UNDER CONSTRUCTION

P. Szabó István

Barátom a Kockásfülű...

2016. október 21. - P. Szabó István

img_0298.jpg

Ezerszer látott kép. Tavasz-nyár-ősz-tél. Sárga-zöld-barna-fehér. A szomszéd tetők, a lombkorona. Állandó gyerekzsivaly. Egyszer láttam egy párt a balra-tetőn éjszaka. Evés-ivás, meg gyertyák. Tutti szex. Nem is rossz ötlet - gondoltam - de mi van ha felébred a Kockásfülű? Csomószor eszembe jutott. Ő tolta ilyen panel-környezetben, konkrétan tetőlakással, és neki is minden sztorija azzal indult, hogy a távcsövével belátott egy csomó lakásba. Nekem is volt távcsövem, és én is beláttam, de igazán csak ez az egy kukkolásom volt kvázi sikeres. A pár a balra-tetőn, éjszaka...

Életem első rendezett lakása volt. Talpig IKEA, és tökre nem panelszerű. Az épület igen, a lepukkadt lift igen, a horror-folyosó, a ronda sárga, összevissza hajtogatott, foltozgatott óraszekrényekkel igen, de a lakás az nem. Az erős fehér acélajtón túl egy egészen más világ kezdődött. Szépség, harmónia, letisztultság. Persze leginkább az elején, mert aztán őt is csúnyán túllaktam, főleg, amikor elkezdtem fotózni (is). Masszázs szalon, fotó műterem, edzőterem TRX-akasztóval a plafonon, profi spinning bringa, nagytévék, házimozi, munkaállomás, volt már aztán benne minden.

Életem legvadabb időszaka. Ruhák szanaszét. Piásüvegek, szivarfüst szag. A zöld-korszakom. Lovebox. Átjáróház voltunk mindketten, a lakás is, én is, aztán jött Andi, kettőre zárta az ajtót, és lenyelte a kulcsot. Hála érte!

Voltak jobb időszakok. Volt, hogy három autóm parkolt lent egyszerre, de volt, hogy még metrójegyre sem maradt, nemhogy bérletre...

Jó karácsonyok. Egyszer nagyot akartam díszíteni, és addig-addig hajtogattam valami piros szalagot a térelválasztó huzalokon, míg véletlenül ki nem rajzoltam vele egy hatalmas, csillogó, ünnepi horogkeresztet. Nevettem, levettem.

Xbox360 - sok...

Amerikai foci hajnalig...

Szar horrorok, pizza-sör-pálesz a KZ-val. A kalóz DVD-s bolt a szomszéd házban. A rendőrök is oda jártak, csak asszem, nekik nem kellett fizetniük...

Margit-néni olcsó kifőzdéje. (Nem is biztos, hogy így hívták.) Ha ott ettem meg, kevesebbet kaptam, úgyhogy inkább jártam éthordóval, mint a nyuggerek. Olcsó volt a kaja, és sok, de legalább olyan is. Imádtam...

Ja, és igen: az a sajtos izé, abban a bódéban a parkoló mellett, aminek lényegében sohasem tudtam ellenállni.

A szellőző motor állandó búgása, reggel 6-tól, este 10-ig, a megszokás de a megkönnyebbülés, amikor végre megállt...

A Nerve szertefoszló reménye - Krisztián 30 - aztán a Halálkeringő hirtelen hullámvasút-valósága, világgazdasági-, és művészi válság egyszerre. Konkrét éhezés néha. Versek. Szar forgatások a lakásban, a pincében. A tanulás és a "nem működik" realitása. A tánc vége. A minden vége, de legalább az Indiánt még itt kezdtük.

Panelninja...

A környék: az Örs, az IKEA, annak a néninek a kürtös kalácsa a karácsonyi bódéban, a lángos-palacsinta kombó a Sugár mellett - és persze maga a Sugár, no meg az Árkád. Az "irodáim". A kínai kaja, meg a csirkés, meg az a másik, aminek nem jut eszembe a neve. Meg a mozi a szar Pepsi termékeivel, meg az olcsó szerdával...

És a Kiskutya érkezése. Az önfeledt szaladgálás meg az épített lépcsőrendszer, hogy fel tudjon mászni a kanapéra. Később a gyerekajtó, a szoktatás, meg az összecsukható házikója az ágyunk mellett. Az egyre bátrabban bejárt territórium, a nagy esti kutyázások a parkban, a megfázása, amikor az Andi zsebkendőbe fújatta a nóziját neki, meg amikor hasmenése volt szegénynek, de volt olyan ügyes, hogy beálljon a dolgával a zuhanyfülkébe, ráadásul tökre saját kútfős ötletből...

Otthon volt ő tényleg. Meleg és megnyugtató...

Aztán a költözés, meg az új életek...

Most majd megy minden az új lakókhoz. Jó nekik. Hiányozni fog...

 

OLVASS TOVÁBB: MINDENÜTT JÓ, DE LEGJOBB

Mindenütt jó, de legjobb

itthon.jpg

Az ember kitalálja, hogy külföldre megy és ott majd jó lesz, és elszakad, és minden kimozdul a helyéről, és minden új lesz, és hidegen idegen még a legnagyobb melegben is, és próbálja megszeretni, és el is hiszi néha, hogy sikerül, mert nagyon akarja, és mert úgy tűnik, hogy jobb neki tényleg, mint az otthonmaradottaknak, mert ő mozgásban van, azok meg egyhelyben állnak csak, és lovagolja az érzést, és próbálja betörni, megfogni, és feltölteni magát vele, mint ahogy például a telefonját szokta, és a telefon működik is meg minden, csak valahogy végig "low battery"-n van, és akármennyire tölti, az nem töltődik fel sehogyse, és aztán hirtelen úgy alakul, hogy hazaugrik, és támadnak a képek, a tárgyak, a helyek, az illatok, az ízek, az atmoszféra, és valahogy minden, ami kimozdult, azonnal a helyére rázódik, és egyensúlyba kerül, a töltő meg működni kezd rendesen, és ami eddig csak a pirosban állt, az most zöldre vált, sőt annyira túltölt, hogy fel akar robbanni, ahogy a semmiben lebegő "izé" biztos talajt ér...

Persze ez csak első benyomás, a konkrét sokk hatása, de valahol éppen pont ezért "élünk most Máltán", hogy ezt szinte bármikor, relatíve olcsón és könnyedén meg lehessen játszani. Most szinte majdnem biztos, hogy kábé két hétig még maradnunk kell, de jön a Karácsony, meg a FittAréna, és akkor meg a két hétből, három hét is lesz, szóval így év végén leszünk itthon bőven, és nyilván majd leülepszik, és kiderül, és majd jönnek-mennek a felhők is, de az meg majd csak lesz, most meg most van, és a régi Michael Jacksonos bögrémből iszom a kávém, amit még kapcsolatunk elején vett nekem az Andi egy szegedi majálison, és szeretet van még abban is, a máltai bögrém meg akkor is üres és hideg, ha forró kávéval van tele, és az üzeneteket értelmezni kell...

 

OLVASS TOVÁBB: MODERN WORLD SLAVERY

Modern World Slavery

modern-slavery.jpg

Kemény hetem volt...

Péntek este 6-kor indult a cucc az "A"-helyen, ahol pultozom. 60+ asztal, vagy 500 vendéggel, ami azt jelenti, hogy konkrétan indulástól a hajnal 1-órási megállásig sprintelek, mint egy állat. Ilyenkor alig tudok hazatámolyogni utána, olyan fáradt vagyok. Mire megeszem a staff-kaját meg összerakom magam lefekvéshez, minimum éjjel 2, ha nem több, de ez még csak a kezdet.

Másnap reggel 10-től próbanap "B"-ben, este 6-ig. A hely amúgy jó, de nekem hirtelen igazi fejfájós, rengeteg újdonság, apró információ, ráadásul borzalmasan kitalálatlan rendszer, összevisszaság, de "csináljad b+, és tanítani sem tanítunk jól, hanem idegesen megmutatjuk, mit, hogy, és nem is értjük, mi a faszért nem vagy gondolatolvasó, és tudsz mindent mutatás nélkül is magadtól" attitűd... De mindegy, mert este 6-kor végzés, majd rohanás az "A"-ba szombat esti shiftet tolni, ami a legbrutálabb. Öröm nézni Fészen, amikor az emberek boldogan kiírják, hogy "Éljen, végre itt a hétvége!", én meg arra gondolok, hogy inkább fejbe lőném magam egy prosecco-s dugóval. Amint megérkezem a helyre kicsivel 7 óra előtt, gyorsan csinálok magamnak egy kávét, amit valamikor este 11 körül kiöntök a faszba, mert nyilván már semmi értelme. Belekóstolni sem volt időm. Izom rohanás, megállás nélkül, egészen 01.15-ig. Akkor csekkolok ki, kezemben a staff food-ommal. Mire megeszem és lefekszem éjjel 02.30.

De másnap megint "B" déltől. Facsarunk egészen este 6-ig, ami után természetesen rohanok az "A"-ba ismét. A hely tele, úgyhogy sprint. Fél éjfélkor végzek, de már annyira fáradtan, hogy azt már el sem hiszem, és abban a tudatban, hogy ez az egész kibaszott kétműszakozás nem is fog megállni egészen szerdáig, ami azt jelenti, hogy hiába vagyok már most is konkrétan félholt, még meg kell ismételnem a dolgot másfélszer.

Szóval hétfőn ismét "B" 10-től, 6-ig, és már basztatnak is, hogy miért nem tudok mindent, és miért nem csinálok mindent magamtól, de nem igazán adnak információt. Úgy kell félhülyén összeszedegetnem és összeraknom minden morzsát, hogy legalább lassan elkezdjem átlátni, hogy a faszba is működik a hely egyáltalán. Külön öröm például korrekt árlista nélkül pénztározni életemben először egy olyan gépen, amit szintén először látok... "A" jelű hely este 7.30-tól, és persze hétfő van, ami azt jelenti, hogy egyedül viszem a bárt. A hely nincs tele, de minden egyes kibaszott vendég, minden egyes kibaszott italt egyenként rendel, amitől megállás nélkül jönnek a papírok a rendelésekről, úgyhogy nem tudok megállni egy percre sem... Konkrétan ugyanaz a kávés sztori megint... Fél 1-kor végzek a takarítással... Staff food... Alvás, fél 2...

A kedd ugyanúgy zajlik, mint a hétfő, azzal a különbséggel, hogy már viszonylag korán végzek: éjfélkor... Staff food... Alvás éjjel 1 óra...

De szerdán reggel ismét "B" 10-től, csak annyi hogy amikor 6-kor végzek, már nem kell rohannom sehová, mert off-om van az "A"-ban, szóval mehetek haza végre aludni, ami konkrétan olyan érzés, mintha szabadnapom lenne...

...

Ha így dolgoznék mindig, két munkahelyen, kábé 14-16 órát, akkor meglenne átlag €50-60 is naponta, ami enyhén szólva is "rabszolgaság" kategória nekem, de persze kussoljak, mert az igazi modernkori rabszolgatartás az az, amit a gyémántosok csinálnak, meg az IKEA, meg az Apple, meg a többi divatmárka, meg lényegében majdnem minden cég, ami olyan cumót árul, ami menő.

Amúgy azért csináltam végig az egészet, mert meg akartam tudni, hogy milyen, és a hétvégén fel fogok mondani valahol, az szinte biztos, de akkor is. Brutál, ami a világban zajlik az úgynevezett egyszerű emberekkel, és tényleg jó, hogy tudok róla, és tényleg jó, hogy átélem, átérzem, mit jelent valóban "munkából élni", mert nagyon őszintén, eddig valójában fogalmam sem volt róla. Szokták művészetben dolgozó kiskollégáim - és magam is így voltam vele - hangoztatni, hogy milyen kurvasokat dolgoznak, és hogy nincs hétvégéjük, meg milyen borzalmas is mindez, de innen üzenem nekik, hogy jobb, ha inkább bekussolnak a gecibe, és nyugodtan verhetik a seggüket a földhöz hálájukban az életnek, mert jó nekik, méghozzá nagyon...

 

OLVASS TOVÁBB: EZ A NAP IS ELJÖTT

Ez a nap is eljött...

valaha.jpg

Keresek. Folyamatosan - és talán egyre kétségbeesettebben - keresek. Kontinensek, országok, munkák, munkahelyek, mindent megpróbálok, hogy valahogyan kitöltsem az űrt, amit alkotói sikertelenségem és magából az alkotásból való kiábrándulásom hagyott az életemben. Hiszem, hogy valamikor a közeljövőben találni fogok valamit, és esküszöm, hogy rajta vagyok teljes - bár fogyatkozó - erőmből, de valahogy nem jön. Ha idézhetek az Indiánból, akkor úgy fogalmaznék, hogy "Nem kapom...".

Negyedik hónapja vagyunk Máltán, és már a második munkahelyemet - és munkakörömet - tolom, de van bajom sok, és jön a tél, és érzem, hogy zuhanni fog az óraszámom, ami meg így is elég kevés, szóval nem pihenhetek egy percet sem. Találnom kell valami mást, valami újat. Valami olyat, ami télen is megy majd, amikor vízszintesen fog zuhogni az eső a bömbölő szélben, és hazatér az összes kibaszott turista.

Csináltam egy próbanapot egy hotel bárjában. Hajszálon múlt, hogy nem okádtam telibe a pultot, amikor beléptem mögéje, és megláttam, hogy mi van ott. Süteményeket és pékárut is kiadnak, de még hogy. Hagy ne részletezzem! Gusztustalan. Máltán nem igazán működnek az ellenőrzések. Kicsi sziget, ahol mindenki valakinek a rokona, egymást meg ugye nem nagyon basztatják, úgyhogy itt gyakorlatilag bármit lehet. Szabályozás, mint olyan, nem létezik.

A próbanapom végén kaptam egy szendvicset, hogy legalább egyek valamit. Éhes voltam, szóval úgy terveztem, hogy beleharapok, de a kenyerek közt olvadozó kékes sonka romlott bűze szerencsére hamarabb érkezett, mint az ízé, úgyhogy a kukában landolt a cucc, rögtön azelőtt, hogy beléptem volna a folyton szipogó-krákogó HR-es irodájába. A fogát piszkálta éppen... Hagy ne részletezzem!

Ez nem az a hely, ahol dolgozni szeretnék - gondoltam hazafelé menet - amikor megcsörrent a telefonom. Egy olyan helyről hívtak, ami tetszett, de szartak rám, aztán rájuk írtam megint, aztán megint szartak rám, de valahogy most mégis. Legyek ott fél órán belül! - kérték.

Ott lettem. Leültünk. Minden tök jó. A hely is, az emberek is, a dolog is...

Aztán megtörtént:

"- Nem lesz gond abból, hogy én foglak utasítani feladatokra, és hát te sokkal idősebb vagy, mint én?..."

Ez a nap is eljött. Először került felszínre a probléma, mely szerint lassan kezdek kiöregedni a munkaerőpiacról. Elég ijesztő...

 

OLVASS TOVÁBB: INDIÁN - AVAGY SZÉP LELKÜNK KEDVES KICSINYKE VIRÁGA

 

INDIÁN

Avagy szép lelkünk kedves kicsinyke virága

2012... lassan 4 éve már, hogy a film kényszere és vele az ötlet is megfogalmazódott bennem és rögös útjára indult szegénykém a magam-, és a magunk módján. Viharos sebességgel leforgattuk, mint kés a vajban. Életünk legszebb napjai voltak. Örök emlék. Igazi szerelem. A 40-re kaptam magamtól és az élettől, összefoglalva-lezárva kb. mindent, ami addig, és vele-benne-körülötte mindennel pontosan úgy, ahogy az van, az ő sikertelen-sikerességével, az emberek reakcióival pro-kontra, sírással, szarozással, öleléssel, gyűlölködéssel, szeretettel, anyázással. Sokszor eszembe jut. Ma is. Rég láttam, de ma biztos, hogy meg fogom nézni megint, csak most akkor gyorsan le kell mennem borért...

A fenti videó csak egy részlet természetesen, de a teljes film is nézhető otthon az

INDAVIDEO/MOZIFILM/INDIAN

oldalán, vagy jobb minőségben a Youtube-on, itt:

INDIÁN TELJES FILM MAGYARUL, ANGOL FELIRATTAL LINK

Mint a Nagykönyvben

Megint túl egy sokadik első robbantáson...

screen_shot_2016-09-28_at_20_30_22.png

Fotó: Mihádák Zoltán / MTI

...

Hát, nem tudom...

Lehet, hogy jobban tenném én is, hogyha inkább a Majka vs. Update Norbi szócsatára építve próbálnék farvízen behúzni pár lájkot meg új olvasót, mint ahogyan meglepetésemre a Megvédeni Vajna Tímeát posztom nagyot ment akkoriban, de sajnos igazából nem vagyok olyan, meg amúgy le is szarom. Vagyis, kicsit inkább már őszintén sajnálom a Norbit meg a Rékát, mert szerintem nem rossz emberek ők, csak nekik is megvannak a maguk komplexusaik, mint mindenkinek, és ők is csak próbálják kihozni... vagyis nem is így fogalmaznék, hanem úgy, hogy ők legalább valóban megpróbálják kihozni magukból a maximumot, ráadásul láthatóan szeretik egymást, méghozzá régóta kitartanak egymás mellett, és inspirálnak, segítenek másokat, ami összességében nekem már elég ahhoz, hogy egy párt ismeretlenül szimpatikusnak találjak, de tényleg semmi közöm hozzájuk, meg annyira nem is érdekelnek, csak akkor tűnnek fel néha az életünkben, amikor az Andit, "lerubintrékázzák." A Majka, na ő aztán tényleg nem érdekel. Egy szavát se hiszem el, az ember maga sem fog meg sehogy, a produkciója is értéktelen számomra - ami persze nem jelenti azt, hogy más számára nem lehet értékes, hogy amit csinál, nem színvonalas, csak engem nem érint meg, nem nekem szól, hidegen hagy - és persze arról sincs tudomásom, hogy van-e valakije, akit szeret, aki mellett kiáll, akit támogat. Vagyis, mintha most beugrott volna hirtelen valami Dundikás marketing-párkapcsolatos szarakodás, de fogalmam sincs, hogy az most éppen hol tart, meg hogy egyáltalán tart-e. Meg mondjuk egy ilyen értelmetlen és teljesen felesleges vitában, ahol mindkét celeb-izének megvan a maga brigádja, nem tudom, hogy ki, mire számít. Arra, hogy majd a végén eredményt hirdetnek, hogy kinek lett igaza, és hogy ki győzött, és ezt majd a rajongóik beismerik, és átállnak a másik oldalra, és majd minden Update-es hirtelen Majkás lesz, vagy fordítva...?

Jut eszembe tényleg: Tudja valaki, hogy a Tibi Atya vs. Oravecz Nóra csörtét végül ki nyerte?

Na mindegy, mert nem is ez a lényeg, hanem, hogy hogy nem, hát nem valahogy csak összejött valami béna robbantás féleség azért kicsivel a Nagy Népszavazás előtt azért!? Na erre varrjál gombot!

Nem akartam rögtön aznap írni róla. Nem akarok én már nagy varázslatot, meg nagy megmondást, meg nagy szemfelnyitást, mert aki vak, az már vak is marad, aki meg hülye, azzal meg amúgy sem tudok, mit kezdeni. A világ se fog változni, a világ vezetői se, a céljaik se, az érdekeik se, és most aztán már tényleg csak annyi fontos számomra, hogy engem hagyjanak békén! Ha nagyon siettem volna, pont kijöhetett volna úgy a lépés, hogy az A FÉRGESE...-ben éppen pont az augusztus 20-adikai nagy ünnepségre meg beszédre juthattam volna el a sztoriban a nagy ünnepséges, nagy beszédes végkifejletig, de tényleg nem akartam. Nem akartam, mert ezek a srácok már öltek embert, már tüntettek el dolgokat, bizonyítékokat, vontak ki forgalomból erős maffiózókat, vettek el tudományos jogokat feltalálóktól...stb. Szóval csináltak ők már eddig is mindent, nekem meg ok, hogy itt az Andi, és hogy ő legalább izmos meg erős, de én meg nem nagyon akartam felhívni magamra a figyelmet mégse azzal, hogy a történetem mennyire összecseng a hazai helyzettel, mert valójában nem (csak) a hazai helyzettel akarom, hogy összecsengjen, hanem a nagyvilágival. Szóval persze volt az a rész a sztoriban, amikor ugye a kormány csinál egy kamu-robbantást, meg vannak hozzá olyan mondatok, hogy: "- Mindketten tudjuk, hogy ezt nem tehetjük meg. Most nem, hiszen erre időzítünk mindent, még a te kurva buszos szarodat is ide terveztük, és el ne feledd, hogy azt ígérted, hogy egy ilyen "esemény" majd össze fogja kovácsolni a nemzetet!..." meg hogy: "- Ilyen lépéseket nyomós indokokkal kell alátámasztanunk, méghozzá úgy, hogy ők kérjék, hogy ők is akarják!..." Szóval beszélnek is a robbantásról, és én meg végre túljutok egy másik projekten, és végre vissza is tudok térni az A FÉRGESÉHEZ, de aztán meg robbantanak tényleg igaziból a valóságban, és akkor arra gondolok, hogy akkor most mit írjak? Hogy vajon legalább a dátumokat látják majd azok a "valakik", hogy az egész dolgot hetekkel hamarabb írtam fantáziából, inkább utalva a 9/11-re, mint rájuk. Jó, ok, én is egyfajta Nagykönyv szerint megyek, de tényleg ennyire ők is!? Ne már!! Ez annyira gáz!

Na mindegy. Holnaptól jönnek az új részek. Sok már nincs hátra a végkifejletig, de nagyon imádkozom, hogy ne legyen több átfedés, mert kurvára szeretném megélni a 45-öt...

 

OLVASS TOVÁBB: A TÁNC, AMI GYŰLÖL, MEGALÁZ, ÉS MEG AKAR ÖLNI...

A tánc, ami gyűlöl, megaláz, és meg akar ölni...

Van ez a mai tánc, és benne - mint ahogyan a táncnak ez születése óta a feladata - minden, amit a ma generál, ami visszatükröződik, amit ezek a táncosok ma gondolnak, megélnek, amit számukra az élet ma jelent...

Nos, ez a tánc ma jellemzően sajnos hideg, üres, minden mozdulatában élet-, lélek-, és örömtelen, dinamikájában inkább valamiféle harcművészet-szerű, de nyilvánvalóan nem védekező, hanem nyíltan támadó, így már-már ijesztően agresszív, végtelenül erőszakos, haragos, dühös, és csordultig tele van gyűlölettel. Ez a tánc ölni akar, üt, ver, csapkod, rángatódzik, mintha idegbetegek segélykiáltása lenne a pánikroham csúcspontján. Ez a tánc ma olyan, mint egy sorozat-szelfi: öncélú, magamutogató - vagyis inkább "magáról valami egészen mást őrjöngve mutogatni próbáló" -, "kihaénnem", nagyképűsködő, megalázni-, fölényeskedni akaró, undok, aljas és alantas, pornós kurvás-stricis, csücsöriszájszopós, seggbebaszós, orgiázós, szóval egészen pokoli...

Természetesen a táncosok - a maguk egyedi módján - elképesztően jók, tűpontosak, tehetségesek, dinamikusak, technikásak, erős személyiséggel bírnak (vagyis úgy tesznek, mintha...), azaz lényegében minden együtt van ahhoz, hogy olyan produkció szülessen, ami szíven talál, de ez inkább csak - mai szóhasználattal élve - "odabasz", ami meg nyilván a kortársaknak jólesően üdítő, nekem viszont inkább "ürítő". Sajnos engem annyira taszít az ember-, az öröm-, és élettelenség a szimbolikájában, és az a számomra döbbenetesen negatív, űrhideg energia, amit sugároz, hogy én ezeket a táncokat, nemhogy élvezhetetlennek tartom, hanem bizony már gyakorlatilag erőszakkal sem bírom végignézni, mert valahol legbelül, érző lelkem legmélyén, szó szerint, - nem is csak "fel-", hanem konkrétan kifordul tőlük a gyomrom...

A mi zenéink még leginkább arról szóltak, hogy a lány szereti a fiút, a fiú pedig szereti a lányt, ma meg arra megy a táncolás, hogy "Add meg a lóvém, ribanc!", úgyhogy elmondhatatlanul boldoggá tesz a tudat, hogy nem ma vagyok fiatal, és hogy nem ma vagyok táncos, és kérnék elnézést ugyanakkor mindenkitől, aki vesztére ma fiatal, és ma táncos... 
Bocsánat!

 

OLVASS TOVÁBB: TÉLI GYEREK

Téli gyerek

antarctica-canyon02.jpg

Csillagok... őszi eső... hűvös...

Már megint hajnali fél 4 van, én meg nem tudok aludni. Rég írtam... mármint ide, mert amúgy éppen pont sokat írok... Csak nem ide.

Miamiban meleg volt, és a fényszennyezés miatt, szinte lehetetlen volt csillagokat látni az égbolton. Hiányzott. Máltán még melegebb van, de most valahogy mégsem. Mintha őszülne. - Magam is őszülök. - Torkomra ment a légkondi. Kiszáradtam. Innom kellett. Kimásztam az ágyból, ittam, aztán hallottam valami finom kopogást. Esik. Szeretem az esőt. Kinyitottam a teraszajtót. Kimentem. Felnéztem. Vastag, fehér felhők. Vakítóan világító Hold. Csillagok. Hiányoztak. Hűvös. Szeretem a hűvöset. Téli gyerek vagyok. Decemberben születtem. Mindig az ősz hozza meg a hangulatom. Nem szeretem a nyarat, a meleget. Az őszt szeretem, meg a telet. A testem is olyan. Fehér vagyok, mint a hó, a bőröm vastag. A sarkvidéken kéne élnem, vagy Izlandon vagy valami ilyesmi havas, hideg helyen. Felöltözni rendesen és nem izzadni többé, mint az üvegpohár, amibe hideg italt töltöttek. Mármint nem úgy öltözni, mint az üvegpohár, mert az hülyeség, hanem úgy izzadni...vagyis nem izzadni. Az ősz hozza meg a hangulatom. Mindig. Ősszel vagyok otthon. Télen vagyok otthon. Elmélyít...

Csillagok... őszi eső... hűvös...

Forró csoki.

Forralt bor.

Takaró.

Vastag zokni.

Dér az ablakon, meg jégvirágok.

Halk zene.

Hóesés.

Könyv.

Gyertyafény.

Az ősz hozza meg a hangulatom.

Mindig.

Ősszel vagyok otthon.

Télen vagyok otthon.

Elmélyít...

 

OLVASS TOVÁBB: FITTARÉNA 2016.

Kettő

11895004_10207597262792386_2409377758851574472_o.jpg

2014. augusztus 31-én délután bezártuk magunk mögött minden idők legjobb albérletének ajtaját Dunakeszin, majd a kulcsainkat visszadobtuk a postaládába...

Eddigre gyakorlatilag majdnem minden kézzel fogható tárgyi értékemet vagy eladtam vagy elajándékoztam, leredukálva személyi materiálomat egyetlen kissé túlsúlyos bőröndre, és egy fotós táskára, és - esküszöm, hogy minden presszing nélkül - de megkértem az Andit is, hogy tegye kábé ugyanezt.

Megtette.

Lemondta az összes létező Hot Iron óráját, pedig rajongott az edzésmódszerért és éppen csak elindult fitneszes karrierje, elbúcsúzott élete első tanítványaitól, akiket imádott, és akik viszont imádták, megvált a Hondájától, amit talán még nálam is jobban szeretett, utoljára még magához ölelte Haroldot, a szeleburdi tacskónkat, aki szegény semmit sem értett az egészből, majd az édesanyjához fordult, és kérte, hogy ne sírjon, de persze sírtak mindketten...

Zsolti a taxisunk segített bepakolni a cuccokat, majd beültünk, az autó elindult, mi pedig addig néztük a hátsó ablakon a távolódó szerelemházunkat, amíg el nem tűnt a többi épület takarásában...

Három emelet tömény boldogság: Dolgozószoba a másodikon, gardrób szoba és háló az elsőn - világbajnok matraccal - óriás-tévé, Dolby, Xbox, és egyedi gyártású kanapé a földszinten, terasz a nyáresti borozásokhoz, kiskert a kutyának, szóval minden, ami két ember életéhez kell, valami mégis hiányzott.

Belőlem...

Néhány perc múlva Zsolti kitett a Hotel Ferihegynél, mert az utolsó éjszakánkat már ott töltöttük, lett légyen, hogy a gépünk durván hajnalban indult. Andi a hotelben kezdte el mondogatni, hogy szerinte megfázott, hogy nincs jól...

2014. szeptember 1-én hajnalban a biztonság kedvéért két iPhone is ébresztett egyszerre. Megkérdeztem az Andit, hogy "Elindulunk?". Azt mondta: "El." De eddigre tulajdonképpen már fizikailag belebetegedett a döntésébe...

Ennek már KETTŐ éve...

Budapest - Frankfurt... Frankfurt - Miami...

Miamiban az Intercontinental-ban foglaltam szobát, hogy ne induljon azonnal szarul az egész. Néhány napig még tartottuk a megszokott életszínvonalat, a szépséget és igényességet magunk körül, aztán persze - mint ahogyan mindennek - annak is vége lett hirtelen...

Arról, hogy körülbelül mi történt velünk Miamiban, már írtam. Nem tudom, hogy valaha bővebben bele fogok e menni, de nem tartom valószínűnek: DÖBBENET, HOGY A PEET-ÉK MEG ÁTKÖLTÖZTEK MÁLTÁRA, MIAMIBÓL??!!

Az első két máltai hónapunkról is írtam már: MÁSODIK HÓNAPJA MÁLTÁN

De ami a lényeg, hogy Andi azóta "meggyógyult" és a mosolya is újra őszinte. A Hot Iron-szettjei is elindultak már Németországból, és lassan megérkeznek Máltára, és hamarosan, mint igazi fitnesz ambassador kezdheti meg/újra létezését, elképesztően sok hasznos amerikai edzői tapasztalattal, új idegen nyelvű diplomákkal, no meg biztos máltai támogatással mögötte, sőt, még arra is rávették, hogy versenyezzen - ANDI MENNI VERSENY VÉGRE - és már diétázik, és a kedvenc szegedi edzőjével készül, és ha még ez sem lenne elég, jövő hónapban végre újra Magyarországon tart majd edzést egy nagy fitnesz rendezvényen, újra a Hot Ironnal, és újra együtt első tanítványaival, akik közül többen is - leginkább az ő hatására - már szintén edzők lettek...

Belőlem sem hiányzik már semmi. (Talán csak némi zsé meg a Bömös.) Megtudtam, ki vagyok, megértettem, amit meg akartam érteni, írok, dolgozom - vagyis inkább tanulok dolgozni - élni és szeretni, amit és akit csak lehet, és főleg ameddig csak lehet...

Számoljuk a napokat.

Anyáék is már türelmesen várják az érkezésünket. Persze, mert nekik könnyű. Ők tudják, értik, mi történt, mi történik, nem úgy mint szívünk egyetlen Tacskója... Na abból lesz még majd nagy sírás-rívás, ha Ők KETTEN újra összeölelkeznek...

 

OLVASS TOVÁBB: SZODOMA DISZKRÉT BÁJA

 

 

A Föld leghatalmasabb országa

Egyre kevésbé nézek fikciós filmeket, mert ahogyan öregszem és nyílik a világ megfele, egyre inkább kiderül, hogy a valóság ezermilliószor érdekesebb, mint bármilyen kitaláció, sőt mit több, sokkal jobban ki is vannak a dolgok találva, még a kitalációknál is...

Fiatal koromban volt egy elképzelésem a világról, meg országokról, politikáról, meg kormányokról, meg hadseregekről, amit aztán szép lassan szétzúzott és újraépített az internet. Először persze csak mindenféle összeesküvés elméletek formájában jött az infó, amely infó ma meg már lényegében tényként jön simán, idióta hatásvadász zene, meg a tipikus háromszögben egy figyelő szem ábra nélkül, és vagy el tudja az ember fogadni a valóságot, vagy nem, vagy úgy dönt, hogy ez érdekli, vagy úgy dönt, hogy inkább csinál mégegy szelfit a reggelijével. Én sok ilyen dokut nézek. Van persze sok szar is köztük, de azt szerintem az ember levágja rögtön az elején, és akkor azt inkább nem is nézi, hanem inkább keres egy másikat...

Na de nem is ez a lényeg, hanem, hogy megintcsak van egy elképzelése a "sima embereknek" arról például, hogy jajj jajj, van az USA, ami a legerősebb, leghatalmasabb ország a világon, meg mondjuk utánuk meg jönnek az oroszok, és közben meg itt ez a sok muszlim bevándorló meg terrorista - ami ugye lényegében ugyanaz, ha az ember végigkísérte az MTV-ben az Olimpiát - és hogy jajj jajj megint, hogy mi lesz a világgal így, és hogy vajon viszont hol a faszba lehet a legközelebb elkapható Pokemon, dehát a valóság meg azért megint más...

Szodoma diszkrét bája

szodoma.jpg

Tegnap valahogy úgy hozta a véletlen, hogy legalább 4 olyan kirohanásos posztot olvastam az ismerőseimtől Faszbukon, amik mind arról szóltak, hogy mekkora gecik lettünk mi emberek, meg hogy már nincs erkölcs, meg illem, meg tisztesség, és csak a lóvé számít meg a kurvák meg a stricik, és csak az marad életben, aki gecivé tud válni, és képes áttaposni bárkin a saját érdekében, és még az anyját is eladja apróért könnyedén, és lett légyen, hogy általában azért osztom a véleményt, meg a tapasztalat is efelé mutat - főleg így a mi kis tömény amerikai tanulmányutunkat követően hatványozottan - de aztán meg körülnéztem és rájöttem, hogy egy olyan földreszállt angyallal élek, aki nem "csak" a szerelmem, de a legjobb barátom is egyben, és már majdnem 7 éve az, és vakon is megbízhatok benne, és az életemet adnám érte, ha kell, és a többi másik barátságaim is már több, mint 20 évesek - mármint időben, nem korban:) - és értük is tűzbe tenném a kezem, még akkor is, ha nem találkozunk néha akár évekig, és az édesanyám is a legeslegszebb lelkű ember a világon, aki egészen egyszerűen képtelen másra, mint önzetlen szeretetre, mint ahogyan az Andi családja is egy merő tiszta szép lélek és önzetlenség és csupaszív szeretet, és ugyanúgy imádom őket, mintha az "enyémek lennének" - bár így tulajdonképpen azok is:) - és a nővéremék 25 éve vannak együtt és szervezik a családjukat jóban-rosszban, mindenféle balhék nélkül, példamutató összetartásban, és fantasztikus srácokat nevelnek, megadva nekik minden elképzelhető támogatást, áldassék a nevük, és volt egy MESTEREM - így csupa nagy betűkkel - egy Jeszenszky Endre nevű fantasztikus tanító, akinek minden szavából, mozdulatából - még a feddőkből is - áradt a jóság, a szeretet, az önzetlenség, a támogatás, a kölcsönös tisztelet, és aki minden nemű ellenérzés, irigység, vagy féltékenység nélkül tanított 70 évesen ülve is, 20 éves sudár, csillogó fiatalságú és/vagy szépségű tehetségeket, vagy éppen "cselédeket" a művészetek, a tánc, és egyben az élet szeretetére, és a saját tizenéves tánctanári pályafutásom alatt magam is mindig arra törekedtem, hogy ugyanolyan szeretettel, tisztelettel és elhivatottsággal adjam át satnya tudásomat a tanítványaimnak, mint ahogyan magam is kaptam azokat, és a tanítványaimat is szerettem és szeretem mind a mai napig teljes szívemből, és boldog vagyok, amikor látom, hogy mi lett belőlük, hogy mivé váltak az évek során, és megtisztelő számomra, hogy bármennyire is kis adagban, de valahol része vagyok a múltuknak, a személyiségüknek, a művészetüknek, és talán ragadt rájuk is valami az én mindig maximalista, mindig "teljeserőbőlös" hozzáállásomból, és természetesen vannak sokan emberek, akiket tisztelek, vagy akikre felnézek a mindenféle fantasztikus dolgaik miatt, és talán még azt is meg merem kockáztatni, hogy léteznek elvétve emberek a világban, akik meg engem tisztelnek, vagy akár rám néznek fel, és nem csak azért mert alacsonyabbak nálam, hanem talán mert az én munkásságom sem teljesen nyomtalan már, bármennyire sem érzem magam soha elégedettnek gyermeteg teljesítményemmel, szóval a lényeg, hogy ha valóban körülnézek és nem csak a rosszat akarom látni direkt, hanem a jóra is nyitott vagyok, akkor tulajdonképpen rájövök, hogy nap, mint nap csodálatos emberek társaságában forgolódom, még itt Szodomában is, amiért nem is lehetnék hálásabb, a többi mocskos, szemét, pitiáner, lelketlen, erkölcstelen, érdemtelen, érzelemtelen, és élettelen gecit meg nem leszarom...!?

 

OLVASS TOVÁBB: TRUMAN

Truman

truman.jpg

Van az, amikor gondolsz valamire, vagy valakire és a következő pillanatban kvázi szembejön veled valahogy. Én ilyesmikről tudom mindig biztosan, hogy az életünk irányítva van, meg persze azokról is, amikor végre lenne pénzed egy kicsi, de persze azonnal tönkremegy valamid, aminek a szervizelése éppen csak kicsivel, de biztosan többe kerül, mint amennyid van - lásd: Andi laptopja - vagy kapsz egy sárgacsekket azonnal, amiről megfeledkeztél, vagy amikor már hetek óta nincs melód, és hirtelen bejön egyszerre három is, akkor azok nyilván mind ugyanarra a napra és órára is pontosan, szóval csak egyet tudsz elvállalni, a többit meg lemondod, aztán meg ők mondják le az utolsó pillanatban, éppen pont azt az egyet, amit elvállaltál...

Vannak mondjuk a könnyed verziók, amikor kimondasz egy szót például, és a tévében vagy előtted a gépeden vagy az újságban pont az a szó jelenik meg hirtelen, de azért előfordulnak egészen hihetetlenül durva esetek is, mint mondjuk, amikor a Krisztián barátommal mozi előtt sétálgattunk a Westendben, és közben elkezdtünk beszélgetni egy közös barátnőnkről, és éppen felértünk a tetőre és már léptünk ki a teraszra, amikor pont kimondtuk a lány nevét, és a következő pillanatban a teraszajtónál összeütköztünk vele konkrétan, de annyira, hogy még ő is összezavarodott, mert mintha a saját nevét hallotta volna, de becenevet ám, nem egy olyasmi sima szart, ami mindenkinek van, hanem egészen unique cuccot, ami csakis az övé egyedül. 

Na mindegy, szóval a lényeg, ha nem én vagyok személyesen a Truman a The Truman Show-ból, akkor remélem, hogy azért ezt rajtam kívül más is tapasztalja, na de hogy a lényegre térjek, ülök éppen a gép előtt és törölgetem a "régi kutyát nem fog már soha érdekelni, csak a helyet foglalja RAW file-okat", amit persze tudom, hogy rendes fotós nem csinál, de ha tényleg ezerszázalék, hogy a büdös életbe nem fognak kelleni azok a szarok, viszont felszabadíthatok majdnem 300 gigát egy 2 terrás vinyón, akkor mondjuk szarom le, ki, mit gondol, szóval nyomatom a cuccost, és közben meg - mint általában mindig írás vagy retus közben - hallgatom a kedvenc ABC Lounge Music Radio-mat, ami mindig olyan hangulatot tol nekem, ami miatt egyszerűen azt érzem, hogy az élet mégis szép, és hirtelen beugrott, hogy valamikor kábé 300 évvel ezelőtt volt szerintem életem legjobb szilvesztere, és pont amiatt mert éppen turnéztunk, és elleptük egy szálloda bárját, de annyira, hogy az egyik zenész benyomatta a kedvenc smooth jazz kazettáját, ami meg pont olyan hangulatot csinált, mint most az ABC Lounge, csak mondjuk pluszban még jól be is voltam mindenezve, és arra gondoltam, hogy de jó is volt az, mire a következő pillanatban ezt kapom Facebook üzenetben:

screen_shot_2016-08-28_at_12_40_29.jpg

Szemem könnybe, nem hiszem el, ilyen nincs! Nem gondoltam arra a bizonyos szilveszter estére szerintem vagy 15 éve, arról meg aztán végképp nem is álmodtam, hogy bármilyen csoda folytán a Mikinek még fotója is van az esetről  - mert ugye akkoriban nem volt mindenkinek a zsebében fényképezésre-videózásra alkalmas kütyük tömege - és pont most, amikor eszembe jut a semmiből, egy percen belül ilyen választ kapok rá a Mátrixból...

14152237_1604469833186148_292567184_o.jpg

Jó, oké, tudom, hogy retekül nézek ki a képen, de Isten a tudója, hogy éppen direkte grimaszosan viccelődni próbálok, mert azért ennyire nem voltam bemindenezve, de amúgy meg fasz tudja! Gyerekek, könyörgöm, szóljatok, ha én vagyok a Truman, mert a filmnek is mindig görnyedve zokogok a végén, és azt meg tényleg nem akarom, hogy én is ott álljak a lépcső tetején a fehér vetített fal előtt, mert az nagyon lehozná a lelkem megint, amit meg sose könnyű felhozni...

 

OLVASS TOVÁBB: RAPÜLŐK 1992-2017

RAPÜLŐK 1992-2017

rapu_lo_k.jpg

Szóltak a régi táncos kisbarátaim - akikkel az első nagy nyári turnét csináltuk - hogy 2017 elején újra lesz RAPÜLŐK KONCERT, és mindenki nagyon fellelkesült, hogy milyen jó lenne, így pitlák 25 év után, együtt elmenni a koncertre, és visszaálmodni minden csodát, ami akkoriban történt velünk...

rapu_lo_k1992-2.jpg

Nekem speciel az 1992 és 95 közötti évek életem talán legjobb időszaka volt.

Akkor kaptam első szólószerepemet Lőrinc Katitól, a Volt egyszer...s megint című darabban, még a Veszprémi Táncműhely berkein belül, ahol aztán gyakorlatilag legnagyobb megtiszteltetésemre, kvázi az akkori példaképeimmel léphettem egy színpadra, mint ifjú tehetség, amiből aztán következett, hogy meghívtak egy zárt meghallgatásra, ahol az akkori hazai táncművész krém jelent meg, és a világnak legnagyobb csodájára, sok jó balettművész közül, másodmagammal választottak ki arra, hogy a francia megmérettetésen is részt vehessek.

Az Angers-ban tartott válogatáson aztán több száz - talán ezer - a világ mindenféle részéről jött fiatal táncos közül, mindössze 14 ember került be végül az osztályba és kapta meg az ösztöndíjat, köztük persze - akkor még cseppet sem - szerény személyem, ami meg nyilván már túlnőtt még magán az Univerzumon is jelentőségben. (Amúgy Édesanyám éppen pont ez előtt a mérföldkő előtt mondta, tiszta szeretetből azt - az azóta a Panelninja-ban már elhíresült mondatát - hogy: "Úgysem fog sikerülni", ami úgy tűnik, ars poetica-m lett.)

Már a bekerülés után de még az iskolakezdés előtt jött aztán a megkeresés a Rapülők-től, ami miatt egyik szemem ugyan nevetett, de a másik meg sírt nagyon, mert így érthető okokból a téli bulikból már ki is maradtam, bármennyire is imádtam azt a bizonyos RAPÜLŐSHOW-s turnés nyarat, meg a Szulák Andis haknikat is - köztük az 1993-as The Look of the Year modell-versennyel - amit a legeslegjobban szerettem - mert ugye nekem októberben új életem kezdődött Franciaországban.

922832_10201062274061752_925024025_n.jpg

A Centre National De Danse Contemporaine ösztöndíja után átigazoltam a Compagnie Pal Frenak-hoz Párizsba, a Les Palets című táncestre, amit utána még, ha jól emlékszem, két évig csináltam, és ugyanannyira imádtam, mint a Nyugat-Európai művészéletet 20 évesen...

Kár, hogy azóta szinte alig jutottam előrébb...

Na de mindegy, ha tényleg összehozzuk a többiekkel ezt a Rapülők-ös randit, és majd mindenki elmeséli, hogy mi történt vele ez alatt a 25 év alatt, mint valami gagyi osztálytalálkozón, majd azt kamuzom, hogy sikeres lettem és boldog. Nem valószínű, hogy el fogják hinni, de hát ma így megy az élet, nem igaz? Mást hazudunk, mint ami van, hogy szeressenek kicsit legalább...

Bár most még van egy fél évem. Hátha addig történik valami jelentős...

rapu_lo_k1992.jpg

 

OLVASS TOVÁBB 

Az első fotóm Máltán, ami nem Andi, vagy egy kutya, vagy egy galamb...stb.

orsimaltaret-2671_ready_web.jpg

Szóval azért bár a dolgok elején még azt láttam, hogy nem igazán fogok itt Máltán fotózgatni, most így a dolgok közben meg már azt látom, hogy talán azért "fotózgatni" fogok. Mármint, ha azt vesszük, már az is komoly figyelmeztetés, hogy több, mint három hónapot kellett várnom az első megvalósult fotózásomra, azért most így, hogy legalább az elsőn túl vagyok, és holnap reggel már következik is a második rögtön, mondjuk úgy, hogy bizakodó vagyok. Ami viszont nagyon pozitív, az az, hogy és nem vagyok miatta görcsös, lett légyen, hogy amúgy van munkám, meg minden, szóval ha nem lesznek fotózásaim, abba se halok bele, viszont ha lesznek, akkor meg minden királyság.

Amúgy kissé átvert minket az időjárás. Sokkal hamarabb besötétedett, mint vártuk, így a dolog inább volt kapkodva rohanósan improvizálós, mint koncepciózus, és a vakum sem úgy viselkedett, ahogy szokott, azért nem ment a nap a kukába, és végül születtek olyan képek is, amelyek a minőség irányába mutatnak...

Úgyhogy most majd megint bújom a fotós oldalakat, meg a helyi boltokat, hogy visszakússzak felszerelésben is a profik közé, szóval hajrá nekem! Jut eszembe, egészen véletlenül, nincs valakinek egy fölös kb. €10.000-ja, hogy tisztességesen elindulhassak...?:)

orsimaltaret-2796_ready_web.jpg

orsimaltaret-2833_ready_web.jpg

orsimaltaret-2864_ready_web.jpg

Az ember, aki túl sokat tudott

14123529_10210351912096897_866682639_o.jpg

Szerencsére hirtelen lett két szabadnapom, úgyhogy megírtam egy script doctor cuccost, mert kérték nekem a nagy szakmai véleményemet egy színdarabhoz, ami persze még titok. Közben retusáltam is pár képet, ha már végre megvolt az első fotózásom itt Máltán, és viszont éppen készítem elő a következőt, mármint fotózást, ami komolyabb is lesz kicsit, szóval arra többet kell készülnöm, ráadásul az elsőnek is ismételném bizonyos részeit, mert nem úgy viselkedtek a fények, ahogy elterveztem, és persze mindjárt megyek dolgozni, mert most éppen a bartenderség fizeti majd a lakbért, de az agyam néha kicsit már elfárad abban, hogy amihez nem értek, az nincs is.

Az Andinak elcsesződött a laptopja, és a helyi Apple Service fel is ajánlotta, hogy cirka €800-ért megcsinálja, úgyhogy el is hoztuk onnan a gépet gyorsan, amiért persze azért elkértek €50-t, pedig lófaszt se néztek meg azokból a hibalehetőségekből, amelyeket legalább lecsekkolhattak volna. Gyűlölöm az ilyen "szakembereket"! Na de nem is ez a lényeg, és még az sem, hogy egy magyar ismerős viszont €20-ból megoldotta a kérdést pikk-pakk, legyen áldott a neve mindörökre, hanem az, hogy tökre irigylem most a gépet, mert kvázi le lett róla törölve minden, és most ő tök tiszta lappal indul megint. 500 GB kapacitásból éppen csak 32 GB van használatt alatt. Istenem, de jó érzés lehet ez neki...

...úgyhogy inkább most befejezem a blog írást, meg a FÉRGESE-t is, kikapcsolom a Photo Shop-ot, és akkor most miből is áll egy Long Island Iced Tea...?

 

OLVASS TOVÁBB: SZOMBAT ESTI LÁZ

Szombat Esti Láz

Akivel már előfodult az - a szinte mindennapi esemény - hogy lesprintelt egy marathont, de kicsivel a cél előtt ráébredt, hogy a rajtszámát a rajtnál felejtette, és ugye anélkül nem futhat be, úgyhogy visszarohant érte, majd újra lesprintelte a távot, de így az egész már olyan sokáig tartott, hogy lekéste az utolsó buszát, ami miatt gyalog kellett hazamennie a horizont túloldalán álló házikójába, és ezt az egészet úgy, hogy közben végig 12 labdával zsonglőrködött megállás nélkül, az körülbelül el tudja képzelni, hogy milyen érzés egy zsúfolt nyaralóhelyen, egy igazán pörgős bárban végigdolgozni a szombat estét úgy, hogy csak ketten vagytok a pultban.

Én tegnap - körülbelül fél nyolckor - elkezdtem fel-alá rohangálni, mint az a bizonyos szegény szerencsétlen mérgezett egér, italokat bontottam és töltöttem, narancsot préseltem, jeget cseréltem, jégzsákokat csináltam, kávékat főztem, ládákat pakoltam, poharakat szedtem be, tettem a mosogatógépbe, vettem ki, töröltem el, majd raktam a helyükre, sőt néha poharakat préseltem, narancsokat tettem a mosogatógépbe, és jégzsákokat főztem, majd az egész kört újrakezdtem kábé olyan százezerszer. Aztán valamikor éjjel 2-körül az Andi a teraszunkon fogott meg valami lepkehálóval, a kezeimet és a lábaimat nagy nehezen összekötözte, majd egy vastag szigszalaggal hozzáragasztott az egyik műanyagszékünkhöz, és tizennégyszer egymás után felolvasta az Ómagyar Mária-siralmat, hogy végül lenyugodjak...

Ma vasárnap van. Az is hétvége. Lezuhanyzom és megyek a dolgozóba.

Andi azt mondta, hogy a biztonság kedvéért elöl hagyja a lepkehálót meg a ragasztószalagot.

Ezúton is kívánok minden kedves barátomnak kellemes hétvégét és jó pihenést...

"Volék sirolm tudotlon, Sirolmul sepedik..."

 

OLVASS TOVÁBB

OLVASS TOVÁBB

irok.jpg

Kedves Kisbarátaim, mindig kárörvendősen kíváncsi Kisellenségeim, és más olyan Kedves Emberek, akik olvassák a blogomat és mondják, hogy jajdejó, vagy nem is mondják, csak gondolják magukban!

 

Óriás öröm az számomra, hogy egyre többen jelzitek felém, mennyire csoda-remekek az írásaim mostanában, és őszintén szólva, magam is úgy érzem, hogy amióta nem csak ülök otthon katatón kómában, unottan nyomkodom a távirányítót, és várom, hogy végre bekopogtasson a kaszás, hanem útra keltem, sőt amióta már az amerikai ottlétes koncentrált stressz is lemállott a vállamról, felszabadultan, eddig meg nem tapasztalt élményekkel, új érzésekkel telve, és jóval kiforrottabb stílusban írok, mint mindezek előtt, ami tök jó.

És tényleg elképesztő visszajelzéseket kapok néha.

Egyik kedvencem például, amikor - és nem presszingből, hanem szépen kulturáltan - megkérdeztem egy ismerőstől, hogy ha tényleg annyira tetszenek neki az írásaim, amennyire mondja, akkor miért nem osztja meg azokat, azt a királyságos választ kaptam, hogy:

"Hát, mert néha annyira intim a dolog és a megfogalmazás, és annyira mélyen olyan, mintha rólam szólna, és én meg nem vagyok ilyen bátor, mint te, hogy így kitegyem a lelkem a kirakatba, és különben meg annyira a hatása alatt vagyok néha, hogy utána meg egyáltalán nem is jut eszembe semmi más, csak az, amiről éppen írtál, vagy megyek tovább azzal a hatással, amit elindított bennem az olvasása..." 

Gondolom, ezt vehetem bóknak...

Na de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy megintcsak többen is kérdeztétek meg említettétek, hogy szívesen olvasnátok több írásomat, vagy akár szeretnétek valahogy értesítést kapni a legfrissebb posztokról, és persze minden lehetséges, csak akkor ehhez adnék nektek némi használati utasítást, ha nem gáz.

Szóval. Először is, a kedvetekért lényegében láncba szedtem az utóbbi időkben írt posztjaimat egészen az OSHO - AVAGY A VAGINA GURUJA-ig, ami egy tavaly júliusi írás, ami azt jelenti, hogy ha mostanában vagy később mondjuk éppen bármelyik posztomat olvasod, mindegyiknek az alján találsz (majd) egy...

"OLVASS TOVÁBB:"    

...utasítást:), mellette pedig egy narancssárgával szedett címet, amire ha ráklikkelsz, akkor onnan szépen áthuppansz majd a következő remekbeszabott irományomhoz, amelynek az alján megint csak ott lesz, hogy OLVASS TOVÁBB, amire ha ráklikkelsz, akkor onnan szépen áthuppansz majd a következő remekbeszabott irományomhoz, amelynek az alján megint csak ott lesz, hogy OLVASS TOVÁBB, amire ha ráklikkelsz, akkor onnan szépen áthuppansz majd a következő remekbeszabott irományomhoz, amelynek az alján megint csak ott lesz, hogy OLVASS TOVÁBB, amire ha ráklikkelsz, akkor onnan szépen áthuppansz majd a következő remekbeszabott irományomhoz, amelynek az alján megint csak ott lesz, hogy OLVASS TOVÁBB, ...stb.:)

Fontos információ lehet, hogy minden SZÓ vagy SZÖVEG, ami a blogomon POSZTBAN vagy OLDALDOBOZBAN, vagy akárhol NARANCSSÁRGA SZÍNŰ, az egy LINK, amire ha rákattintasz, bizonyosan tovább fog vinni oda, ahová a linkek általában tovább szoktak VINNI...:)

Például, ha a képernyő rendezői jobb oldalán lévő RÓLAM... szöveget olvasod, és látod, hogy ott mi minden NARANCSSÁRGA, és el sem hiszed, hogy ez lehetséges, akkor örömmel megnyugtatlak, hogy de pedig lehetséges, mert a linkekre kattintva tényleg megnézheted a HALÁLKERINGŐ-t elejétől a végéig, és az INDIÁN-t is, vagy a könyv-linkek elvisznek a BOOKLINE oldalára például, ahol megrendelheted a kiadott regényeimet, sőt az egyiket E-KÖNYV formájában le is töltheted, mert az én BLOG-om tényleg ennyire kurvajó:)

És, ha például szeretnél a BLOG-om legelejére ugrani, a legfrissebb cucchoz, a legelső poszthoz, akkor csak klikkelj rá a nevemre - P. SZABÓ ISTVÁN - a lap tetején, ami gyakorlatilag a HOME gomb, és ha rámész az egérrel, akkor NARANCSSÁRGÁRA vált, azaz: LINK,...

...és akkor már ott is vagy, ami meg azért jó, mert ilyenkor ha lefelé görgetsz, akkor nem csak egyetlen árva posztot találsz, hanem tualjdonképpen az összeset, méghozzá időrendben, szépen egymás alatt.

És ha még ez sem elegendő lehetőséghalmaz számodra a tovább olvasáshoz, akkor ott vannak a következő opciók:

1. AJÁNLOTT BEJEGYZÉSEK - Minden poszt alján - ha legörgetsz odáig - maga a poszt és a kommentelési lehetőségek közt, találsz ÖT KÉPKOCKÁT, amelyekre ha ráklikkelsz, odavarázsolnak téged a KÉPKOCKÁHOZ tartozó poszthoz.

2. TOP 5 - Itt mindig megtalálod majd az öt, éppen legeslegolvasottabb írásomat, és csak annyi a dolgod, hogy a narancssárgával szedett címre klikkelsz, oszt jónapot!:

3. LINKBLOG - Értelemszerűen itt azokat a linkeket találod, amikre a neveik is utalnak...

4. ARCHÍVUM - Itt évekre és hónapokra bontva találod meg a posztokat.

5. KERESÉS - Ha pedig újraolvasnál valamit, amit természetesen imádtál, de most éppen nem találod, itt rákereshetsz akár konkrétan cím szerint is, meg ilyesmik...

 

Ha és amennyiben pedig szeretnél értesítést kapni minden új posztolásomról, akkor pedig a jobb felső sarokban találod a KÖVETÉS opciót.

Hát, kb. ennyike...:)

Kérlek, mindig jusson eszedbe Petőfi Sándor egyik leghíresebb mondása, mely szerint:

"A Peet blogbejegyzéseit megosztani tökre szexi cumó..."

...és akkor viszont már mi más is következhetne még, mint hogy...

 

OLVASS TOVÁBB: LOVE VS. LÓVÉ

NOVELLA: A FÉRGESE...

LOVE vs. LÓVÉ

tarca2.jpg

Tegnap a dolgozóba menet találtam egy tárcát az utcán...

Első gondolatom az volt, hogy csináltuk mi azt kiskorunkban még Szolnokon a Dr. Szana Antal utcában, hogy kitettünk egy pénztárcát a járdára, amire előtte damilt kötöttünk, aztán jól elbújtunk egy közeli bokorban, kezünkben a damil végével, és vártuk a kapást, és amikor jött a szerencsés megtaláló, és lehajolt, hogy felvegye, akkor elrántottuk előle tárcát, és aztán futottunk, mert általában kergettek, és nevettünk, aztán meg mentünk vissza tengózni a pályára. Mentségünkre legyen mondva, hogy akkor még nem volt se Pokemon, se Angry Birds, se Soda Crush, de szóval én, a szerencsés megtaláló, lehajoltam érte, számítva mindenre, de nem rántotta el senki a tárcát damilon. Felvettem, és körülnéztem, hogy látok-e valakit, aki keresi, vagy kamerákat, meg stábot, akik éppen arról forgatnak, hogy milyen erkölcstelenségi mélységekbe zuhant mostanra az emberiség, de nem láttam senkit, ráadásul késésben is voltam, szóval mentem tovább utamra.

Persze belenéztem: pár €uro, bérlet, lakáskulcs,... és egy másik ember élete. Egy fiatal lányé.

Andi volt az első gondolatom. Lehetne akár ő is a képen, és történhetett volna akár vele is ugyanez.

Hosszú shiftem volt, nagy rohanás, úgyhogy egészen reggelig nem is volt időm a dologgal foglalkozni, reggel viszont első csinálásom volt a nyomozás.

Név, Facebook, Google... megtaláltam a honlapját, rajta az email-címével. Azonnal írtam is és bár nem rögtön, de mire a kávém lefőtt, kaptam is választ:

"Good morning,

Yes it is mine!

I lost it yesterday. It was inside a little pink wallet and maybe it fell down from my bag meantime I was walking in Gzira.

Unfortunately I already got the new card this morning and so that one you have it is not valid anymore. Inside the wallet I had also money and my flat's key.

I know it is impossible find the money but maybe.. did you find the key as well?..."

...

Az imént találkoztunk. Természetesen visszaadtam mindent - a pénzt is. - Öröm volt és boldogság.

End of story.

img_3828.jpg

img_3831.jpg

 

OLVASS TOVÁBB: SZÜRREÁL VOL. MAX.

NOVELLA: A FÉRGESE...

 

Szürreál Vol. Max.

524700_10201062346583565_1884809012_n.jpg

Rájöttem, hogy a munkahelykeresés tulajdonképpen ugyanúgy zajlik - vagy kellene, hogy zajoljon - mint a csajozás. Van, aki nagy nehezen beszerzi a legelsőt, és vele marad élete végéig - ami vagy a kapható legnagyobb csodája a világnak, vagy a legnagyobb faszság, amit gyáva ember, csak elkövethet - meg van, aki váltogat, keresgél, próbálgat, csal, hazudik, elbasz, kirúg, kirúgják, és végül jó esetben az ő nagy tapasztalatával, és persze némi szerencsével, talál egy olyat, aki mellett akár leélheti a maradékot... vagy nem.

Én erősen az utóbbi vagyok. Felismerem, ha valami nem jó nekem, mérlegelek, nem dagonyázom a szarban sokat, és nem félek váltani. Így történt kicsivel több, mint egy hónapnyi pool boy-ságommal is. Vannak sebeim, van ami/aki hiányzik, de végül - kicsit megint talán túl hideg fejjel, dühből - kirúgtam a Hotel Cavalieri-t a faszba. Pont.

img_20160803_151408.jpg

Már aznap elküldtem pár CV-t más helyekre. Volt is, aki visszaírt rögtön, és mentem is interjúra gyorsan, és hallottam olyan történeteket már, hogy nem jelent meg a pályázó az interjún, de olyanról még nem, hogy a főnök baszott eljönni, pedig velem ez történt pontosan, de mindegy - gondoltam - értelmezzük a jeleket és menjük a flow-val...

Közben írt az Andi, hogy látta valakinél kommentben, hogy a Paparazzi is keres embert, de annyira nem éreztem benne a sanszt először, mert annyira túlontúl ideálisnak tűnt a hely, lett légyen, hogy a lakásunktól pontosan 7 percnyire van, közepes tempójú sétával - én meg ugye a 40 perc dimdomb oda, 40 perc dimbdomb hazához voltam szokva - de persze egyéjszakás szerelmek is léteznek a világban, szóval gondoltam, a biztonság kedvéért, útban hazafelé benézek egy benézésre legalább.

Így is lett. Benéztem. Mondták, küldjem el a CV-m, meg beszéljek a valakivel. Elküldtem. Semmi.

Na, mondom, ez is ugyanaz a máltai faszság lesz, mint a többi - ugyanis elküldtem vagy 6-8 CV-t emailen, de sehonnan sem jött válasz. 

Másnap is arra jártam, kérdeztem, mondták, ja nem is jó az email-jük, nem kapnak meg semmit, de jöjjek be holnap reggel 9-re.

Bementem 9-re, mondták, nincs itt, de jöjjek vissza holnap 4-re.

Bementem, mondták, nincs itt még, de jöjjek vissza kicsivel később, mondjuk úgy 7-re.

Bementem, mondták, mégsem jön be ma, mert nincs jól, de holnap 6.

Bementem, mondták, még nincs itt, de mindjárt jön. Vártam egy órát, és végre jött, és megszerettem őket...

Nem értem, miért csináltam ezt így végig, mert ahogy ismerem magam, ilyesmit sohasem csinálnék végig, de valahogy éreztem, hogy jó lesz ez így, mert néha az ember érzi...

Máltán nem nagyon van semmilyen igazi rendes képzés. Úgy értem, itt nem kérnek tőled vendéglátós diplomát, vagy ilyesmit, mert nincs mit kérni. (Még jó, hogy nem jártam emiatt négy évig a szakközépbe...) Szóval kérdezték tőlem, mi vagyok. Mondtam, hogy bartender. Kérdezték, hogy van-e tapasztalatom. Mondtam, hogy persze hogy van. Mondták, jó, akkor holnap 6, mire mondtam, hogy OK. Ennyi.

papar29.jpg

Szóval tegnap volt az első napom. Betettek a bárba és végigmutattak mindent, ami sokkal több információ volt elsőre, mint amit akár Stephen Hawking is fel tudna dolgozni, de nem görcsiztem rá, hanem inkább mentem a flow-val megint.

Szerencsére van a bárban egy magyar srác - a Tamás - aki kissé szofisztikáltabban elkezdett tanítgatni, amiért nagyon hálás voltam, és közben persze beszélgettünk mindenféle dolgokról. Ki, honnan jött, mit csinált ilyesmik. Aztán elkészítettem életem első kávégépes kávéját, ami szerintem nagyon jól sikerült, csak kár hogy elfelejtettem csészét tenni a kiöntő alá. Aztán először egy poharat törtem el, majd egy csészét, mire meg a Tamás mutatta, hogy ki is van ragasztva nekünk ott egy Zuckerberg idézet, ami így szól:

"Move fast and break things. Unless you are breaking stuff, you are not moving fast enough."

Azonnal magamévá tettem a dolgot, mint ahogyan a harmadik srác is a bárban, aki eldobott egy teli üveg bort, és ahogy elnéztem, néhány felszolgáló szintúgy ráérzett a jelentéstartalomra.

Törölgettem, mint az állat, de legalább miközben visszapakoltam a poharakat, megtanultam, hol a helyük, ami jó. Csészés kávét is csináltam végül, sőt egy félszarul kinéző cappuccino-t is, ami meg azért jó, mert tényleg "csak" félszar lett. Csapoltam sört is. Az elsőt elbasztam, de a második már úgy nézett ki, mint a reklámokban. Narancslét is facsartam géppel, és persze adogattam ki az üdítőket, borokat, és tanultam, hogy meddig öntjük a bort, mihez teszünk citromot, vagy narancsot, és főleg mennyit, meg hogy mihez megy szívószál, mihez nem, meg ilyesmik... szóval ismét dömpingben toltam, a már egyszer majdnem teljesen kiürült életembe, a vadiúj, csatakmás élményeket, mint amikkel eddig valaha találkoztam, beteljesítve ismételten "a nagy életcsináló célt", ami miatt ugye ezt az egész kiköltözősdinket elindítottam még 2014 nyarán.

És amikor már azt hittem, hogy mindennél a sok-sokknál több nem is érhet, a Tamás két sörcsapolás között elkezdte mondani, hogy régebben ő táncolt. Mire persze mondtam neki, hogy én is, vagyishogy nem is csak táncoltam, hanem hogy hivatásosként nekem azzal telt el a fél életem. Mire ő meg mondta, hogy az tök jó, és hogy ő Botafogózott, mire én mondtam, hogy az a tök jó, és hogy nekem sajnos a latin táncok valahogy kimaradtak, mert hogy úgy voltam velük, mint most az esküvőfotózással, és akkor ő mondta, hogy aztán hip-hop-olt is, mire mondtam, hogy nekem az volt a második szerelmem a balett-jazz-kortárs vonal mellett, mire meg mondta, hogy járt is táncórákra, kérdeztem, kihez, mondta, hogy az Ámokfutós fiúkkal is, én meg mondtam, hogy velük dolgoztam én is, mire meg mondta, hogy járt a Peet-hez, mire meg mondtam, hogy nem emlékszem, hogy rajtam kívül hívtak-e mást is Peet-nek a szakmában, mire ő meg mondta, hogy az a csávó az valami Gulyás István vagy kicsoda volt a rendes nevén, és akkor mondtam, hogy bazdmeg, az én vagyok (csak azóta felvettem édesanyám nevét), és azonnal be is ugrott, hogy tényleg tanítottam egy ilyesmi formát kábé 20 évvel ezelőtt, és onnantól kezdve minél többet néztem a srácra, az arcára, a mozgására, és hallgattam a hangját, egyre jobban kúszott elő az a múltam, ami már annyira távoli még nekem is, hogy szinte el sem hiszem, hogy valaha velem történt, és pedig de, és miközben kivettem a mosogatógépből egy adag forró tiszta poharat, és beletettem helyette egy hideg koszosat, megfordult velem a világ vagy ötvenszer, és arra gondoltam újra, hogy az élet mégiscsak szép, és érzésekkel teli, és ez a dolog akkorát ütött bennem, amit képtelenség lett volna feldolgozni hirtelen, és nem is sikerült csak valamikor sokkal utána, olyan éjjel egykor, amikor már hazaértem, és végre kiültem a teraszra a jólmegérdemelt Fantámmal meg a csirkés pizzámmal végiggondolni, hogy tulajdonképpen mi a fasz is történt...

Ezerszer éreztem már úgy, hogy igazi anblokk szerencsétlen fos az életem, de aztán időnként jön valami, ami meg ráébreszt, hogy nem is lehetnék hálásabb minden egyes elbaszott, megszenvedett, megélt faszságomért..., mert ahogyan a bölcs Totyizselé mondotta volt az E.T a földönkívüli 2-ben:

"Úgy szép az élet, ha zajlik..."

 

OLVASS TOVÁBB: PARADOXON

NOVELLA: A FÉRGESE...

 

Paradoxon

beauties-3807_web.jpg

Éjjel 1:26

Felébredtem, mert az Andi megint szúnyogra vadászott, és nem tudok visszaaludni, mert olyan békésen romantikus az éjszaka, hogy kár ezt kihagyni, holmi hülye alvás miatt. Csend van, a levegő friss és simogatóan hűvös, és ahogy elnézem, csillagból is van fent van nyolc..., ja nem, kilenc. Na de mindegy is, mert a lényeg az, hogy a hely és az idő kvázi tökéletes az elmélkedésre, ami meg azért üdvözlendő, mert van is min elmélkedni dögivel...

...mindezen csodás együttállás ellenére valójában én mégsem elmélkedem, hanem inkább csak megpróbálok lőni a momentről egy betű-szelfit, pont ugyanúgy, mintha a vacsorámat fotóznám le - jobb esetben még megevés előtt, nem pedig után - miközben meg a nagy pillanatrögzítéses erőlködésben simán lehet, hogy kihűl a kajám, mire nekikezdek végre, hogy élvezzem az ízét, mint ahogyan az elmélkednivalóm is simán megy a hideg levesbe - hogy már akkor ugyanannál az élelmiszeres terminológiánál maradjak. Magyarul annyira le akarom jegyezni, hogy most ez a pillanat itt nekem mennyire mély és élménnyel teli, hogy végül a pillanatból elillan a mélység is meg az élmény is, és nem marad más belőle, csak a betűk arról, hogy milyen jó lett volna inkább élvezni azt, nem pedig görcsölni a stilisztikán, a mondatszerkesztésen, meg a helyesíráson.

Ez kérem egy paradoxon...

...úgyhogy most le is teszem, mert hívnak a másikon.

 

OLVASS TOVÁBB: HOGY LESZ MANAPSÁG AZ EMBERBŐL HŐS...?

NOVELLA: A FÉRGESE...

Hogy lesz manapság az emberből hős...?

earth-wallpapers-16.jpg

Tegyük fel, hogy szerencsés vagy annyira, hogy még időben életet találsz, de annyira azért nem, hogy ezt az életet, mint "nagyhatású" ember találod. Nem vagy filmsztár, híres író, tudós, asztronauta, hanem csak egy "sima" ember a világnak valamelyik pontjáról, aki a dolgokkal ugyan elégedett maga körül, de kevesli önnön tetteinek jelentőségét Univerzális viszonylatokban! Tegyük fel, hogy szeretnél ezen változtatni! Szeretnél bálnákat menteni, vagy élhető kunyhókat építeni újrahasznosított műanyaghulladékból, vagy tiszta vizet vinni a sivatagba, életeket menteni, rossz kormányokat megdönteni, megállítani a globális felmelegedést, vagy a háborúkat, újraültetni a kivágott erdőket, támogatni az elesetteket, elemózsiát osztani és/vagy igazságot... De hogy? Hogy kell elkezdeni? Kit hívsz fel, hova mész, ha annyi "szent ügy" van, hogy azt sem vagy képes kiválasztani, mi az ami egyáltalán meghat - vagy legalább kicsivel jobban meghat, mint a másik - főleg, ha valóban érzékeny vagy. Mi a menete? Hogy lesz manapság az emberből hős - anélkül persze, hogy fel kéne mennie Instagramra?

 

OLVASS TOVÁBB: RIO - OLIMPIA - 2016.

NOVELLA: A FÉRGESE...

Rio - Olimpia - 2016.

rio2016.jpg

Éppen úgy vagyunk, hogy nincs tévénk - vagyis tévénk persze van, csak adást nem vettünk bele még - szóval egyáltalán nem nézem az olimpiát, amit említettem is már kisbarátaimnak, akik meg erre küldtek is nekem jó online linkeket, hogy nézzem, és én vacilláltam is, hogy melyik sportág érdekel, de amikor megláttam, hogy már van trambulin, szlalom kajak, meg BMX, akkor rájöttem, hogy inkább egyik sem.

Úgy tűnik, nem vagyok valami nagy sport néző ember, és kicsit talán ez a Rio dolog valahogy nem is kúszott be még annyira sem, mint a régebbi játékok. Részben azt se tudtam, hogy mikor lesz, hogy idén, vagy jövőre, mármint amikor egyáltalán elkezdtek jönni a hírek róla, hogy terjed a zika, és hogy tutti mindenki belehal majd, meg hogy majd mindenkit ki fognak rabolni, hogy nem lesz kész semmi, meg még a bicaj-pálya is leszakadt, meg a víz is mérgező, hogy a komplett orosz mindenkit ki fognak zárni a faszba, mert már annyira csak a dopping megy, és persze, hogy az amúgy oly általános korrupció mértéke is már majdnem megközelíti, egy sima hazai EU-pályázat, közbeszerzés nélküli lenyúlását, 90 zsebbe - 10 a projektre arányban, ahogyan azt a Voldemort Nagyúr is kérte a Rogán szomszédjától a Pasa parkban vala.

Szóval kérdeztem valakitől, hogy mikor lesz ez az olimpia dolog, mire ő meg mondta, hogy tegnap volt a megnyitó. Lemaradtam - gondoltam kellemetlenül érezve magam picit - és hogy utólérjem a világot, rá is néztem a dolgokra Face-en, hátha találok valami érdemlegeset.

Találtam.

Egy francia a szemem láttára törte ketté a sípcsontját, aztán jött az a dolog azzal az orosz "diplomatával", akit ki akart rabolni valami szerencsétlen kis fasz, de az elvette a fegyverét, és lelőtte, mint a szart, aztán meg még ott is hagyta az úttesten jó öt órára, de természetesen az orosz diplomácia csak széttárta fekete öltönyös karjait, hogy ők nem tudnak az egészről semmit. Nyilván.

Katinka kicsit talán túl nagyot úszott, amire felkapták a fejüket sokan, mert utoljára mélyhangú, dús szőrzetű, NDK-s tesztoszteron-hölgyektől láttak ehhez hasonló teljesítményt, amihez én persze nem értek, szóval részemről nagy gratula, éljen a Katinka - még akkor is, ha ettől az idióta Iron Lady-zéstől mindig hidegrázást kapok.

Emese is nyilván nagyot vívott és természetesen neki is szívből és tisztelettel gratulálok, és csak azért nem vagyok lelkesebb, mert kicsit visszásnak érezném túláradó rajongásomat egy olyan emberrel kapcsolatban, akiről most hallottam életemben először, egy olyan sportággal kapcsolatban, amihez meg aztán tényleg semmi közöm, de mivel ő aranyérmes, én meg max csak aranyeres lehetek, így neki is szívből további minden hajrá és éljen! De tényleg!

Olvasom továbbá, hogy lelőtték a marketing-jaguárt, mert nem igazán értette meg az olimpia szent üzenetét, és hogy végül tényleg kizárták a rommá doppingolt orosz paralimpikonokat, ami meg aztán már tényleg annyira bizarre, hogy valószínűleg Kafka is csak nagyokat pislog a sírjában, és veri a fejét a koprsó falába, hogy ez miért nem neki jutott eszébe hamarabb.

Ja, amúgy Üzenjük ifj. Knézy-nek, a Magyar Királyi Televíziónak, és a TV2-nek, hogy bekaphatjátok az összeset keresztben... és amúgy meg mi a rákért kellett megtolni a Himnuszon a bpm-et??! Miért nem volt az úgy jó, érvágó, vontatott, halálszomorúan??!

Persze megint ráklikkeltem egy videóra, amit egy ismerős osztott meg Face-en, és persze nyilván egy bringás éppen gerincét törte, lejtős kanyarban nekibaszódva a patkának, de mindegy is már, mert rohadjak meg, ha még egyszer megnyitok valami ilyen megosztott videót.

Olvasok még kicsit az olimpiák szentségéről egy blogban, reménykedve, hogy legalább a régi szép időkben... de nyilván azt olvasom, hogy már az első olimpiákon is gátlástalanul csaltak és vesztegettek a versenyzők meg a családjaik, és hogy viszont amikor valami ilyesmi kiderült, akkor a sportolónak saját költségen fel kellett húznia egy bronzszobrot a Zeusznak, és hát mivel a környék lényegében csurig tele van ilyen szobrokkal, akkor úgy kábé ki lehet találni, mi fasz, én pedig arra gondolok most inkább kicsit, hogy múltkor, amikor abban a buliban, az a Neo nevű kreol srác megkínált azokkal a kapszulákkal, akkor mégis inkább a kéket kellett volna választanom...

 

OLVASS TOVÁBB: MOZIZÁSI

NOVELLA: A FÉRGESE... - 1.  

Mozizási

Andival két éve nem voltunk moziban, és ma kitalálta, hogy menjünk, mert már megtehetjük. Mondtam, király! És ugye az van, hogy legutóbb amikor moziba mentünk, akkor vagy elsétáltunk az Örsre, vagy metró, vagy Kesziről M3 bevezető, Hungária, vagy Váci és Sugár, Arena vagy Westend. Erre ma meg az van, hogy elindulunk otthonról, és kábé 3 perc alatt lent vagyunk az öbölnél,...

img_0081.jpg

...a parton elsétálunk a kompig,...

img_0077.jpg

img_0097.jpg

img_0100.jpg

img_0102.jpg

img_0105.jpg

...komppal át Sliema-ból, Valletta-ba,...

img_0118.jpg

img_0133.jpg

...kikötés előtt még lefotózok egy random szőrös bácsit, aki akkora király, hogy félmeztelenül nyomázza,...

img_0125.jpg

...kompról le,...

img_0134.jpg

...Valletta-ban meg aztán séta a mindenféle csodaszép történelmi helyeken meg a központban,...

img_0148.jpg

img_0167.jpg

img_0251.jpg

...és hipszi-hopszi, már meg is érkeztünk az Embassy Shopping Complex-hez, avagy a hozzánk legközelebbi mozihoz, ráadásul ez az egész út nem több, mint 20-25 perc - persze csak ha nem kell sokat várni a kompra.:)

img_0209.jpg

Budapest is gyönyörű város meg minden, de be kell valljam őszintén, ez az útvonal azért most kicsit jobban feldobott, mint az M3, a Hungária krt., vagy a séta az Örsre.

Amúgy a JASON BOURNE-t néztük. Nem volt szar, és kifejezetten imádtuk, amikor kábé a felénél tartottak egy pár perces pisiszünetet, reklámokkal, meg mindennel. Annyira, de annyira cuki volt! Majdnem, mint kiskoromban, amikor a Vörös Csillag Moziban folyton elszakadt a film, és olyankor meg kellett várni, míg a mozigépész bácsi megragasztotta, majd újrafűzte a tekercset...

img_0261.jpg

(Bocsánatot kérek a mobilos fotókért, de csak az volt nálam!)

 

OLVASS TOVÁBB: A MUNKA NEMESÍT...VAGY NEM

NOVELLA: A FÉRGESE... - 1. 

A munka nemesít... vagy nem

munka.jpg

 

Az utóbbi hetekben 10 órákat dolgozom, ami valójában 12, hiszen amikor felébredek, már azért teszem, mert mennem kell dolgozni, majd kb. 40 percet gyalogolok, hogy odaérjek, és persze hazafelé sem lesz hirtelen rövidebb az utam. Ez naponta 12 óra az életemből, ami túl sok, mert jelen esetben ugye az a kérdés értelmezhetetlen, hogy szeretem-e csinálni. Pillanatnyilag pool boy vagyok, most éppen ez a munkám, ezért kapok majd pénzt, amiből majd kifizetjük a lakbért, meg veszünk kaját. Ez nem tánc, vagy írás. Ezen egyszerűen nincs mit szeretni. Vannak feladatok, vannak benne céljaim - de csak és kizárólag a saját egyéni szorgalmam, alázatom, és hozzáállásom miatt, mert amúgy szarhatnék bele az egészbe - de ugye az, hogy szeretsz-e csinálni valamit, az úgy derül ki, hogy akkor is csinálod-e tovább, ha nem fizetnének érte semmit, és ez egy lényeges momentum.

A munka nemesít.

Tényleg.

Érzed tőle, hogy hasznos tagja vagy a társadalomnak, hogy kiveszed a részed a nagy közös csinálásból, hogy más emberek örömét, kényelmét szolgálod, vagy alkotsz, vagy építesz...stb. 

De...

"Az utóbbi hetekben 10 órákat dolgozom, ami valójában 12. Naponta 12 óra az életemből."

A blogomon vettem észre, hogy ez baj. Hogy nem tudok minden nap írni. Hogy A FÉRGESE... sem kap minden nap folytatást, csak a szabadnapjaimon. Szeretek írni? Igen. Honnan tudom? Onnan, hogy akkor is csinálom - mint ahogyan éppen epillanatban is csinálom - amikor még csak nem is fizetnek érte.

Akkor mi a fontos? Hol a határ? Mik az arányok?

Bizonyos helyeken, bizonyos családokban akkor vagy ember, akkor vagy nő, vagy akkor vagy férfi, ha hajnalban kelsz, a készülő feketekávéd kotyogása veri fel legmélyebb álmából a kakast, egész nap keményen robotolsz, meg izzadsz a lyukacsos trikódban, meg a kezeslábasodban, ha földes leszel, vagy olajos, ha kirepedezik a tenyered, ha megkeményedik rajta a bőr, és ha este úgy ülsz az asztalhoz, hogy te teszel rá kenyeret, és amúgy meg azon nyomban szobrot lehetne faragni belőled, vagy kitenni a képedet egy retro Május 1. plakátra.

Sőt, így is halsz meg. Még lenyomod az utolsó műszakodat - persze pici finom túlórával azért, mert úgy az igazi badass - megjavítod az utolsó gépet, kiásod az utolsó árkot, aztán szépen megtisztítod a szerszámaidat, és gondosan visszateszed őket a helyükre. Megeszed az utolsó kenyered javát, majd elbúcsúzol könnyező feleségedtől, és gyermekeidtől, a családodtól, akiket tulajdonképpen csak a vacsora asztaltól ismersz, de legalább tudod, hogy te adtál nekik falatot a szájukba, majd megdöglesz a gecibe, másnap reggel pedig az "újfiú/újlány" beáll a helyedre, mert az életnek - a gyárnak - mennie kell tovább. De vajon ez jó? Megéri?

Nem tudom.

Mindenesetre, most abbahagyom az írást, mert 10 perc múlva el kell indulnom...

Most reggel 7.55 van, és ha minden jól alakul, este 8 körül visszatérek. Addig meg majd csak lebegek a semmiben, óránként €4.23-ért...

 

OLVASS TOVÁBB: AZ IGAZI MÁTRIX - 101 OK, HOGY A PIROS TABLETTÁT VEDD BE