UNDER CONSTRUCTION

P. Szabó István

Boldogság

2017. március 04. - P. Szabó István

the-leftovers-season-2-poster.jpg

/The Leftovers Season 2 poster/

Lett légyen, hogy tegnap óta lényegében csak Max Richtert és David Langet hallgatok, asszem, megvilágosodtam.

Jó, mondjuk nyilván az is benne van, hogy már megint rég nem írtam semmi okosat, és bizonyára felgyűlt bennem, mint ahogyan az utóbbi 44 év, vagy az utóbbi 5 év, vagy 3 év, vagy 3 hónap, vagy 3 hét tapasztalatai is, és tegnap hirtelen feljött egy kép a net mélysötét bugyraiból a régi szolnoki Damjanich uszodáról, ami megindította a lelkem, és visszarántott a múltba megint, de közben meg azzal együtt, hogy mennyi életem volt már, és mennyi boldogságom, pedig valójában mindannyian valamiféle konstans boldog állapotot keresünk, és egészen addig, amíg azt meg nem találjuk, talán kifejezetten boldogtalannak érezzük magunkat, a sok más szarok miatt, amik történnek, de ha valami tényleg nem létezik - és ezt már biztosan tudom, és pedig én vagyok/voltam neki a leghűbb keresője - az a konstans boldogság. És tudjátok, hogy miért nem? Egyrészt, mert kibaszott unalmas lenne, másrészt pedig mert semmit az égvilágon nem tudunk értelmezni önmagában az ellenpontja nélkül, úgy, mint ahogyan a mozgást, az idő teszi értelmezhetővé, nincs Menny, Pokol nélkül, nincs nyár, tél nélkül, és természetesen nincs boldogság, boldogtalanság nélkül sem.

Tudom, hogy ilyen nagy szavakat az ember maximum egésznulla-számos évfordulók napján ír, de olyankor valahogy pont sosem jön, és most meg hogy végre szombat van, és nem órára ébredtem reggel 5.00-kor, mint ahogy a korai edzések miatt teszem minden hétköznap, és nem kell rohannom, meg edzéstervet írnom, retusálnom, vagy ilyesmi, hanem csak ülök itt a kanapén simán, miközben halk zene szól, és iszom a kávém, így most tulajdonképpen boldog vagyok, mert annyira nehéz volt a hetem, meg a hónapom, meg az év eleje óta, meg az utóbbi három évem, hogy most kipihenek mindent hirtelen, és végre értékelem is, és asszem ponotsan ez a boldogság:

A negatív ellenpont nemlétének értékelése, megélése az adott pillanatban.

És nem csak úgy vagyunk boldogok, hogy az egész életünkben, hanem bizonyos életszakaszainkban, más és más okokból, értelmezéseken keresztül, vannak boldog pillanataink. Zsíroskenyér csemiubival abban a bizonyos Damjanich uszodában, nyáron, a barátaiddal, kiskorodban - az öregedés gondolatának totális ismerete nélkül - víztől lelapult hajjal, pirosra égett bőrrel, vagy a Zagyvaparton, a dús zöld fűben feküdve, miközben lágy szellő fújdogál, és te az első szerelmedet éled, vagy még később Dobán, azon a csodás nyárvégi héten, ifjúfélrészegen, a homokban fekve, és a csillagokat nézve, miközben...(na jó, ez nem tartozik rátok:)...), vagy amikor jössz haza a Vörös Csillag moziból egy tavaszi este, közvetlenül a Staying Alive megnézése után, és a tök üres Dr. Szana Antal utcában grand jete-zni próbálsz, miközben arról álmodsz, hogy világhírű táncos leszel, vagy amikor Angersban átmész a kis fehér függőhídon, és balett-órád lesz, és beválasztottak a legjobbak közé, és franciául beszélsz, és Snickerst meg narancsot eszel, mert többre nem telik, de előtted az élet, és jó úton jársz, hogy megvalósítsd mindazt, amit ott a Dr. Szana Antal utcában elterveztél, azon a bizonyos tavaszi estén, vagy Párizsban, amikor a barátaid elvisznek arra a gospel estre, és amikor már elmennek a nézők és kiürül a templom, de ti még körülálljátok a fehér zongorát, és visszajön a kórus, és az a nagydarab fekete nő visszaül a zongorához, és ott állnak melletted és olyat énekelnek a füledbe közvetlen közelről, hogy azonnal tudod, hogy soha életedben nem fogsz többé ilyen egetrengető élményt átélni, vagy amikor már évek óta koreografálsz, és fiatal vagy, és fiúcsapat van, és minden éppen a csúcson, és olyan showt nyomtok, hogy még sose, és barátok vagytok igazán, és ezrek sikítanak megállás nélkül és zúg a taps, és csak behunyod a szemed a takarásban, és csak hallgatod és átéled, vagy Carmina Buranat táncolsz Franciaországban, élő zenekarral, nagy kórussal megint, és a zene, és az ének, és a tánc valami olyan elementális egységben olvad össze benned, hogy miközben kitáncolod a lelked, képtelen vagy levegőt venni, olyan katarzisban vagy, vagy amikor már saját lakásod van, és végre végleg kiszabadultál egy rossz kapcsolatból, a lány elpakolt, és hirtelen akkora szabadság szakad rád, hogy széttárod a karjaid a szoba közepen és percekig nem teszel mást, mint sírsz és nevetsz egyszerre, vagy amikor az európai luxushajóútad egyik éjszakáján csak kiállsz a lakosztály duplaerkélyére, és a világító telihold alatt elámulsz a tenger végtelen erején és gyönyörűségén, aztán amikor már szép autód van, és tele a zsebed, és éppen hazafelé tartasz Dunakeszire, a kedvenc lakóparkodba, az autópályán, és bömböl az, hogy "No Place I Rather Be...", vagy amikor iskolába indulsz nagyon kora hajnalban, de éppen "hangulatban vagy", és nem jobbra fordulsz, hanem balra, és suli helyett inkább leülsz Miami Beachen mezítláb a homokba és végignézed, hogyan kel fel a nap az óceán felett...

És sorolhatnám...

Változás és választás. Döntések, hogy a két oldalból mindig csak a rosszat vesszük észre, vagy néha azért a jót is. Mert jó néha megenni egy pizzát, de rossz másnap a felpuffadt has, de választhatod azt az életet, hogy a jó kaják-piák tesznek boldoggá, és inkább beáldozod a tested és az egészséged, vagy éppen a testedet és az egészségedet választod és cserébe beáldozod a kajákat meg a piákat, vagy jó dolog a nyár, de nem az, ha állandóan csak az izzadás vagy a fülledt levegő miatt panaszkodunk, és a tél is jó, ha nem csak a dermesztő hideget vesszük benne észre. Sőt, talán mindennek egyszerre van fehér és fekete oldala. Egy évtizedeken átívelő párkapcsolatnál valószínűleg nincs szentebb dolog a világon, ha az ember úgy dönt, hogy annak szépségét éli meg, nem pedig a mindazzal járó negatívumokat, a tűz kihunytát, a kihagyott kalandokat, lehetőségeket, vagy ahogyan a dal mondja:

"Mindig az a perc a legszebb perc,

Mit meg nem ád az élet,

Az a legszebb csók,

Mit el nem csókolunk.

Mindig az az álom volt a szép,

Mely gyorsan semmivé lett.

Amit soha többé meg nem álmodunk..."

 

OLVASS TOVÁBB: ÉLETÚT 

A bejegyzés trackback címe:

https://pszaboistvan.blog.hu/api/trackback/id/tr7412311321

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.