UNDER CONSTRUCTION

P. Szabó István

A tánc, ami gyűlöl, megaláz, és meg akar ölni...

2016. szeptember 20. - P. Szabó István

Van ez a mai tánc, és benne - mint ahogyan a táncnak ez születése óta a feladata - minden, amit a ma generál, ami visszatükröződik, amit ezek a táncosok ma gondolnak, megélnek, amit számukra az élet ma jelent...

Nos, ez a tánc ma jellemzően sajnos hideg, üres, minden mozdulatában élet-, lélek-, és örömtelen, dinamikájában inkább valamiféle harcművészet-szerű, de nyilvánvalóan nem védekező, hanem nyíltan támadó, így már-már ijesztően agresszív, végtelenül erőszakos, haragos, dühös, és csordultig tele van gyűlölettel. Ez a tánc ölni akar, üt, ver, csapkod, rángatódzik, mintha idegbetegek segélykiáltása lenne a pánikroham csúcspontján. Ez a tánc ma olyan, mint egy sorozat-szelfi: öncélú, magamutogató - vagyis inkább "magáról valami egészen mást őrjöngve mutogatni próbáló" -, "kihaénnem", nagyképűsködő, megalázni-, fölényeskedni akaró, undok, aljas és alantas, pornós kurvás-stricis, csücsöriszájszopós, seggbebaszós, orgiázós, szóval egészen pokoli...

Természetesen a táncosok - a maguk egyedi módján - elképesztően jók, tűpontosak, tehetségesek, dinamikusak, technikásak, erős személyiséggel bírnak (vagyis úgy tesznek, mintha...), azaz lényegében minden együtt van ahhoz, hogy olyan produkció szülessen, ami szíven talál, de ez inkább csak - mai szóhasználattal élve - "odabasz", ami meg nyilván a kortársaknak jólesően üdítő, nekem viszont inkább "ürítő". Sajnos engem annyira taszít az ember-, az öröm-, és élettelenség a szimbolikájában, és az a számomra döbbenetesen negatív, űrhideg energia, amit sugároz, hogy én ezeket a táncokat, nemhogy élvezhetetlennek tartom, hanem bizony már gyakorlatilag erőszakkal sem bírom végignézni, mert valahol legbelül, érző lelkem legmélyén, szó szerint, - nem is csak "fel-", hanem konkrétan kifordul tőlük a gyomrom...

A mi zenéink még leginkább arról szóltak, hogy a lány szereti a fiút, a fiú pedig szereti a lányt, ma meg arra megy a táncolás, hogy "Add meg a lóvém, ribanc!", úgyhogy elmondhatatlanul boldoggá tesz a tudat, hogy nem ma vagyok fiatal, és hogy nem ma vagyok táncos, és kérnék elnézést ugyanakkor mindenkitől, aki vesztére ma fiatal, és ma táncos... 
Bocsánat!

 

OLVASS TOVÁBB: TÉLI GYEREK

A bejegyzés trackback címe:

https://pszaboistvan.blog.hu/api/trackback/id/tr6611730767

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.