UNDER CONSTRUCTION

P. Szabó István

Divatos senkik

2017. november 17. - P. Szabó István

andaluz.jpg

1929-ben, egy valószínűleg tök szokványos estén, Luis Bunuel és Salvador Dali kajakra bemindenezve, nyilvánvalóan arról eszmecseréltek, hogy mekkora gyökerek már ezek az esztéták, hogy ha találnak valakit, akinek fényesre lehet nyalni a seggét, akkor az csináljon bármilyen szart is, addig szófosnak, meg csűrnek csavarnak - amit ők úgynevezett "kritikának" hívnak - míg végül arannyá nem mossák még a szart is, majd boldog áhítattal készek akár hajlongani is, a tulajdonképpen általuk kreált "Mester" előtt.

Ez a hozzáállás ma is simán megállja a helyet, és ezt tapasztalatból tudom, mert például megtörtént, hogy amikor kijött az Indián, volt például egy spanyol kritikus csávó, aki ódákat zengett róla, mert azt hitte, hogy a "másik Szabó István" csinálta, aztán amikor kiderül, hogy nem, azonnal el is tüntette az ódámat a felületéről, annulálva alkotói zsenialitásomat.

Na mindegy, mert nem is ez a lényeg, hanem az, hogy szóval a Bunuel meg a Dali bemindenezve azt találták ki, hogy majd jól kicsesznek az esztétákkal, és csinálnak egy olyan filmet, aminek az ég egy adta világon olyannyira semmi értelme nem lesz, és úgy lesz szar, hogy az aztán már tényleg abszolút egyértelmű és megkérdőjelezhetetlen, és megnézik, hogy ha ők ketten fémjelzik majd az alkotást, akkor mit fog szólni róla az úgynevezett kritika.

Na kábé így születhetett meg az Andalúziai kutya című örök klasszikus, ikonikus, filtmörténeti alapmű, amit az úgynevezett kritika természetesen őszinte csodálattal, rommá agyon ömlengve fogadott, a szent művészet kulturális mennyországába emelve a szerzőpárost, miközben a szerzőpáros meg valószínűleg szakadt a röhögéstől, és nyilván nem hitték el, hogy értelmesnek gondolt felnőtt emberek hogy lehetnek ennyire hülyék...

Na pont így vagyok én a divattal.

Szinte látom lelki szemeim előtt, ahogy valamelyik nagy divattervező, nyilván szintén rommá bemindenezve, ül a new york-i penthouse-ában a klotyón, és gondolkodik, hogy mi a retket lehetne még kitalálni ennek a csürhének, meg hogy mivel lehetne ezeket megint rávenni arra, hogy lecseréljék a komplett ruhatárukat, egy újabb adag teljesen értelmetlen és haszontalan szarra, mégházza kurvasokért, és hogy vajon mikor áll már elő valaki azzal, hogy gyerekek, ez már tényleg eszement egy faszság, úgyhogy ezt inkább ne! De persze soha nem áll elő senki, a csürhe meg csont nélkül beszop tulajdonképpen bármit, és tényleg anélkül, hogy legalább a saját egészségükkel kapcsolatban egy villanásnyira is elgondolkodnának kicsit.

És hogy volt az az időszak például, amikor a kistiniknek a leghidegebb télben is ki kellett tenniük a puszta szabad veséjüket a levegőre, mert akkor éppen azok a rövid kabátkák voltak az úgynevezett divatosak, meg persze csak úgy látszódott a szintén nagyon divatos köldök-piercing, amint éppen deresen ráfagy a kistini egyre szürkülő bőrére, és baszdmeg csinálták, és kitették, és vették a felfázást meg a vesebetegséget, mint a cukrot, mert ugye mit nekik egy-két kósza petefészek. És igazuk is volt: Inkább a divat, mint egy fosos gyerek!

Most meg ugye az van, hogy időjárástól és külső hőmérséklettől teljesen függetlenül, ha kell, ha nem, legyen kint a boka a csőgatyából, és esküszöm, tényleg látom, ahogy a divatdiktátor, aki ezt kitalálta, könnyesre röhögi magát, hogy mekkora ökröt csinált már megint egy csomó felnőtt emberből, a hatéves Thai gyerekek meg serényen gyártják a sötét, penészes kis pincéikben a rövid csőgatyákat 10 centért havonta, miközben az emberek meg azt érzik, hogy attól, hogy nekik is ugyanúgy divatosan fagy le a bokájuk, meg gyullad be a csonthártyájuk, mint a többieknek körölöttük, most akkor ők tartoznak valahová, és így már akkor nem nevetheti ki őket senki, mert nekik bizony határozott egyéniségük van, csak a helyzet az, hogy ha valakiknek nincs egyáltalán semmilyen egyéniségük valójában, akkor azok azok, akik agy nélkül nullába azt tolják, amit a mainstream megparancsol nekik, és ezt látni nap, mint nap, néha egyszerre elkeserítő és szánalmas, és sajnos ebben az egyen-egyéniség megjelenésben mi magyarok totál élen járunk, ami meg még aggasztó is, lett légyen, hogy valamiért mindig is alapvetően tehetséges és különleges népnek hittem magunkat...

 

OLVASS TOVÁBB: CROSS TRAINING - AVAGY, A NAGY FITNESZ-HÓKUSZPÓKUSZ

A bejegyzés trackback címe:

https://pszaboistvan.blog.hu/api/trackback/id/tr1013293337

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.