#táplálkozási #mozgási #írási

P. Szabó István

Az első kritika a Délutánról / Balogh Eszter - 7óra7

2011. március 25. - P. Szabó István

Egy szokásos délután, egy kávézó… látszólag semmi extra és mégis ezen a Délutánon olyan dolgok történnek, melyek sorsfordító erejében egy percig sem kételkedik a néző. És mindennek a hátterében egy véletlen találkozás áll, pont akkor és pont ott…

Anna a pincérlány kissé fásultan várja a vendégek érkezését, megint egy nap, megint ugyanaz történik, megint egy elfecsérelt délután vagy mégsem…

Tamás a kiégett rendező, forgatókönyvíró az életét akarja átgondolni ezért tér be a kávézóba.

Innen indul a történet egy könnyed beszélgetéssel, flörttel fűszerezve, ám bármennyire is könnyednek indul mély érzések kerülnek a felszínre.

Tamás karakterét játszó P. Szabó István annyira lazán, kötetlenül alakította a karaktert, hogy az az érzése támadt a nézőnek, hogy nem is egy előre megírt darabot lát, hanem mint, amikor az étteremben átpillantva a szomszéd asztalhoz elkap egy beszélgetés foszlányt.

Brózik Klári (Anna) egy érzelmi hullámvasutat jár be a darabban, az elején még laza, flörtölgetős fiatal lányból egy pillanat alatt sok mindent megélt nővé válik, aki a boldogságot keresi, de valahogy mindig zsákutcába fordul.

Anna története elgondolkodtatja a nézőt, hogy hogyan jutott a színészi szárnypróbálgatásoktól a pincérnői munkáig, hogyan lett egy álmodozó gyermekből egy fásult fiatal nő.

A szerepfejlődése magával ragadó, ahogy a felszínre törnek az emlékek, felszakadnak a sebek. Engem mélyen megérintett és a darab végén, a megoldáshoz közeledve még könnyeket is csalt a szemembe.

Tamás is megéli a félelmeit (szakmai kudarc, a felelősség vállalás nehézsége…) és megtanul felülemelkedni rajtuk.

Elmeséli Annának, hogy szerelmes és ez a szerelem megváltoztatta, mégis mindennek ellenére menekül, mert a családalapítás gondolata megrémíti. Kibúvókat keres, hivatkozik saját gyermekkorára, pedig csak attól fél, mi van, ha elszúrja.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

Anna számára nevetséges a gondolat, hiszen ő jól emlékszik rá, hogy annak idején a színjátszóban velük milyen jól kijött.

Amikor megcsörren a telefonja és az ügynöke hívja, újabb félelmével találja szembe magát, hiszen a kudarctól tartva már a telefont sem meri felvenni. Fel sem merül benne, hogy jó hír is lehet.

Anna határozottsága menti meg a helyzetet és innen elindul a darab a megoldás felé, mely sok fordulatot tartogat a néző számára.

Tamás már nem az a „szerencsétlen, kiégett művész” a darab végére, aki az ajtón belépett, hanem felismeri, hogy van célja az életének. Szakmai és magánéleti célja is. 
Anna pedig újra mer álmodni, bízni egy jobb jövőben.

A színészek játéka megérinti a nézőt, hatást gyakorol rá és elgondolkodtat.

Valahol mindannyian Annák és Tamások vagyunk, csak az a kérdés ezt mikor ismerjük fel.

Számomra a darab legfontosabb mondanivalója, hogy ha az ember szembe mer nézni a helyzetével és el meri mondani akár egy régi ismerősnek, akár egy barátnak a múlt fájó emlékeit, már megtette az első lépést a boldogság felé. Hiszen lehet, hogy a helyzet, amit mi drámaian látunk, valójába egy másik nézőpontból nézve rengeteg lehetőséget kínál.

„Nem csak az számít egy ember életében, hogy mi minden történt vele, hanem az is, hogy mi minden nem. Ehhez pedig tényleg kellenek az évek…”

Forrás: 7ora7.hu/programok/delutan/velemenyek

 

A bejegyzés trackback címe:

https://pszaboistvan.blog.hu/api/trackback/id/tr802770644

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.