodor Zolija meghívott edzéseket tartani a táncosainak, meg amúgy a mindenféle külsős érdeklődőknek is egyaránt, és szó-szót követett, és egyszercsak ott álltam a vadász jelmezében a Vuk-ból, és rámjött, és megbeszéltük az időpontokat, és jövő héten már próbálunk is. Csak azért gondoltam, hogy ilyen hamar szólok róla, mert az ő Vuk-juk egy nagyon jó gyerekelőadás és hát viszik a jegyeket, mint a cukrot, és ha valakinek szándékában áll alibiből elhozni a gyereket, hogy közben meg rajtam röhöghessen, akkor már most bele kell húznia ám rettenet!

Idén négy előadás lesz a MUPA-ban:

VUK - NOVEMBER 6. - 10.30

VUK - NOVEMBER 6. - 15.00

VUK - DECEMBER 6. - 10.30

VUK - DECEMBER 6. - 15.00

Tessék jönni kacagni meg szórakozni velem, rajtam:)

 

/ A Nemzeti Táncszínház szervezésében. /

Pályaválasztási kisokos

Avagy, "Csapkodsz, mint hal a szatyorban..."

delutan_kozos1_kozepes.JPG

/ Fotó: Martin Wanda, Lány: Karsai Anna - Délután - színdarab - Pilvax /

Mindig, amikor nagyon csinálok valami újat, megkapom ezt az alcím dolgot - mármint hogy "Csapkodok, mint hal a szatyorban..." - és hogy nem vagyok kitartó, meg mindig kitalálok valamit, aztán megunom, aztán kitalálok valami egészen mást, aztán azt is megunom, szóval hogy bizonytalankodom, meg próbállkozom össze-vissza, és hogy itt lenne az ideje végre rendesen pályát választanom, és eldöntenem, hogy mi akarok lenni, és akkor csinálni azt halálig, mint legtöbben a világban, és persze értem én, hogy kívülről furának tűnhet, hogy az Instám modellfotózásokkal indul, aztán lassan jönnek a fitneszes dolgok, amiből meg szép lassan átfolyunk a kajákba, és látom benne az eklektika esélyét, de bennem ezek a dolgok oly szépen állnak össze és épülnek egymásra, és sőt, következnek egymásból, hogy nincs is annál egyértelműbb semmi...

Azt elismerem, hogy szinte éhes ragadozóként vadászom az újabb és újabb ingereket, dehát nyilas vagyok, a nyilas az meg olyan, hogy az mindig többet akar, és addig megy, amíg meg nem kapja, aztán ha már megkapta, keres valami másik megkaphatót, mert a nyilast ez mozgatja igazán, hogy mindig van tovább, de ez azt is jelenti, hogy ha engem igazán érdekel valami, annak én a mélyére megyek tényleg, és ezzel lényegében el is magyaráztam, mi is történik pontosan. De ha ez még mondjuk kevés, akkor engedd meg, hogy összekössem neked a szálakat, hogy lásd, nem vagyok én olyan hetykén csapkodós...

Három dolog vezérli az életemet:

1. Írás.

2. Mozgás.

3. Súlyproblémák.

Az írás volt legelőször és azzal együtt valamiféle művészi igény arra, hogy folyton keressem és kifejezzem magam. Érzékeny ember vagyok, "művészlélek" szokták volt mondani rám, és az is maradok örökké, még akkor is, ha öt év múlva a legnagyobb élvezettel fogok mondjuk bányászként dolgozni Dél-Afrikában. A művészet nem múlik bennem, de alakul, fejlődik, tisztul, érik azáltal, hogy egyre többet lát, egyre többet tapasztal, és egyre többet tud, és történik mindez úgy, hogy közben egyre kevésbé jelenek meg aktívan az úgynevezett "művészvilágban".

Először nem írtam jól. Nem volt stílusom, utánozni próbáltam másokat, viszont nagyon elhittem, hogy jó vagyok, és azt tényleg nem kellett volna. Bár ha az ember nem hisz magában, akkor meg inkább bele se kezdjen! Azóta eltelt vagy 25 év, és bár azt én már nem tudom és nem is akarom eldönteni, hogy jól írok-e, vagy sem, de stílusom az megkérdőjelezhetetlenül lett.

A tánc egyetlen pillanat alatt magával ragadott, és hajszolt is majd 15 éven keresztül teljes erőből, aztán kicsit visszahúzódva, de nagyon ott volt bennem, és a tánc mellett simán elfért az írás, hiszen a kettő nemhogy nem üti, hanem ha úgy vesszük kiegészíti egymást. A tánc mögött gondolatiságnak kell lennie, mint ahogyan az írásban is, a különbség csak annyi, hogy az egyik nyelvet a test beszéli, a másikat meg a betűk.

Mindig is filmszerűen írtam, ezért szép lassan elkezdtem konkrétan filmeket is írni, az első regényem pedig tulajdonképpen egy koreográfiai terv jegyzeteiből nőtte ki magát.

A filmek képekből állnak, de ahhoz, hogy a képek szabályrendszerét megértsem, meg kell tanulnom a képalkotás tudományát, ezért kezdtem fotózni, és mindig is csupán két téma érdekelt fotósként: 1. emberek, 2. mozgás.

Aki ismer, tudja, hogy mindeközben végig súlyproblémákkal küzdöttem. Híztam, fogytam, jojóztam, és kvázi felszedtem magamra 45 kilónyi túlsúlyt, ami számomra egyértelmű indok volt arra, hogy a táplálkozás szó szerint életbevágó problémájára megoldást találjak. Közel 25 évig ez nem nem sikerült, de kábé tavaly viszont igen. Hátatfordítva az összes elterjedt, tanult és tanított baromságnak, végre megtaláltam a hosszútávú, tartható megoldást a súlyproblémáimra, amiért rendkívül hálás vagyok az életnek, és amiért viszont borzalmasan haragszom a táplálkozástudomány néven ismert vallási szektára, akik vagy 30 éve akkurátusan félrevezetik a népeket a tudományoskodó, ám valójában súlyosan tudománytalan, sőt néha kifejezetten áltudományos faszságaikkal, és mely szekta kontraproduktívabb bármilyen más tudománynál az emberiség történelmében.

Ennyi év után számomra természetes, hogy ha végre rátaláltam a megoldásra, azt tovább is akarom adni. Ebből jön a táplálkozási tanácsadás, amiből pedig egyenes út vezet a szakács szakmához, hiszen a való életben az emberek nem sokat tudnak kezdeni a mikro-makro tápanyaghányadokkal, hiszen nekik konkrétan receptekre meg igazi ételekre van szükségük. Az meg szintén magától értetődő, hogy ha ennyire jelentős témát találok, azt nekem kötelezően meg is kell írnom egy könyvben.

Mind mondottam, kábé 25 éve foglalkozom mozgással, a súlyproblémáim miatt pedig nem pusztán művészi mozgással, hanem edzéssel is, ami szerintem megint nem egy nagy kiugrás, ha valaki arra kíváncsi, hogy mármeg miért tartok edzéseket. Ráadásul leginkább Hot Iron óráim vannak, ami pedig egy zenére végzett, koreografált edzésforma, úgyhogy szerintem megintcsak nincs mit túlmagyarázni, ilyen masszív táncos-koreográfusi múlttal, amilyen nekem van.

Tükrös termekben éltem le a fél életem, miközben zenére embereket mozgattam, és most sem történt más, minthogy visszatértem a tükrös termekbe, zenére, embereket mozgatni.

Közben kitanultam a masszőr szakmát is, de azt sem csak úgy a semmiből, hiszen kvázi azért hagytam abba a táncot, mert annyira fájt már a hátam, hogy képtelen voltam tőle élvezni a mozgást. Megintcsak nem történt más, mint az, hogy előkerült egy probléma, amit meg akartam érteni, a mélyére akartam menni, és mivel imádok tanulni és tudni, nem szaroztam, hanem fogtam magam és csináltam. Ennyi, de nem dolgoznék masszőrként sehol, nem tapogatnék vadidegeneket, mert az nem az én világom, viszont barátokat masszírozok néha mind a mai napig, mint ahogyan arra is végtelenül aprócska esélyt látok, hogy valaha beállnék egy étterembe szakácsrobotnak, mert az sem én vagyok, de ettől még sütök-főzök és etetek mindenkit, akit szeretek.

És igazából ennyi.

Ok, azt értem, hogy kevés olyan edző van a világon, aki amúgy szakács is, meg akinek el lehet megnézni a filmjeit vagy a színdarabját, vagy el lehet olvasni a könyveit, meg aki amúgy fotóz is, de mondjuk most is csak azért nincsenek rendes ételfotóim sehol, mert éppen még mindig nincs gépem, de ha lesz, biztos, hogy elkezdek majd ételfotózni is rendesen, mint ahogyan videókat is vágok néha, vagy retusálok valamit, de mondom, ettől még simán sanszos a bányászkodás is, csak ami a lényeg, hogy senki ne gondolja, hogy nincs nekem ebben rendszer hiszen van, és például ez a poszt sem jöhetett volna létre, ha nem lenne még mindig a legfontosabb főszála az életemnek maga az írás...

U.i.: Nem is értem, hogy lehet egy egészen életen keresztül csak egyvalamit csinálni. Az úgy nem kurva unalmas?:)

 

OLVASS TOVÁBB: MITŐL HITELES EGY EDZŐ?

blog_alja_1.jpg

Így kell olcsón berúgni!

20141013dianas-cukorka3.jpg

Fotó: Zirig Árpád

Minden túlzás nélkül állíthatom, hogy ez itt kérem szépen életem és munkásságom egyik legeslegfontosabb posztja lesz, és nem pusztán annak minősége végett, hanem mert bizony úgy tudományos, hogy egyszerre hiánypótló, ráadásul milliók érintettek a témában, mind hazánkban, mind pedig külföldön egyaránt, úgyhogy nem csodálkoznék, ha éppen ez lenne az első olyan írásom, melyet több más nyelvekre is lefordítanának bátor online önkéntesek...

Nos, történt a minap, hogy Hot Iron óra előtt, míg türelmesen várakoztunk arra, hogy beengedődjünk végre a nagyterembe, szóba elegyedtem legkedvesebb edzettjeimmel, és hogy hogy nem, de a beszélgetés a sportról és az egészségről valahogyan a bebaszás témaköre felé kanyarodott legott, és kicsivel azután, hogy átbeszéltünk valami házi eperpálinkát, melyet egyikük rendelt jópénzért, bukkant elő a probléma, hogy történetesen drága a pia, majd  ezen keresztül körvonalazódott egy esetleges opció, azaz bizonyos tehetséges tudós fiataloknak egy jól bevált módszere arra, hogy hogyan is lehet, az emberi emésztőrendszer szakavatott ismeretében, egyszerre gyorsan és rendkívül gazdaságosan lealjasodni.

Valószínűleg mindannyian tudjuk, még a mindenféle tanulmányainkból, hogy ugye az emberi emésztés már a szájüregben elkezdődik, hogy nyál, meg enzimek, meg garat, aztán meg a nyelőcső, meg a gyomor, és gyomorsav meg epe, és mindenféle hólyagok, és vastagbél és bélbolyhok, meg a többi unalmas, avitt gyökérség..., míg végül el nem érkezünk a lényeghez, vagyis ahhoz, hogy a vastagbél ugye egy körülbelül 1,5 méter hosszúságú bélszakasz, ahol aztán a sok mindenféle felszívódások után még felszívódik a maradék folyadék, és aztán ebből a "kiszárított" cuccból áll végre össze a kaksimogyi, ami aztán ugyebár bűzösen távozik a végbélen keresztül a fajanszba legjobb esetben.

Mindezen tudás birtokában szóban forgó zseniális elméink a következőt ötlötték ki, amelyről közvetlenül óra előtt volt szerencsém tájékozódni, hogy tehát az emésztés hosszas folyamatait elkerülve, a még pénztelen, ám már annál talpraesettebb diák, vesz egy dianás cukorkát olcsón, majd annak csokoládétartalmát leszopogatja annak felszínéről, és az így nyert nyálkás, kúpszerű cuccost, az emésztési folyamat másik végén indítja útjára, vagyis érthetőbben fogalmazva, feldugja önnön popperójába, majd amint az teljes terjedelmében eltűnik ott, farizmainak egyetlen határozott megfeszítésével elroppantja azt.

Ily módon az értékes és igen magas alkoholtartallmú nedű ott szívodik fel hirtelen, ahol már csak a maradék vizeknek illene, méghozzá oly sikeres delíriumot kiváltva, melyet csak jóval nagyobb anyagi, illetve energiabeli ráfordítással érhetne el alanyunk...

Mi mást is mondhatnék még ezután azon a fontos intelmen túl, hogy a cukorkáról a csokoládét minden esetben a végbélbe való felhelyezés előtt szopogassuk le, és semmiképpen sem utána!

Köszönöm a figyelmet és kívánok remek szórakozást magam és edzettjeim nevében is!:)

 

OLVASS TOVÁBB: SZEMÉLYI EDZÉSEK VELEM AZ OXY-BAN  

Andi kész van

andi-kesz-van_web.jpg

Nem tudom, hogy a világon hányan mondhatják el magukról, hogy "kész vannak", hogy közel-, vagy teljesen megvan mindenük, amire vágytak, hogy elégedettek az életükkel, hogy azt csinálják, amit szeretnek csinálni, szóval, hogy minden klappol, minden a helyén van, mert én például ahogy ma ültem és néztem az Andit, miközben a csendes májusi napsütésben, friss epret szemezgetve rejtvényt fejtett a Duna-parton, arra gondoltam, hogy kicsit irigylem Őt, mert az Andi bizony kész van...

Keresett, elismert és szeretett edző akart lenni, és az is lett. Olyan fizetést akart magának, amiből gondtalanul élhet, és megcsinálta. Dunakeszit akarta, megkapta hát azt is. Fogszabályzót meg jó kocsit akart, és azok is összejöttek neki. Épül-szépül a "kert" az erkélyen, nő a bazsalikom, a rozmaring, meg a többi cucc, a párkapcsolata boldog, szeret, és szeretik, és akárhogyan is nézem az életét, kábé mostanra minden aspektusában kizárólag zöld pipák sorakoznak a checklist-jén. Talán egy-két apró finomítás még a hatékonyságban, de ennyi. A munkahelyét imádja, a munkáját imádja, dolgozik ugyan, mint egy igásló szorgalmasan, kitartóan, az ő sajátos alázatával, néha késő éjszakáig, de cserébe komoly lóvé villan a zsebében. A kocsija GTA, a fogszabályzója a legmenőbb átlátszó, ráadásul hiába kajál össze-vissza szarul, még mindig szálkás és csinos, szóval tényleg csak irigyelni lehet,...

...nem úgy, mint engem.

A munkahelyi hatékonyságom katasztrófális, az órarendem borzalmas! Ésszerűtlenül és irreálisan sokat autózom, hogy aztán szánalmasan keveset keressek. A kocsim erősen alsókategóriás, mindene nyikorog, nem működik a légkondi, recseg a kipufogó, de még azt sem sikerült teljesen kifizetnem. Természetesen nagyon szeretem a helyeket, meg az emberket, ahol és akikkel "dolgozom", de a matek sajnos - bármennyire is fáj ezt belátni -gyakorlatilag fenntarthatatlan. Annak ellenére, hogy vannak olyan hasonló korú barátaim, akik lassan elérik a nyugdíjkorhatárt, szép, komplett és egész életműveket tudhatnak maguk mögött, én tulajdonképpen, pont úgy mint a most érettségiző 18 éves keresztfiam, még mindig a pályaválasztási életszakaszomnál járok, ami nem gáz, mert az irány legalább már kristályszerűsödni látszik. Régen is éreztem, hogy későn érő típus vagyok, de azért ezt a kábé 30 éves csúszást még magam sem gondoltam volna...

Szóval én még nem vagyok kész, de ugyanúgy mint a 40-nél, a 45-öt is jelentősre terveztem, és melózom is rajta, hogy idén kész legyek én is, és ha sikerül úgy megcsinálnom, mint a 40-et, akkor az Andival onnantól majd úgy nyomhatunk le egy erős 10-15 évet, hogy az az időszak végre valami olyasmihez hasonlíthat, amilyet az ember aztán később visszagondolva életnek, sőt talán még akár boldogságnak is hívhat.

Legtöbben amúgy pont olyankor szokták elszúrni.

Bízom benne, hogy mi nem fogjuk...

 

OLVASS TOVÁBB: KIRÁLY KÉT HÓNAP JÖN

Király két hónap jön

Avagy, a legkörebb kör evör...

 

oldalarc.jpg

/Fotó: Strammer Zsaklin/

Lett légyen, hogy én magam sem vagyok éppen egysíkú személyiség, ez a blog is többről szól amúgy, mint edzés meg fogyás, és főleg ha valaki jól visszagörget, akkor talál itt mindenféle életről ódázó nagy dolgokat, meg nem mindig okos, de legalább szívből bölcsességeket, amiket nem is olvasnak tízezrek, de legalább nekem megmaradnak, mint például a KÖR, meg a KÖR 2. írásaim, melyek oly szépen összefoglalják, mitől gyönyörű az élet, és amire éppen most készülök, az meg aztán már tényleg akkora keretet ad még ezeknek a köröknek is, hogy olyan reálisan nem is lehet máshol, csak figyelmes, nagy szakmai műgonddal szerkesztett regényekben, vagy forgatókönyvekben, mert a valóságban az ember legyint az ilyesmire, hogy "A Darth Vader-t még elhiszem, de ilyen aztán már tényleg nincs is."...

Mert az valóban nem hihető, hogy az ember kinő egy panellakást, amit már megvett ugyan, de azért kiköltözik Dunakeszire, amit meg megszeret nagyon, de onnan valahogy mégis elvágyik Amerikába, aztán Máltára, aztán éppen csak annyira jön haza, hogy eladja azt a bizonyos panelt, de mikor eladja tényleg, úgy alakul, hogy maradnia kell mégis, ezért aztán visszabérli a vevőktől, miközben végig Dunakeszire vágyik vissza, egészen addig, amíg aztán vissza nem költözik Keszire is megint, sőt majdnem ugyanoda, hogy tisztán átérezzen egy fontos 10 éves életspirált benne minden kezdettel és véggel boldogan...

És olyan sincs, hogy valaki gimnazistaként pilótaiskolába megy, amit aztán a tánc miatt hagy abba, de hogy folytassa tanulmányait, mert mondják neki, hogy az kell, szakácsnak áll, és szereti, de azt sem fejezi be, mert addigra annyira elhatalmasodik rajta a tánc, hogy már semmi sem állítja meg, hogy azt csinálja egészen addig, amíg el nem hízik a sok írástól mellette, aztán edzeni kezd, meg masszírozni, mert fáj, meg fotózni nagyon, majd edzeni megint és fogyni is, mert annyira rámegy a kajálás-tudásra, hogy az lesz a központ, és ha már ex-táncos, és végzett edző, meg masszőr, meg táplálkozási tanácsadó, és csak az ételek, meg csak a ketó, akkor eszébe jut, hogy mi lenne, ha befejezné, amit vagy 30 éve elkezdett, és mert ha már csinál valamit, azt nagyon csinálja, és szerinte nincs olyan, hogy egy táplálkozási tanácsadó, csak beszél, csak beszél, de nem csinál igazi táplálékokat, úgyhogy hirtelen jelentkezik szakácsnak megint, és ott a mosoly a szája szélén, miközben újratanulja az alapokat, mert érzi, hogy ez jó, hogy szépen záródnak a körök, hogy szép lassan minden értelmet nyer, és mert az élet mindent előrelát...

Így kábé július végére nem lesz nálam komplexebb szolgáltató senki, edzés-táplálkozás-életmód-egészség témában, mert egyszerűen senki sem lehet akkora király, hogy egyszerre legyen hivatalosan táncos-koreográfus-fitnesz fotós-edző-masszőr-táplálkozási tanácsadó-szakíró és persze szakács is, és szinte nincs többé oly szegmense a kérdésnek, amit ne érintenék értő módon, és alakul, és épül-szépül a rendszer, mely majd aztán jól letarolja a világegyetemet, és majd millióknak ad végre rendes válaszokat a legégetőbb kérdésekre...:)

 

OLVASS TOVÁBB: TEJFEHÉR RASSZIZMUS

Valami Amerika 3.

va3_csoport.jpg

Régi életemben sok érdekes tánckarral dolgoztam már, de azt hiszem, nyugodtan állíthatom, hogy ez a Valami Amerika 3-as brigád volt a "legérdekesebb"...:) Örültem a lehetőségnek, hogy újra táncolgathatok kicsit, ráadásul néhány régi baráttal, bár a próbák - amellett, hogy rendkívül jól szórakoztunk - kissé megterhelőek voltak elöregedett izületeimnek, és persze a hátam is segített emlékezni, miért is hagytam abba ezt a táncososdit már egy ideje. A filmet sajnos még nem láttam, de aki már igen, az mind imádta, úgyhogy nagyon rajta vagyok, hogy a jövő héten eljussak a moziba, és ahogyan az órarendem kinéz, lesz is néhány üresjáratom napközben, szóval sanszos, hogy meglesz...

Summa-summarum, köszönöm az Annának, hogy gondolt rám, a Sanyinak a csinálást, az Edének a röhögést, meg a többi "csajszinak" a mindent! Jó volt ez...:)

va3.jpg

OLVASS TOVÁBB: HÚST HÚSSAL...:)

Megjelent: EGYÉL RENDESEN!

E-könyv / IOS / iTunes / iBooks

screen_shot_2018-02-10_at_09_33_38.png

Nem érzed jól magad a bőrödben? Szeretnél fogyni, de nem tudod, hogy hogyan kell, esetleg túl vagy már egy csomó sikertelen fogyókúrán? Senki nem érti körülötted, hogy mitől olyan nehéz számodra ez az egész “életmódváltósdi”? Nem kenyered a koplalás, és nem igazán hiszel a szigorú kalóriaszámlálós étrendekben? Eleged van már abból, hogy mindenhol mást írnak, és túl sok az ellentmondás a különféle fogyókúrákkal kapcsolatos szövegekben, esetleg a nyelvezetük érthetetlen számodra? Szeretnél szenvedés nélkül, inkább élvezettel, egészségesen és boldogan fogyni…?
Akkor ez a könyv kifejezetten Neked szól!

EGYÉL RENDESEN!

LETÖLTÉS

 

 

 

Ne rettegj! Csináld!

fkn5s-retouched-1998_bw_fixed_web.jpg

/A fótót magam készítettem még Miamiban 2015-ben, a képen pedig természetesen maga Tóth Andrea spárgáz/

Tóth Andrea először attól rettegett, hogy ha eljön a Szegedi Kortárs Balettől, és Budapestre költözik, akkor a kutya sem fogja alkalmazni szabadúszó táncosként, és majd a kollegái is nagyon fognak neki hiányozni...

Aztán attól rettegett, hogy ha összeköltözünk, nem fognak elférni a cuccai, ráadásul, ha minden nap együtt leszünk, nem úgy mint azelőtt, akkor majd nyilván megunom, és szakítunk...

Tóth Andrea attól is rettegett, hogy ha jelentkezik sportoktató suliba, akkor ott majd biztosan nem fog tudni levizsgázni, mert képtelen lesz megtanulni az anatómiát, meg a mindenféle izmok neveit, és különben is béna, és majd ki fogják nevetni, és beég...

Később Tóth Andrea attól is rettegett, hogy annyira nagyon szeretne Hot Iron edzéseket tartani, de az Iron System-nél sem fog majd átmenni a vizsgákon, mert ott meg aztán azokat a fránya izmokat latinul is tudni kell, és ő különben is majd biztosan félni fog egyedül kiállni az emberek elé, mert majd izgulni fog, meg majd biztosan elrontja a gyakorlatokat, és különben is olyan hangja van, mint egy kisegérnek, és majd biztosan megint ki fogják nevetni, és megint beég...

És persze természetesen Tóth Andrea attól is rettegett, hogy egyetlen terem sem fogja őt Hot Iron edzőként foglalkoztatni soha az életben...
hot-iron-bucsu1-6171_retus_web.jpg
Tóth Andrea azóta eljött, de egy csomó olyan koreográfus hívta és alkalmazta, akikkel mindig is szeretett volna dolgozni, ráadásul a szegedi kollegáival is sokat találkozott, hiszen a Kortárs Balett is folyamatosan visszahívta...

Összeköltöztünk egy olyan házba, ahol gardrób szoba is volt és elfértek a cuccai, sőt azóta éveket éltünk külföldön is, és a múltkor kábé azt számolgattam, hogy gyakorlatilag 5 éve nem töltöttünk egymás nélkül egyetlen napot sem, és nem, még mindig nem unom...

Természetesen minden vizsgája kiválóan sikerült, és az igazat megvallva, talán az egész csoportból ő tudta a legjobban az izmok latin neveit...

És hívták és folyton hívják is mindenféle menő edzőtermekbe folyton, sőt a legelső saját kis csoportjában annyira motiválónak bizonyult, hogy azóta a csoport fele már szintén edzőként dolgozik más termekben...

2017-ben pedig ő lett az egyik kedvenc termében az Év Női Edzője...

Úgyhogy ezek után csak azt tudom javasolni mindenkinek:

Ne rettegjetek! Csináljátok!

26168178_532138130497924_8800731348526877834_n.jpg

Ez a poszt amúgy egy négy évvel ezelőtti Facebook bejegyzésem frissített verziója, amiért külön hálás vagyok a Facebook-nak, hogy emlékeztetett rá!

 

OLVASS TOVÁBB: A GUGGOLÁS