UNDER CONSTRUCTION

P. Szabó István

Az igazi hang

Avagy, az elvesztett szabadság fásult hiánya

2016. november 01. - P. Szabó István

Közel 20 évig "voltam" táncos. Az volt a mindenem, az vitt, az húzott, az volt életem motorja, de közben meg valahogy mindig akartam mást is. Mindent. Dalszövegeket, verseket, novellákat, regényeket, színdarabokat, filmeket, írni, játszani, csinálni, aztán meg szép lassan ellapult a nagy rángatódzás, megfogyatkozott az erőm, a lelkesedésem, elveszett a hitem mindezekben, és főleg magamban. Amikor egyértelmű lett számomra, hogy elfogytam, hogy megálltam, hogy nincs tovább, akkor jött a bőrönd, meg az útra kelés, és kezdetét vette az én saját bejáratú El Camino-m, hűséges "fegyverhordozómmal", Andival. Az ő bőröndjében éles realitás van, az enyémben még mindig csak homályos álmok, és ez így van rendjén...

Már oly sok idő telt el azóta, hogy utoljára elengedtem a balett-rudat, hogy tulajdonképpen már senki meg sem kérdezi, hogy hiányzik e egyáltalán. Az elején még persze kérdezték, mert legtöbben tudták, hogy az vagyok, táncos, de később már csak a követhetetlenség jött, meg az újabb és újabb kalandok. Masszőr, fotós, edző, színész, író, rendező, valet guy, pool boy, bartender, meg kisfaszom. Ma, ha azt mondom valakinek, hogy táncos voltam, kiröhög, mert annyira lehetetlennek tartja még a gondolatot is, hogy nyilván csak viccezek. Bezzeg, ha látott volna fénykoromban... már amennyire egyáltalán volt olyanom nekem valaha, és nem csak álmodtam az egészet...

De az útnak van értelme. Minél régebb óta vagyok távol, annál jobban közelítek magamhoz...

 - Hiányzik?

- Igen. A mozgás szabadsága. A működő izületek, a fájdalommentes kígyózás, a repülés... na jó, mondjuk a cipőfűző könnyed bekötése is örömmel töltene el manapság. A dinamika... a régi dinamikám, az akcentusaim, a muzikalitásom, az összhang, a zene a tánc és a szerep összhangjának katarzisa, de leginkább a tudatosan vezetett kapcsolat saját testemmel, mert egy ideje olyan, mintha mi ketten már nem igazán léteznénk együtt. Nekem van egy elképzelésem valamiről, amire ő csak annyit mondd, hogy "Lófaszt! Ehhez nekem már semmi kedvem. Üljünk vissza! Hidd el, jobb lesz úgy!"...

Most kicsit az van, hogy kezd feljönni valahonnan, hogy "Nem lesz jobb úgy!". Hogy "Nem, nem ülök vissza!". Hogy újra én szeretnék lenni a főnök...

A fent látható videó egyik utolsó, vén, kiöregedett, önkritikus szarom, de valahogy mégis az egyik kedvencem, mert teljesen más, mint amiket előtte, lényegében egész táncos pályafutásom alatt csináltam. Kicsit olyan, mintha évtizedeknyi hosszú keresgélést követően, a legutolsó utáni pillanatban, valami Isteni csoda folytán, megtaláltam volna az igazi hangom...

 

OLVASS TOVÁBB: ITTHON OTTHON ITTHON

A bejegyzés trackback címe:

https://pszaboistvan.blog.hu/api/trackback/id/tr511921149

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.