#táplálkozási #mozgási #írási

P. Szabó István

A TÖKÉLETES NŐ / írta: P. Szabó István (megjelent: Hamu és gyémánt 2010/tavasz.)

2010. március 01. - P. Szabó István

 …rosszul látod. Nem vagyok érzéketlen, sőt. Nem „azért” csináltam. Én csak, én csak a tökéletes nőt keresem, és te nem vagy az – vetem oda majd, mint rossz disputa, visszanyelem a csendet. Szuszog, szipog, kattan. Végre. Utálok lepattintani valakit. Tönkreteszi a napomat. Na jó, csak egy részét. Egy órát. Felet. Lehet, hogy mégis érzéketlen vagyok?
Megszabadulok a telefon terhétől, belépek a zuhany alá, és megnyitom a vizet. Forró. Állítok.
Ugyan bizsereg bennem némi lelkifurdalás, de nem érek rá szomorkodni. Túljátszani a szomorúságot, csak hogy könnyebb legyen tükörbe néznem, végképp fölösleges. Lassan negyven vagyok. Se család, se gyerek, helyettük viszont annyi napi lepra, hogy ki se látok a gennyes kelések alól. Az élet nehéz. Triviális, de igaz. Jó, azt elismerem, hogy nem érdemlek tapsot. Nem volt kifejezetten Krisztusi, amit tettem, de vajon emberségesebb lett volna tovább hitegetni? Vele maradni, áltatni még egy ideig? Fokozatosan átmenni szemétbe, hogy végül ő mondja ki? Mint a gimiben? Nem. Már nincs erőm a drámához.
Langyos. A drágábbik tusfürdőmért nyúlok.
Neki most nem jó. Biztosan boldogtalan, meg ilyesmik. Hívja a barátnőjét, vagy az anyját, vagy valami forró havert. Inkább az utóbbit. Az most menőbb, ráadásul egy tisztességes forró, csajabb még a legcsajabb csajnál is. Majd jól elnyávognak, aztán kétszer végigbőgik az Igazából szerelmet dvd-ről. Aztán jönnek a cukor-bölcs Coelho-idézetek, meg a Müller Péter, de fogadok, hogy egy hét sem telik bele, és látom majd a lányt a Facebook-on, amint nagyon pörgős bulis képeket pakolgat fel. Két hét, és az jön, hogy: „Boldooog!” Három hét, és már ott is figyel büszketegen a kis piros szívecske, meg az „In a relationship”, és a többi idióta úgy kommenteli majd, mintha az egész női nem nyert volna háborút e halovány frigy által. Tulajdonképpen gyűlölöm őket. Smink mögé bújt, magas sarkú ördögök.
Elzárom a vizet, kilépek a fülkéből, és frottír fürdőköpenyt húzok úgy nedvesen. Fogkrém íze, elektromos berregés, párás tükörkép. Tenyérrel törlök élesre egy sávot.
Hogy képesek azt az egy és megismételhetetlen csodát – ami én vagyok – lecserélni azokra a nyikhaj gyökerekre?! Nincs ezeknek szemük, vagy tényleg ekkora úr lenne a társadalmi nyomás? Vajon mennyire hajlandóak levinni az igényszintjüket? Bár, ha abból indulok ki, hogy van olyan, akit vernek, mint egy lovat, mégis szolgál, mint egy kutya. Állatkertbe valók, komolyan. Mit vegyek fel?
Fekete vagy fehér?
Én nem adom alább. Csakis a tökéletest vagyok képes szeretni, csak érte vagyok hajlandó beáldozni azt, amit ilyenkor be kell. Nem kenyerem a kompromisszum, csak ne lenne olyan hosszú a lista: Arc, szem, fogak, haj, bőr, forma – bizonyos formák, izomzat, kéz, lábujjak, illat, ízlés, humor, érzékenység, hit, világlátás, meggyőződés, műveltség, iskolák, foglalkozás, egzisztencia, pozíciók, múlt, jelen, jövő, tervek, család, barátok, szokások, életrevalóság, összhang, és persze az a rohadt kémia…
Fekete.
Majdnem kész vagyok, amikor csönget.
Hamarabb jött. Ez most jó vagy rossz? Pontos vagy pofátlan? Felveszem félig vasaltan. Nyomokat keresve szkennelem körbe a lakást, bár tisztában vagyok magammal. Rutinom nem tolerálja a hibát. Azonnal ágyneműt cserélek, amikor elmennek. Mindenhonnan összeszedem a hajszálakat, még a lefolyókból is. A talált tárgyaknak külön rekeszt tartok. Elpakolom az üvegeket, de nem mosogatok el rögtön mindent, pusztán lefelezem a hatást. Egy pohár, egy tányér, egy étkészlet nyugodtan kint maradhat. Látszat hanyag magányosságom beindítja őket. Még a félig égett gyertyákat is a helyükön hagyom. Hadd higgyék, hogy javíthatatlan romantikus vagyok! Zene. A zene fontos. A pont az I-re. Talán fontosabb, mint a „véletlenül” elől felejtett irodalom. Nyomok egy play-t mielőtt odalépnék az ajtóhoz. Michael Buble. Nyerő duett vagyunk.
Fordul a kulcs. Függöny föl.
Egy éhes cápa sztoikus nyugalmával csekkolom a listát. Pipa, pipa, kihúz, pipa, kihúz, kihúz… Rögtön látom, hogy ő sem tökéletes, de jó fej vagyok, és mert értékelem, hogy elbumlizott ideáig, tízből kap tőlem egy hatost. Ugyan édeskevés a közös jövőnkhöz, de ezt nem árulom el neki. Még nem.
- Szia! Anna vagyok – csipogja. – Korán jöttem?
- Már vártalak – hazudom.
- Csinos kosztüm. Cavalli?
- Vuitton – suttogom, miközben szélesre tárom előtte az ajtót…
…és élvezem, ahogy huncut szemei mohón átfutnak merész dekoltázsomon.

A bejegyzés trackback címe:

https://pszaboistvan.blog.hu/api/trackback/id/tr452404964

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.