Majdnem 10 év után ezt a blogot már nem írom tovább. Az új blog címe: egyelrendesen.blog.hu

P. Szabó István

Jó éjszakát kívánok...végre!!!

2016. december 02. - P. Szabó István

ollie-8452_web.jpg

Keszin a szomszéd gyerekhintája volt a fejünk mellett. Vagy ha nem is konkrétan ott, de úgy hallottuk, mintha ott lett volna, amikor majd minden hajnalban annak ütemes nyikorgására ébredtünk...

Amikor onnan eljöttünk és megérkeztünk Miami-ba, először az Intercontinental-ban laktunk. Óriási ágy, light légkondi, csend és nyugalom. Kár, hogy kifejezetten nehezünkre esett az átállás, úgyhogy teljes káosz volt az alvásunk. Éjjel kettőkor ébredtünk, és napközben is aludtunk össze-vissza, már amennyire az új helyzetből adódó rettenet stressz engedte. Kellett egy hét nekünk, mire finomhangolódott a rendszer, csak kár, hogy mire ez megtörtént, át kellett költöznünk egy amolyan Bates-motel szerű borzalomba Fort Lauderdale-ben, ahol olyan pici volt a franciaágy, hogy egyedül sem igazán fértem el rajta, nemhogy ketten, ráadásul olyan hangosan zúgott a légkondi, konkrétan három centire az ágytól, hogy képtelenség volt megmaradni mellette. Bár eredetileg három hétre béreltem a helyet, egyetlen átszenvedett éjszaka után léptünk is onnan, vissza Miami-ba, a New Yorker-be, ami viszont közvetlenül a Biscayne blvd. mellett állt, ami gyakorlatilag a főút Miami-ban, szóval ott meg az autók zaja, meg a szirénázás zavart fel folyton...

Aztán amikor végre átköltöztünk az apartmanunkba, tökre örültünk neki, hogy csak két emeletnyire vagyunk a medencétől, mert olyan szép volt úgy, csak hát persze Miami, szóval állandóan ment valami pool party, nyilván dél-amerikai ritmusokkal, amit meg mondjuk kifejezetten rühellünk. Ja, de és ami még jobb, velünk szemben állt az Opera Tower az ő 70 emeletnyi magasságával, és a körülbelül 700 apartmanjával, ami akárhogy is nézzük, mindennel együtt, jelent alsóhangon, mondjuk olyan 2000 füstjelzőt... Mondanom sem kell, hogy gyakorlatilag óránként visított fel a tűzriasztó, jöttek ki a tűzoltók nagy szirénázva, és ugye amíg ki nem értek, és le nem csekkolták a problémát, addig a visítást nem lehetett kikapcsolni, mert ugye azt hivatalosan csak ők tehették meg. Még szerencse, hogy a rendszer néha el is romlott, és riasztott csak úgy magától, még a mi Bay Parc Plaza-nkban is, többször az éjszaka közepén, és ugye amikor kijöttek javítani, akkor tesztelniük is kellett nekik szegényeknek, szóval ment akkor is mindig. És ha éppen nem a tűzriasztó, akkor a szárítógépek búgtak megállás nélkül, amik a szőnyegekből meg a falakból próbálták valahogy kivarázsolni a párát meg a penészt. Még szerencse, hogy ezen kívül már csak a liftbe szorult emberek csengetése hallatszott át hozzánk, továbbá a szomszéd hülyegyerek éneklésgyakorlása, amit már aztán tényleg szavakba nem lehet önteni. És ő mondjuk legalább érezte a dolgot, mert tényleg szigorúan csak este 11 után kezdett nótázni, nyilván csakis egyetlen dalt, sőt hovatovább csak dalrészletet néha persze, és egyértelműen olyat, ami messze magasan meghaladta az ő gyengécske képességeit. Mert értem én, hogy ma divat ez a "feszegesd a határaidat", meg a "lépj ki a komfortzónádból", meg a "higgy magadban, még akkor is, ha senki más nem hisz" de az éneklés mégiscsak egy szakma, aminek vannak bizonyos lépcsőfokai, és ha a mimimimimimimimimi sem megy, meg a mendegélamandarin sem, akkor az értelmes okos ember nem indul neki rögtön az I have nothing-nak telitorokból, mert attól nem csak a Whitney köpi ki a joint-ot ijedtében és kezd el forogni a sírjában rettenet mód, hanem az Andi is felriad álmából, márpedig ha ő ébren van, akkor mindenkinek ébren kell lennie...

Amikor végre eljöttünk Miamiból, Máltán aztán egy olyan "hotelnek nevezett" szarfészekbe kerültünk, ami talán életünk legborzasztóbb helyszíne volt, ahol valaha megfodultunk - mondom ezt úgy, hogy egyszer régen én már aludtam egy munkásszálláson is valahol Kőbányán. - Ráadásul remek érzékkel volt képük azt a nevet adni neki, hogy Sun and Fun...:) Azon túl, hogy szinte semmi sem működött benne, se a tévé, se a wifi, minden nyikorgott, szorult, kicsi volt, és koszos, olyan borzalmas zsírszag áradt fel az alattunk lévő konyháról 24/7-ben, hogy  gyakorlatilag lehetetlen volt a szobában megmaradni. Légkondi természetesen nem járt a szobához, a plafonra szerelt légcsavar meg olyan annyira labilis volt, amikor bekapcsoltuk, annyira egy paraszthajszálnyira állt a leszakadástól, hogy azt inkább nem is erőltettük, úgyhogy ott meg a szag és a meleg miatt nem tudtunk aludni, de egyáltalán...

Amikor lejárt ott az időnk, és bár már kivettünk egy lakást, de még nem költözhettünk bele, Buggibbá-ban töltöttünk néhány napot egy olyan bérelhető apartman lakásban, amelyben pénzbedobó autómatával működött az áram, nem volt kitakarítva, amikor megérkeztünk, csak némi vitát követően valamikor másnap reggel, ráadásul amivel szemben nem is csak egy, hanem rögtön három karaoke bár is volt hallótávolságon belül, minden éjjel tömve, és fennhangon, mint az állat. Mentségére legyen mondva a kedves művészeknek, hogy lényegében csak és kizárólag 80-as, 90-es évek slágereket próbáltak meg, több, kevesebb sikerrel előadni, amitől nyilván megtelt a szívem meleg szeretettel, bár hajnal 2-kor már nem volt őszinte ez az érzésem sem, bármennyire is sokat jelentett akkoriban Pia Zadora, Falco, vagy Bonnie Tyler számomra.

Nadeviszontaztán amikor végre beköltöztünk a rendes kecónkba Gzirában, na akkor azt gondoltuk, hogy vége minden szarságnak és nyugalom lesz végre valahára, de óriásit tévedtünk megint. Kezdődött a két pitbullal a szomszédban, akik lényegében egész nap úgy bömböltek a gazdájuk hiányától, mint két kis rinyaribanc, folytatódott azzal, hogy szép lassan lebontottak mellettünk egy négyemeletes tömböt, aminek a helyére persze elkezdtek építeni egy újat, így kvázi minden reggel munkagépek hangja ébresztett, kivéve persze akkor, amikor hamarabb jött a máltaiak elképesztő, és érthetetlen ökörsége, a reggeli tűzijáték. De talán még mindezekkel is képesek lettünk volna megbarátkozni, ha lett volna egy kurva szúnyogháló valamelyik ablakunkon, de hát baszdmeg, nem volt, de egyiken se, és itt olyan meleg van nyáron, hogy szó szerint beledöglesz, a légkondi meg baszott drága. Ha jobban belegondolok, hét hónap alatt talán ha háromszor aludtunk végig egy éjszakát valahogy szúnyogvadászat nélkül, de ha éppen nem volt szúnyog, akkor az valószínűleg azért lehetett, mert vihar tombolt odakünn, ha pedig így volt, akkor nyilván dörgött is melléje, szóval inkább akkor talán annyit sem...

 

OLVASS TOVÁBB: A NAGY VENDÉGLÁTÓS KALAND

A bejegyzés trackback címe:

https://pszaboistvan.blog.hu/api/trackback/id/tr512017081

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.