Majdnem 10 év után ezt a blogot már nem írom tovább. Az új blog címe: egyelrendesen.blog.hu

P. Szabó István


A nagy vendéglátós kaland

2016. november 27. - P. Szabó István

Május végén érkeztünk Máltára, június elején beköltöztünk a lakásunkba, és kábé már június közepén tudtam, hogy Máltán nem fogok fotózni, mert itt mindenki annyira foghozverős spúrpöcs, hogy nem fognak rendesen megfizetni, szóval kénytelen voltam kitalálni valami mást. Gondoltam, ha már Miamiban is…

Tovább

Az ember, aki túl sokat tudott

Szerencsére hirtelen lett két szabadnapom, úgyhogy megírtam egy script doctor cuccost, mert kérték nekem a nagy szakmai véleményemet egy színdarabhoz, ami persze még titok. Közben retusáltam is pár képet, ha már végre megvolt az első fotózásom itt Máltán, és viszont éppen készítem elő a következőt,…

Tovább

Szürreál Vol. Max.

Rájöttem, hogy a munkahelykeresés tulajdonképpen ugyanúgy zajlik - vagy kellene, hogy zajoljon - mint a csajozás. Van, aki nagy nehezen beszerzi a legelsőt, és vele marad élete végéig - ami vagy a kapható legnagyobb csodája a világnak, vagy a legnagyobb faszság, amit gyáva ember, csak elkövethet -…

Tovább

BUDAI ZSÓFI színművésznő (modell-portré)

Túl vagyunk az első "portfóliós-modell-portrés emberfotózáson", melyen nagy örömömre egy régi kedves barátnőm; Budai Zsófi színésznő volt az alanyom. Óriási szerencsém volt vele, mivel annyira ügyesen "pózolt" simán magától, hogy szinte semmi dolgom sem…

Tovább

DÉLUTÁN "image" fotózás

A mai napot a DÉLUTÁN című első színdarabom "image" képeinek fotózásával töltöttük a Pilvaxban. A kész képek hamarosan láthatóak lesznek az Indafotó albumomban. Nagyon nagy köszönet mindenkinek, aki részt vett a munkában, vagy valamilyen módon önzetlen segítséget…

Tovább