Majdnem 10 év után ezt a blogot már nem írom tovább. Az új blog címe: egyelrendesen.blog.hu

P. Szabó István

Kör 2.

2017. január 17. - P. Szabó István

gildamaxdivacrew_logo_pszaboistvan_web2.jpg

...na jó, felébredtem!

Az előbb pont egy olyan találkozás történt, amitől az ember biztosan megtudja, hogy az élet tényleg egy csoda, de annyira hosszú és bonyolult lenne elmagyarázni, és úgysem értené nagyon más, csak "mi", ráadásul már az első rendes hosszú mondatot sem sikerül hatásosan összeraknom, ami meg kicsit zavar is, de valójában mégsem, mert most nem az a lényeg, hogy betalálnak-e a mondatok, hogy hasít-e a stilisztika, hanem, hogy mi az, ami van, és de mivel ami van, az bonyolult, mármint a találkozást elmagyarázni, szóval azt inkább nem is teszem, de leírom, hogy volt, mert emlékezni akarok rá...

Aki megtisztel a figyelmével és "követ" - már ha van ilyen egyáltalán, bár sokan mondják, hogy teszik - az tudja, hogy hazajöttünk, mert megírtam a KÖR-ben, de nagyon nem részleteztem, hogy jómagam mire készülök, csak leginkább az Andit frankóztam, mert meg is érdemelte. Aztán meg teltek-múltak a napok, meg talán már a hetek is, és egymást követték az események, és megint nem maradt idő sem írni, sem gondolni, mert tenni kellett, méghozzá sokat, meg különben is meg akartam várni a szent pillanatot, amikor már "official" lesz minden, és csak akkor előrukkolni a farbával, hogy igen, azt hiszem, már biztos, hogy kétszer élem le a komplett életemet, aminél nagyobb ajándék talán nincs is a világegyetemben:

Mert minden egy hullámzó kézzel kezdődött a mozivásznon, aztán folytatódott a Travoltával, meg a heggesztő Jennifer Beals-szel, meg a "Surprise"-zal, és aztán jött a Fehér Gyurika, a Vincsi, a Mozsonyi Ali bácsi, meg a Kovács Kálmán, meg a Hargitay Ákos, a Norma, a Kővágó Kriszta, és ilyesmik, mire végre a Dobos Bori befizetett egy jazz-órára a Földi Bélánál, mert ugye nekem nem volt annyim egyben még akkoriban. Onnan meg persze a Jesza, és sorra a többiek, míg végül egyszercsak kérdezték, hogy "Te akkor most táncos vagy?", én meg mondtam, hogy "Igen.", és tényleg az is voltam legteljesebb tiszta szívemből, minden erőmmel, tetőtől, talpig. Amikor meg eljutottam odáig, tanítottam is, és imádtam csinálni. Sok sok legjobb élményeim, legklasszabb emberek evör, ezer szépség, jóság, csoda, és ifjonti szerelem lüktetett ritmusosan minden nap, aztán jött a színpad mindenfelé, a nagyvilág meg Párizs, én meg fordultam rá egy másik útra és mentem az írással, a filmmel, meg a színházzal, és csináltam azt is, aztán megjelentek a könyvek, kijöttek a filmek, felgördült a függöny, és mire már majdnem..., elfordultam attól is a semmibe, és inkább Amerikába mentem autókat parkolni, meg Máltára kávét főzni €4,50/óráért. De közben meg persze végig masszázs-tanfolyamokra jártam, és masszíroztam is, és híztam, aztán fogytam, aztán híztam megint, úgyhogy kitanultam a táplálkozást is, és gyúrtam, és futottam, és mentem az Andival edzőképzésekre, meg órákat is tartottam, de nem éreztem benne jól magam, mert elvesztettem a hitelem, leginkább magam előtt, és nem ismertem már rá arra a régi tánctanárra, aki imádott az emberekkel lenni egy teremben, és zenére mozogni, és vinni, és inspirálni őket, hanem azt éreztem, hogy kinevetnek, lenéznek, és nem vagyok oda való, és el is hittem, és be is beszéltem magamnak, és amit bebeszélsz magadnak, az úgy is lesz...

...egészen mostanáig...

Már vagy két hete újra embereket mozgatok egy teremben (Gilda Max Díva Fitness), és bár az elején féltem kicsit, mostanra megnyugodtam, mert elfogadtak, mert imádom őket, és mert újra szeretem ezt csinálni, és vállalok már csoportos órákat is lassan, és persze az élet az olyan, hogy ellened megy azonnal, mert teszteli az elszántságod, és a könyököm még mindig fáj a napi 1000 máltai pohár eltörölgetésétől, meg a hátam is a 12-13 órás műszakoktól, és minden gyulladás előjött, ami előjöhetett, de már harcolok ellenük, mert az utóbbi évek legnagyobb csodája, hogy megtanítottak harcolni, és a vicces az, hogy valójában tudom is, hogy mit kell tennem, hogy kihozzam magam a Piriformis Szindrómából, hogy hogyan kell helyrehoznom a könyökömet, vagy hogy hogyan szabaduljak meg a hasi zsírtól mert bár ritkán alkalmaztam, mert ugye magam sem hittem el, de valójában ezekhez a dolgokhoz értek  a legjobban, úgyhogy azt mondtam magamnak: Nyomassuk! - és nyomatjuk is...

És ha az élet így kanyarodik tovább, akkor talán majd újra fogok írni is, meg filmet csinálni akarni is, meg színházat csinálni akarni, csak most ebben a második körben már azt érzem, hogy értem is amit csinálok, és hogy ezalkalommal jól is csinálom tényleg...

Aki pedig ismeri a Dobos Borit, kérem, szóljon neki, hogy szeretném megadni neki a tartozásom, és befizetni őt egy jazz-órára a Földi Bécinél! Köszönöm!

 

OLVASS TOVÁBB: MICSODA ÉV VOLT!

A bejegyzés trackback címe:

https://pszaboistvan.blog.hu/api/trackback/id/tr6912134309

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.