Majdnem 10 év után ezt a blogot már nem írom tovább. Az új blog címe: egyelrendesen.blog.hu

P. Szabó István

A nagy vendéglátós kaland

2016. november 27. - P. Szabó István

munkas.jpg

Május végén érkeztünk Máltára, június elején beköltöztünk a lakásunkba, és kábé már június közepén tudtam, hogy Máltán nem fogok fotózni, mert itt mindenki annyira foghozverős spúrpöcs, hogy nem fognak rendesen megfizetni, szóval kénytelen voltam kitalálni valami mást. Gondoltam, ha már Miamiban is kipróbáltam ezt-azt a fotózás mellett, mi lenne, ha itt is keresnék valami munkát, mint a többi rendes ember?! Elvégre úgy voltam vele, hogy ez az egész utazásos kaland pont arról szól, hogy ki akarok próbálni, meg akarok tapasztalni olyan dolgokat, amiket eddig még sosem. Adta magát a cucc, hogy a szigeten - főleg idényben - dövigel van mindenféle vendéglátós meló, szóval belevetettem magam a munkaerőpiacba fejjel, és pikk-pakk néhány nap múlva már kezdtem is a Cavalieriben, mint poolboy.

A feladatról én azt gondoltam, hogy majd csak ülök a medence szélén olajosbarnán és kockás hasizommal nézem a dögös, félmeztelen csajokat, miközben ingyen koktélokat iszogatok, mint a rap-videókban, ám ehelyett szoptam, mint az a bizonyos torkosborz óránként €4.23-ért a tűző napon. Felszolgáltam, ernyőket hoztam-vittem, szereltem, varrtam, nehéz betontalpakat görgettem, mosogattam, törölgettem, napágyakat pakoltam, és állandóan bevertem valamibe a sípcsontomat, ami még mindig szinte semmi sem volt ahhoz képest, hogy oda is meg vissza is 40-40 percet kellett menetelnem hegyen-völgyön, mire be-, vagy hazaértem munkából. De hála Istennek, legalább egész végig izzadtam, mint egy ló, a combomat meg véresre dörzsölte a nadrágom a napi 10-14 óra jövés-menés alatt, és a cipőm is szarrá törte a lábam, de annyira, hogy esküszöm járni alig tudtam a nap végére. Egy darab didkót se láttam, és leginkább britt nyugdíjasokkal spanoltam csak, de ők legalább édesek voltak, viszont közben szétment a térdem és a derekam, kiégett a retinám, leégett az arcom és a kezem, lényegében majd minden nap újra és újra napszúrást kaptam, és bár nagyon szerettem volna, hogy az legyen, végül nem lett vicces az ügy sehogyanse. Magyar vezetőim részéről volt róla szó, hogy majd hogyan lépkedek tovább a ranglétrán, ám egy hónap után nem a ranglétrán lépkedtem tovább, hanem kifelé a helyről, annyira összebalhéztam az ostoba security-brigáddal, akik véges egyszerűségükkel kihoztak végtelennek tűnő sodromból. Amúgy nem telt bele pár hét, és magyar vezetőim is léptek onnan, aztán amikor találkoztam még egy másik honfitársammal, akinek volt szerencséje a Cavalierihez, ő is csak annyit mondott, hogy "az egy lepratelep", és akkor ennyivel végleg le is zártam a poolboyságomat legott...

Írtam néhány szót arról az időszakról ezekben a bejegyzésekben:

SOHA ÉLETEMBEN...

ROCKY SZERINT SEM GÁZ

MÁSODIK HÓNAPJA MÁLTÁN

HAJÓN AKAROK DOLGOZNI

A MUNKA NEMESÍT...VAGY NEM

Mindössze egyetlen hét maradt ki felmondásom után, és már kezdtem is egy másik helyen, a Paparazziban. Itt azt kamuztam a főnökéknek, hogy én profi bárpultos srác vagyok, pedig csak annyi közöm volt a dologhoz előtte, hogy szeretek inni, különösen alkoholtartalmú italokat, de ők meg elhitték, szóval beállítottak a bárba... ahol aztán éppen a mai napon toltam le az utolsó shiftemet, szóval nem lehet rám mondani többé, hogy nem maradok meg sehol, mert itt 5 teljes hónapot nyomtam le, de mint az állat.

A Paparazzi egy faszányos családi étterem Manoel Island bejáratánál, közel 100 asztallal - ami kibebaszott sok - kegyetlen nyári hétvégékkel, és még annál is kegyetlenebb őszi, vasárnapi ebédekkel, ám nem annyira szar társasággal, sőt kedves emberekkel is néha, ahol kemény heteim voltak, de legalább kicsit megtanultam tejhabot csinálni, és kialakult, hogy az Andi kávéja az espresso lungo macchiato, az enyém meg a mocca. A fizetés egész Máltán nevetségesen szar, szerintem a jatt is, viszont legalább a lakás meg a kaja kikúrt drága, szóval úgy tűnik, jövő itt se nagyon van. Ja, amúgy ebben a szarban a bal könyököm ment tropára az elképzelhetetlenül rengeteg pohár eltörölgetésétől, és persze tovább romlott a hátam is, de idő közben elkezdtem rajta dolgozni szépen, szóval a vége felé ez már nem is jelentett oly nagy problémát. 

Erről az időszakról is írtam pár bejegyzést:

SZÜRREÁL VOL. MAX. 

SZOMBAT ESTI LÁZ

EZ A NAP IS ELJÖTT

MODERN WORLD SLAVERY

Na de summa-summarum, összefoglalva a tapasztalataimat cizelláltan, csak annyit szeretnék kijelenteni fennhangon, hogy:

Rohadjak meg ha én még egyszer ebbe' a büdös szarfaszú kibebaszott életbe közelébe megyek a vendéglátásnak, sőt, már magamnak se akarok többé italt tölteni, nemhogy másnak! Inkább iszom a kútról tenyérből, mint kiskoromban, vagy majd csak nyitott szájjal járok az esőben mostantól az kurvaisten!

Az volt a célom, hogy bebizonyítom a világnak, hogy szeretheti az ember a munkáját, hogy megszerethetőek a "hétfők" meg a többi munkanapok, és nem csak a day off pihentetően boldogsággal teli, de sajnos kudarcot vallottam. Végső konklúzíóm az lett, hogy dolgozni igenis szar, és a "hétfő" is az - bár a vendéglátósoknak inkább a "péntek" jelenti a "hétfőt" - hogy tényleg egyedül csak a day off a királyság, és hogy nincs az a pénz, hogy nekem valaha mégegyszer a munkaköri leírásom miatt kelljen elviselnem, hogy valaki paraszt..., úgyhogy ezen tapasztalatokkal a hátam mögött boldog feltöltődötten megyek is vissza hűteni a lét. Csak most már aztán tényleg senki sem mondhatja többé, hogy meg se próbáltam...

 

OLVASS TOVÁBB: MÁR MEGINT A SZORCSIK MEG A MASCA

A bejegyzés trackback címe:

https://pszaboistvan.blog.hu/api/trackback/id/tr2712004340

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.