UNDER CONSTRUCTION

P. Szabó István

Beköltöztünk Veronikával

2016. június 03. - P. Szabó István

Sokat költözöm. Na jó, nem annyit, mint a Balu, de sokat. Vagyis igazából nem tudom, hogy másnak mennyi a sok, de nekem az, amennyit költözöm, na de mindegy is mert szóval ilyenkor, amikor megint új a lakás - meg a város - akkor gondolatban végigfutom a mindenféle régi helyeimet. Szolnoki vagyok, de már sokkal többet éltem mindenféle más helyeken, mint a családi fészekben, úgyhogy tényleg van, mire visszaemlékezni.

Először mindenféle szobákban kezdtem, mint ahogyan a magamfajta, nem gazdag szülőkkel megáldott fiatalok ezt csinálják, aztán jöttek a kisgarzonok, az egészen borzasztótól, a már nem annyira borzasztóig. Volt például egy olyanom, amiben a konyha melletti kiskamrából csinált a tulaj zuhanyzót, de legalább olcsó volt, és közel az akkori "munkahelyemhez". A környék se volt éppen budai zöldövezet. Emlékszem, egyszer egy barátom hazavitt valami buliból, engem, meg a csajt, akit ott kukáztam, és amikor megérkeztünk a ház elé, a lány kendőzetlen fintorral az arcán megkérdezte, hogy: "Te itt laksz!?"... és ezen a ponton azon minutumban véget is ért szépreményű románcunk.

Voltak persze szebb napjaim is. Kis ideig laktam például egy 180 nm-es, 5 szobás, két fürdőszobás, rózsadombi kecóban is, aminek akkora volt a nappalija, hogy simán tudtunk benne koreográfiákat próbálni egy kisebb tánccsoporttal. A lakás természetesen csont üres volt, és éppen egy ingatlanos haverom árulta, aki megengedte, hogy ott lakjak, amíg el nem adják. Már vagy három éve árulták tök jó áron - valami 80 millión - és nem kellett a kutyának sem, aztán a barátom felcseszte magát, és kiírta a duplájára... Másnap jött egy kínai család és ott helyben leperkált neki 160 milkát kemény magyar cashben, szóval pakolhattam ki az egyetlen kisszobából, amibe már majdnem egész kényelmesen beköltöztem. De egyáltalán nem sajnáltam a dolgot, mert például akkoriban egy rettenetesen lepusztult Renault 5-össöl jártam, szóval amúgy is hülyén néztünk ki a Rózsadombon, meg hát ugye a kézifék sem igazán működött, úgyhogy sok gondom volt a lejtőn parkolással is...

Amikor kiköltöztem Franciaországba, kezdődött megint a szobázás a legelejéről. Vagyis először kolesz még Angers-ban, aztán szoba Párizsban a 13-ban, meg a Montmarte-on, ja és Marseille. Marseille szép volt, de sajnos a legelső mosásommal tönkrevágtam a mosógépet, úgyhogy tartok tőle, hogy a főbérlő néninek nem én lettem a kedvenc lakója...

Szóval sok olyan lakásban laktam, ami ilyen "diák lakás" volt. Tudjátok, amiben semmi sem illik össze semmivel, és inkább csak a praktikára megy, mint a design-ra. Evőeszközök össze-vissza mindenfélék, még otthonról, meg ami valahogy odakerült, a legolcsóbb konyhai cuccok márkakeveredve, az étkezőasztal körül 4-5 féle szék, befőttes üveg hamutartó...stb. Akkoriban nagyon nem szerettem ezeket, mert már rendes, tisztességes, design-os felnőtt lakásokra vágytam, egyazon márkájú konyhai gépekkel, meg egyforma székekkel az étkezőben.

2008-ban végre eljutottam életem azon szakaszához, hogy én is, mint oly sok felnőtt, értelmes dolognak tartottam kb. 30 évre, Svájci Frank alapon hozzáláncolni magam a Raiffeisen-hez, és legalább gondolatban tulajdonolni egy 10. emeleti panelt Zuglóban. Hát, most már tudjuk, hogy ez mégsem volt annyira jó ötlet, és hogy bizony a tévéreklámok nem minden esetben mondanak feltétlenül igazat. De ez legalább már felnőtt lakás volt, és nagyon nem az a tipikus panel, hanem inkább amolyan döbbenetesen nem panel kinézetű. Ehhez persze falakat kellett kiverni, meg áthelyezni, meg ajtókat befalazni, meg ilyesmik, de a lényeg, hogy szép lett és kidobhattam végre minden régi vegyes szart, és viszont vehettem helyettük mindenből szépet és újat az IKEA-ban.

Aztán amikor idősebb lettem és meguntam a panelt, béreltem végre egy házat egy emelettel rajta, meg nagy kerttel, mert az az igazán felnőtt, aztán meg amikor hirtelen kiderült a rettentő korrekt tulajnőről, hogy vemhes, bérelhettem egy másikat, de mondjuk azon legalább már két emelet volt, fűnyíró a kertben, toronyóra lánccal, meg sokkal sokkal több IKEA...

Nem is volt egyszerű lenullázni a helyszínt, amikor kitaláltam ezt a hülye Miamiba költözést, és mivel nem akartam egy ilyen emelkedő tendenciát azonnal kettétörni, úgy intéztem, hogy az Intercontinentálba érkezzünk, és legalább pár napot töltsünk úgy, mintha nem lenne annyira reménytelenül szar a szitu. Aztán onnan rögtön beköltöztünk Fort Lauderdale létező legrosszabb panziójába, mert az volt a legolcsóbb Booking-on, és kellett valahol laknunk, amíg nem találunk bérelhető aparmant. Egy éjszakát bírtuk, és másnap már mentünk is vissza Miamiba, egy sokkal jobba, design bútorokkal, konyhával, meg nagy terasszal hozzá. Egy hónapra béreltem a helyszínt, és ez az egy hónap majdnem csontra kellett is ahhoz, hogy kiválasszuk az új lakásunkat, kibéreljük, és berendezzük rendesen ahogy kell... IKEA-val:). És ott legalább már lett óceánra néző erkély, medence, és konditerem a földszinten, meg General Electric. Lakásnak nagyon nem volt szar, kár hogy életnek meg de...

A hullámzás aztán folytatódott Máltán is. Borzalmas, hotelnek sem mondható, zsírszagú luk, működő tévé nélkül, gyenge wifi-vel, meg aztán szintén borzalmas, koszos, de legalább kétszobás szar, ám de végre itt vagyunk az új apartmanunkban, ami egy penthouse, de nem abban az értelemben, ahogy ez Miamiban értendő mondjuk, és persze azért nem úgy, ahogyan a 10. emeleti panelt is úgy hívom néha, hanem mert tényleg a mi lakásunk van legfelelül, és itt az ilyesmihez akkora tetőterasz jár, mint az a bizonyos panel otthon. Konkrétan rálátunk az egész városra, kár, hogy nem a legszebb részére, és ha nagyon nézek, akkor látjuk a hajókat is a parton, meg talán némi tengert. Ugyan itt nincs sem medence, sem gym a földszinten, de legalább semmi sem illik benne igazán össze semmivel, és inkább csak a praktikára megy, mint a design-ra. Evőeszközök össze-vissza mindenfélék, meg ami valahogy valahonnan idekerült, a legolcsóbb konyhai cuccok márkakeveredve, de legalább az étkezőasztal körül 4 egyforma szék van. Szóval ez amolyan diák lakás szerű megint, amit meg most szeretek inkább, mert olyan igazán élettel teli, amire pont szükségem van nagyon. Bár már kinéztük, hogy hová költözünk át majd kb jövő év elején, ahol majd megint lesz "óceánra" néző erkély, medence, meg konditerem, de most még élvezzük a "diák lakásozást" izomból, mert tökre olyan tisztán újrakezdős, és szerintem fiatalít is. Nem pont annyira, mint mondjuk 20 éves lánnyal járni 50 évesen, de kicsit azért majdnem...

Már nagyon tervezem a "kerti sütéseket", meg a besörözéseket a tetőteraszon, meg várom, hogy látogassanak meg a barátaink, mert az majd tök jó lesz. Lampionokat is tervezek kintre, vagy villogó ledlámpát, jakuzzit, meg szökőkutat, meg olyan kis kerti törpét, ami úgy néz ki, mint a régi Disney Hófehérkében, csak még nem igazán állunk úgy. Mindenestre a biztonság kedvéért, hogy ugyan visszafogottan de legalább elkezdődhessen a kertrendezés, tegnap vettünk egy aloe-t. Nagy fantáziával Veronikának neveztem el. Olyan cuki.

Szeretem...

 

OLVASS TOVÁBB: FELHÍVÁS KERINGŐRE!

A bejegyzés trackback címe:

https://pszaboistvan.blog.hu/api/trackback/id/tr68772326

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.