"aka" Peet Goodman

P. Szabó István

#nyaralasi

2017. április 27. - P. Szabó István

Annak ellenére, hogy nemrégiben több, mint két évet effektíve nyaralóhelyeken élve töltöttünk - vagy simán lehet, hogy éppen pont azért - rég nem "nyaraltam" ennyire jót, mint ezt az 5 napot, amit most letoltunk a Csajommal Malagán. És mondanám, hogy ennyire tele vagyunk, meg hogy ilyen nagyon jól megy, hogy mi ezt simán megengedhetjük magunknak, de az igazság "sajnos" sokkal gyakorlatiasabb:

Amikor elhatároztuk, hogy elhúzunk a koszos csúnya Máltáról egy sokkal szebb és igényesebb helyre, akkor bizony Malagát szemeltük ki magunknak következő lakhelyünknek, és hogy súlyt is adjunk döntésünknek, szépen rendesen jó előre meg is vettük oda a repjegyünket. Aztán hazaugrottunk egy hónapocskára karácsonyozni meg kiskutyázni, csak közben úgy alakult, hogy jól éreztük magunkat, meg munkákat is kaptunk, meg be is rendezkedtünk egy időre hirtelen, szóval ha nem mentünk volna, akkor buktuk volna a jegy árát, mert a Wizzair ugye nem az a pénzvisszaadós fajta, Szóval okosabb volt menni, mint maradni, és én bizony nagyon örülök, hogy mentünk! Sőt, amikor az Andi lefoglalta a szállást, és elmondta az időpontokat, csak akkor döbbentünk ám rá mindketten, hogy a "Szerelmünk 7. évfordulója" totál véletlenül éppen pont beleesik ebbe a pár napba, úgyhogy aki azt gondolta, hogy direkt azért mentünk, hogy magunkat ünnepeljük, tévedett. Nem vagyunk mi ennyire tervezősök, viszont tényleg tök jó, hogy így alakult.

A részletekkel nem untatnék senkit, hiszen azok nyilván csak számunkra voltak érdekesek, de azért annyit elárulok, hogy utoljára gyermekkorom nyaralásain éreztem magam ennyire jól, még a Szolnoki Megyei Tanács üdülőjében Ábrahámhegyen. Emlékszem, mennyire nem akartam onnan hazajönni soha, és hogy mindig arra vágytam, hogy amikor felébredek megint a nyaralás legelső napjánál tartsunk, mint az Idétlen időkigben. Na pont így voltam most is. Péntek reggel akartam lenni mindig, az első reggelinknél, de sajnos az idő az olyan, hogy az halad, hogy rohadjon meg!

img_1001.jpg

img_1079.jpg

Ja, azt meg majdnem elfelejtettem megemlíteni, hogy szerintem a "Saját Lábon" Ráhelékkel utaztunk a Malaga-Budapest járaton, és tök cuki a kicsi:) - Mondom ezt abban a reményben, hátha erre majd lepottyan valahonnan valami picurka kis párszázmillás közbeszerzés plusz áfa zsebbe...

 

OLVASS TOVÁBB: MÁSNAK KÉPZAVAR, NEKEM CSAK SIMÁN KEDD

Másnak képzavar, nekem csak simán Kedd

nikip_ig-2429.jpg

Tegnap két Hot Iron óratartás közt volt egy fotózásom is, amiben meg mondjuk még annyi érdekesség csúszott, hogy Füredi Nikit fotóztam, akit még táncos koromban ismertem meg, amikor a Dorian Gray-jel turnéztunk, majd később még járt is a táncsulimba, pont ugyanúgy, mint Bartalos Kriszta, aki pedig tegnap a sminkeket készítette. Vicces volt őket egészen más helyzetben látni így cirka 20 év után.

Mindketten gyönyörű lányos anyák lettek, akiknek ismerem a múltjukat, és láttuk egymást "felnőni", ami annyira torokszorítóan élettel teli gondolat, hogy mindjárt sírok is...

nikip_ig-1937.jpg

Niki amúgy hozzám jár személyi edzésre, szóval majd holnap reggel miközben számolom neki a sumo guggolásokat, nyilván meg fogjuk beszélni, hogy mik a konklúzióink a fotózással kapcsolatban, és hogy végeredményben milyen képeket fogunk kiválasztani utómunkára.

Amúgy a WAW Stúdióban fotóztunk, amit pedig Farkas Csabi barátom visz. Vele akkor ismerkedtem meg, amikor kijött az első mozim, a Halálkeringő, aminek én írtam a forgatókönyvét, és annyira idegesített, hogy az írás mellett tök gyenge voltam vizuálból, hogy rögtön keresnem kellett egy iskolát, ahol majd megtanítanak képet alkotni. Ekkor kezdtem fotózni, a Csabi meg ott volt első Mestereim közt...

nikip_ig-2196.jpg

Szóval, jó nap volt a tegnapi. Barátos:)

 

OLVASS TOVÁBB: HÉTKÖZNAPI EMBER HÉTVÉGÉN

 

Hétköznapi ember hétvégén

Avagy még a Panelninja is hozzám jár edzeni

panelninja_592_400.jpg

Sokmindent el lehet rólam mondani, de talán egyvalamit nehezen, méghozzá azt, hogy "hétköznapi ember" vagyok... Mert ha szerinted igen, akkor légy szíves, mutass már nekem mégegy olyan edzőt, akinek éppen fut egy színdarabja a MADÁCH STÚDIÓBAN, és nem csak masszírozni képes a vendégeit, hanem akár fotózni is!:)

Tudom, hogy ez fura és talán meglepő, és sokat dolgoztam meg gondolkodtam én azon, hogy mi is vagyok, meg ki is vagyok tulajdonképpen, de ha az ember pilóta tanoncként kezdte az életét, majd szakács lett, aztán hivatásos táncos, majd közben megírt néhány dalszöveget, regényt, színdarabot, és filmet, aztán masszőrnek tanult, meg edzőnek, de már árult kenyeret piacon, parkolt autókat Amerikában, volt "pool boy", és bartender is, akkor azt hiszem, ott már nem nagyon kell ezekkel az apróságokkal foglalkozni, csak bízni abban, hogy talán jövőre újra elkészülhet egy film, és kijöhet egy regény megint...:)

Na jó, nem akarok nagyképűsködni, csak gondoltam szólok, hogy Március 26-án, Vasárnap, 19.30-tól ismét műsoron a PANELNINJA című monokomédiám, az összes főszerepben a zseniális MAGYAR ATTILÁVAL, és mivel a vasárnap az egyetlen igazi szabadnapom, úgy néz ki, hogy magam is beülök az előadásra személyesen, mert már oly rég láttam, az Attila meg biztosan beletolt már egy nagycsomó új poént, úgyhogy szerintem olyan lesz, mintha egy vadiúj színdarabot néznék.

Szóval akinek kedve van, és ráér, jöjjön! Garantálom, hogy nem fog csalódni...

panelninja2.jpg

 

OLVASS TOVÁBB: AZ ÉN BÜSZKE 25%-OM

Teljes test edzés Füredi Nikivel

Annyira jófejek vagyunk, hogy azt találtuk ki, megajándékozunk benneteket egy frankó teljes testre szóló edzéstervvel, amit amúgy a Nikinek kreáltam mára:) Azért van benne kétszer is vállból tolás meg a hegyállásba emelkedés fekvőtámaszból, meg a vége hasprésnél is súly tartás, mert a Nikinek sok baja van a vállával, mármint azért mert gyenge, ezért csomó mindent erősítunk a vállizület körül. Hát éppen mára ezeket választottam...

Az edzésről pedig annyit érdemes tudni, hogy:

- 10 gyakorlat, méghozzá három körben (azaz háromszor)

- A gyakorlatok hossza 1 perc (40 másodperc aktív, 20 másodperc pihenő)

- A körök közti pihenő mindössze egy perc, így a három kör, azaz a teljes edzés hossza mindössze 32 perc

Természetesen előtte melegítsetek be, a végén pedig nyújtsatok, ahogy kell!

Súly választás:

- Mi 5 kg-os tárcsát használtunk az első gyakorlathoz.

- A kitöréseknél csak 3 kg-os kézisúlyzót.

- A felhúzásnál a Hot Iron szettből csak két 5-kg-os tárcsa volt a rúdon.

- A végén a hasprés-csipőemeléseknél viszont 10 kg-ot nyomott a tárcsa.

Persze azt te tudod a legjobban eldönteni, hogy a te edzettségi szintedhez képest mely súlyok a legideálisabbak.

 

Na hajrá!:)

 

U.i.: Ha valaki esetleg nem értené, hogy jön ki a 10 gyakorlat, annak elárulom, hogy természetesen a kitöréseket is és a "bird-dog"-ot is meg kell csinálni mindkét oldalra, mert ugye ha egy gyakorlat asszimmetrikus, akkor azt valószínűleg nem csak egyik kézre-lábra fogjuk végrehajtani...:O

Az én büszke 25%-om

Valamikor január elején még a Gilda Max Divában jöttem-mentem a teremben és figyelgettem, mit csinálnak az emberek. Általában nem szólongatok le senkit, még azokat sem, akik úgy 15-ös dőlésszögre állított futógépen gyalogolnak 10-es sebességen, ami körülbelül annyira lehetetlenül nehéz, hogy a Hosszú Katinkának sem merném beiktatni az edzésébe ezeket a számokat, csak maximum olyan 30 másodpercre, de valahogy minden teremben van egy Katika-Zsuzsika-Gizike, akik meg simán tolnak ezen a beállításon akár egy órácskát is, és viszont van nekik egy egyszerű titkuk, hogy hogyan is képesek erre a bravúrra, mégpedig az, hogy ezek az drágáim végig kapaszkodnak ügyesen a kijelző tetejébe vagy a pulzusmérő fogantyúba, ami meg azért csodálatos, mert az kábé annak a mozgásformának felel így meg, mint amikor az ember úgy kirándul hegymenetben, hogy közben valaki más előtte hajt egy traktorral és vontatókötélen húzza őt fölfelé, hogy nehogy véletlenül elfáradjon szegénykém, és mondjuk megerőltesse a kis műkörömépítésben megfáradt lábacskáit. Na jó, hazudok. Egyszer nem bírtam tovább nézni és odamentem egy ilyen Katika-Zsuzsika-Gizikéhez, és kedvesen megkértem, hogy ha valóban szeretné is érezni, hogy mit is csinál éppen, akkor egy pillanatkára ugyan engedje már el, amit fog, és akkor ő először nem értette, hogy mi a retekről beszélek, de mivel Gilda Max logo volt a pólómon, talán gondolhatta, hogy nem vagyok teljesen outsider és akkor ő egy teljes 12 és fél másodpercre el is engedte a gépet, és akkor látszott a tekintetében, hogy ez mekkora hülyeség így, mert így nemhogy dumcsizni, meg telefont nyomkodni nem tud, hanem még állva maradni sem, és ez alatt a 12 és fél másodperc alatt felment a pulzusa 180-ra, zihált, mint egy versenyló a sprintje végén, és még mielőtt halálosan besavasodott volna, inkább visszakapaszkodott, és a zihálástól alig hallhatóan megnyugtatott, hogy jó, akkor lejjebb veszi kicsivel és megpróbálja újra, és azok az értékek, amelyeken ezután ő ezt elengedett kézzel csinálni tudta, már köszönő viszonyban sem voltak az előzőektől, és az edzésideje is bizony lecsökkent neki hirtelen egy óráról, mindössze 8 nehéz percecskére. De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy szóval jöttem-mentem a teremben és figyelgettem, hogy mit csinálnak az emberek, és akkor megláttam Őt, aki meg a csigás hátgépben ülve, valami elég lehetetlen módon próbált valószínűleg tricepsz-gyakorlatokat végrehajtani, már-már a balesetveszélyes kategórián belül, úgyhogy akkor megkérdeztem tőle, hogy segíthetek-e neki esetleg...

Azóta már majdnem három hónap telt el, hetente háromszor edzünk, méghozzá világinagy szorgalommal és odaadással és én pedig rendkívül büszke vagyok rá, és nem csak azért, mert már olyan szabályosan hajtja végre a gyakorlatokat, hogy akár már szerepet is cserélhetnénk, és lehetne ő az én edzőm, hanem azért is mert a kajálásán is változtatott és tartja is azt rendesen és tisztességesen, ahogy kell, és hát meg is látszik az eredménye.

Mondanám büszkén, hogy ennyire jó edző vagyok, mert ilyen látványos transzformra vagyok képes az edzésterveimmel, de "sajnos" a valóság az, hogy az ő sikerében az én részem nem több 25%-nál, mint ahogyan a mozgás maga sem tud sokkal több lenni egy ilyen testsúlyváltozásos cuccban, mert a többi az ő kitartása, szorgalma, meg a kaja mennyisége és milyensége, amit a testének ad támogatásul.

Hát csak így tovább neki!

Ha pedig Te is szeretnél ilyen ügyesen változni, és úgy érzed, hogy megvan benned a kellő 75%, keress meg bátran:)

 

OLVASS TOVÁBB: A LÉLEK SÚLYA

Füredi Niki 1.

Nikivel körülbelül egy hónapja edzünk, hetente kétszer a Gilda Max River Estate-ben. Aki esetleg nem tudná, ő egy rendkívül tehetséges musical színésznő, és nem mellesleg régi kedves barátom. Ha jól emlékszem, még a Dorian Gray című darab kapcsán találkoztunk először. Ő persze maradt, és haladt tovább az évek alatt színésznőként, én meg lettem, ami lettem...semmi:)

Ma éppen a combizmokra és a farizmokra helyeztük a hangsúlyt, és tökre büszke vagyok rá, méghozzá nem csak azért, mert szorgalmas, hanem azért is, mert gyönyörűen és szabályosan dolgozik...pont, mint a színpadon:)

A lélek súlya

andikablack-has_ret_web.jpg

Fotó: @pszaboistvan Modell: @andrea.toth.wo

Ha mi emberek valóban logikusan gondolkodó intelligens (ész)lények lennénk, akkor az életünk is értelmes lenne és egyszerű, és egy csomó olyan probléma nem is létezne, mint amely problémák valójában a legeslegnagyobb és legeslegmegoldhatatlanabbnak tűnő problémáink nekünk ever, úgy mint: a testsúlyunk, vagy a különféle addikcióink,...stb. Mert amikor ezekről beszélünk, és/vagy ezek megoldását kutatjuk, akkor tulajdonképpen azt már eleve abban a tudatban tesszük, hogy tisztában is vagyunk a válasszal, hiszen az oly egyszerű, mint egy pont: Nem akarsz kövér lenni, mint egy disznó, mert ronda vagy, amitől gyűlölöd magad, és különben is a kövérség egészségtelen? Hát ne zabálj annyit, basz'ki! Mindannyian tudjuk, hogy ha le szeretnénk fogyni, mindössze annyi a dolgunk, hogy kevesebb kalóriát kell bevinnünk, mint amennyit felhasználunk, és kész! És ez tényleg ennyire egyszerű! Le akarsz szokni a dohányzásról, mert büdös körülötted minden, a tüdőd fekete, és éppen csak egy hajszálnyira állsz a ráktól (és most nem a homárra gondolok)? Egyetlen vágyad, hogy leszokj a piáról, mert amiatt vesztetted el a családod, az állásod és minden pénzed, vagy neked éppen a játékszenvedélyedről van szó? Ne vegyél, ne vedd a szádhoz, ne menj be a terembe, és a probléma meg van oldva! Volt nincs...

Persze tudjuk, hogy ez - bár remekül és talán ébresztően hangzik, de - mégsem ennyire egyszerű, sőt valamilyen érdekes okból kifejezetten komplikált dolog. És miért? Mert sajnos Kedves Barátaim, a helyzet az - ha utáltok ezért, ha nem - bármennyire is szeretnénk azt hinni, valójában egyáltalán nem vagyunk urai az életünknek. Ráfoghatjuk a tudatalattinkra, a sorsra (vagy a Sorosra...), vagy akár Istenre, ha valakinek éppen az jön be, meg kereshetünk még hozzá csomó mindenféle magasabbrendű entitásokat, de a vége akkor is mindig ugyanaz.

Pont ahogyan az egyik kedvenc Woody Allen mondásom szól: "Meg akarod nevettetni Istent? Mesélj neki a terveidről..."

Valamikor 20 évvel ezelőtt elhatároztam, hogy legközelebb, amikor majd megkínál valaki valami sütivel, vagy csokival, vagy az anyukám megint azt a krumplipürés sülthúst csinálja, azzal a finom káposztával, meg a kedvenc citromosomat, akkor egyszerűen majd csak azt mondom neki, hogy köszönöm szépen, de nem kérek. Majd ezt követően 20 éven keresztül mindent megtettem annak érdekében, hogy ez valahogy összejöjjön, hogy valahogy legalább egyszer sikerüljön végre, de nem, bassza meg! Nem jött össze. És tényleg nem arról beszélek, hogy elterveztem, és egy pár napig nem sikerült, de utána igen, hiszen amiről szó van, olyannyira banálisan egyszerű, hanem konkrétan tényleg és komolyan 20 éven keresztül képtelen voltam nemet mondani azokra a cuccokra, amiket szerettem, amíg ízlettek, és közben sohasem tudtam megindokolni, hogy éppen abban a pillanatban mi térített el, mi vitt a rossz irányba. Csak azt tudtam, hogy valami belső hang mindig helyettem döntött, valahogy kikapcsolta az agyamat, miközben pedig helyettem mozgatta a kezeimet meg a szám. Szinte ott se voltam, szinte csak kívülről néztem végig az egészet, mint valami marionett figura. Ezt simán lehet, hogy más nem érti, csak én, vagy "mi", akikkel mindez szintén előfordult, vagy előfordul még mind a mai napig. Én így küzdöttem végig az utóbbi évtizedeimet, és nevetségesen hangzik, de tényleg mindig a cukor vagy a tészta győzött. Mindig!

De hogy mit is akarok mondani ezzel?

Csak azt, hogy nekem ahhoz, hogy arról a 120 kilóról, amire kb. 75-ről fogyókúráztam fel magam az évek alatt, újra alulról verjem a 100-at, egészen komoly utat kellett bejárnom, és messze sem csak az volt a feladatom, hogy helyre tegyem a táplálkozásomat meg az edzéseimet, hanem sokkal, de sokkal több. Nekem először meg kellett küzdenem önmagammal, fel kellett ismernem, hogy valami nagyon nincs rendben velem, az életemmel, az úttal, amelyen járok. El kellett adnom mindenemet, fogni egy bőröndöt, elköltözni Amerikába, ott rettenetesen sokat szenvedni, majd onnan visszaköltözni Európába - Máltára - ahol megint szenvedni egy sort, de közben meg összetalálkozni "velem", lerendezni a dolgaimat, elfogadni, belenyugodni, elengedni, aztán pedig hazajönni végül, és a nulláról újrakezdeni mindent, de tényleg.

Szóval, csak azért mondom mindezt, mert simán lehet, hogy azért nem sikerült még elérned az ideális testsúlyodat, mert lélekben még egyszerűen nem tartasz ott. Nem jutottál el odáig. Még nem készültél fel rá, még nem találkoztál önmagaddal, még nem oldottad meg a dolgaidat, és még fizikálisan is cipelned kell mindazt a terhet, amit lelkileg cipelsz.

Tudom, faszságnak hangzik, de hidd el, nem az!

Előfordulhat, hogy a Te esetedben sem pusztán csak szénhidrátokról, fehérjékről, zsírokról, vitaminokról, meg anyagcseréről van szó, hanem inkább elcseszett múltról, elfojtott vágyakról, mérgező kötelékekről, ki nem mondodd szavakról, át nem élt kalandokról, be nem teljesült, vagy éppen rosszul dekódolt álmokról, és sajnos addig amíg ezeket nem sikerül felszabadítanod, elérned, megtalálnod, elengedned...stb., addig bármennyire is akarod, hiszel benne, kitartasz, vagy küzdesz érte, nem fog sikerülni a súlyleadás, még ha konkrétan beledöglesz, akkor sem, mert hiszem, hogy az a súly, ami rajtad felesleg, az valójában az életeden az, az valójában nem csak egy olyan teher, amely a gerincedet nyomja, hanem olyan is, amely képletesen a válladat, mert az nem más, mint a lelked súlya, és attól egészen biztosan nem lesz könnyű megszabadulnod...

 

OLVASS TOVÁBB: MEGÁLLTAM A FOGYÁSBAN!!! MOST MIT TEGYEK???

Megálltam a fogyásban!!! Most mit tegyek???

Andika-fotozas-244_retus_NET420.jpg

Fotó: @pszaboistvan Modell: @andrea.toth.wo

Mindenki ezzel jön:

- Három hónapja diétázom. Kilőttem a kenyeret, a tésztákat, a tejtermékeket, az alkoholt, már csak sovány húsokat eszem, sok zöldséget, és edzek, mint az állat. Majdnem hét kilót fogytam az első két hónapban, erre most meg vagy egy teljes hónapja szinte semmi. Végem van, nem csinálom tovább. Én mindent megtettem, de nekem ez nem megy. Az Univerzum ellenem dolgozik. Feladom!

Hát ne tedd, mert van egy jóhírem!

Ha szépen konstans módon tartod az életmódváltásodat, sok mozgással, meg minden ilyesmi dolgokkal, és az elején zuhantak le a kilók, most meg semmi, akkor nemhogy itt van vége a fogyásodnak, hanem valójában most kezdődik csak el igazán.

A valódi, hatásos, működő és tényleg történő fogyásnak ugyanis jól körülhatárolható szakaszai vannak, amelyek lépcsőzetes súlycsökkenésben mutatkoznak meg. Van egy úgynevezett SÚLYVESZTŐ SZAKASZ, melyet mindig egy SÚLYTARTÓ SZAKASZ követ, szóval nincs semmi gáz! Ha megálltál a fogyásban, az azt jelenti, hogy már túl vagy az egyik szakaszon, és éppen a másikat kezded, azaz a legjobb úton haladsz a siker felé!

Fontosnak tartom, hogy tudj erről, mert nagyon sokan éppen ezen a ponton adják fel, amikor tulajdonképpen már "beléptek az ajtón".

Amit még tudnod kell az annyi, hogy a szervezetben rendkívöl összetett hormonális-idegrendszeri folyamatok játszódnak le akkor, amikor elfogadja és kezeli a súlyvesztésedet, és itt nem pusztán biokémiáról van szó, hanem pszichológiáról is (Jó, mondjuk sokak szerint az is csak biokémia, de ki tudja...). Szóval nem csak a testednek kell "felfognia", hogy kisebb lettél, mint eddig, és hogy mostantól ez a te új, optimális méreted, hanem a tudatalattidnak is, ez a kettő együtt pedig időbe telik.

Általában és lényegében pontosan ez történik a súlytartó szakaszban. A szervezeted és az elméd egyaránt elfogadja, megérti, hogy nem azért nem viszel be annyi kalóriát, mint eddig, mert életveszélyben vagy, és nem jutsz hozzá az eddig megszokott adagodhoz, hanem azért, mert így döntöttél, mert ez neked jó, és ezen döntésed mellett ki is tartasz, tehát nem szükséges tovább a raktározás reflexével védenie téged, hanem folytathatja a zsírbontást, az átalakulást, méghozzá együttműködve "veled". De gondolj bele, egy kisbaba saját kakiját is nehezen engedi el, annyira azt érzi, hogy az az ő része, sőt, hogy az ő maga, hidd el, hogy az elmédnek sem egyszerű azt felfognia, hogy te eddig sokkal nagyobb voltál, most meg kisebb vagy, szóval mostantól minden egy egészen más mérethez, állapothoz képest kerül majd viszonyításra...

És persze azért van még itt egy-két dolog a lehetséges ételintolleranciákon, pajzsmirigy alulműködésen, szénhidrát rezisztencián túl is, úgy mint például az a banálisan egyszerű tény, hogy az izomszövet nehezebb a zsírszövetnél, így simán lehet, hogy az izomtömegnövelő edzéseid eredménye a mérlegen súlygyarapodást mutat, miközben a zsír-izom arány meg az izom javára változik. Ezért is gyűlölöm a mérlegeket, és kérek majd mindenkit rá, hogy soha ne az alapján értékelje a formaváltozását, hogy az mit mutat. A legjobb megoldás talán az, ha egyáltalán nem is állunk rá. Teljesen fölösleges, sőt néha kifejezetten káros tud lenni, mert előfordulhat, hogy például az, aki éppen tök jól érzi magát már attól, hogy edz, és nem zabál és mozgékonyabb lett, és frissebb és pozitívabb, egyszercsak rááll a mérlegre és azt látja, hogy tulajdonképpen "hízott", akkor oda az öröm, és jön helyette vissza a depresszió meg a csalódottság megint.

A másik dolog pedig az, hogy az edzéseknek természetüktől és koncepciójuktól fogva eleve a fejlődésre kell épülniük, a test ugyanis egy idő után hozzászokik a terheléshez, tehát ahhoz, hogy tovább fejlődhessen, időről-időre még nagyobb terhelést kell kapnia. Egyszerűbben fogalmazva, ha mindig csak ugyanazt edzed, ugyanazokkal a gyakorlatokkal, ugyanazokkal a súlyokkal, akkor magától értetődő, hogy meg fogsz állni a fejlődésben, és pont. Szóval ugyanúgy, mint a fogyásodra, az edzéseredményeidre is a lépcsőzetesség lesz a jellemző. Elkezdesz valamit csinálni, ami még nehéz lesz az elején, de te addig csinálod, amíg könnyűvé nem válik, ekkor pedig te feljebb lépsz egy szinttel. Az új, nagyobb súlyok, más, összetettebb gyakorlatok majd nehezebbek lesznek megint, de csak egy ideig, mert ha ugyanolyan szorgalommal végzed őket tovább, akkor egy napon majd azok is könnyűvé válnak megint...és így tovább...

Úgyhogy akkor vegyük át mégegyszer: Hogyan reagálunk rá, ha két hónap súlyzuhanás után hirtelen megállunk a fogyásban? Hát örülünk neki nagyon, és újult erővel csináljuk tovább... Hajrá!

 

OLVASS TOVÁBB: FITNESZ - AZ ÚJ PORNÓ

Fitnesz - az új pornó

Avagy Boldog Nőnapot Hölgyeim!

fitness.jpg

Fotó: jacekchmielewski.com

Ugyanúgy pucsítasz, mint egy pornós ribanc, csak anyukád nem szégyell annyira - mondotta volt egy vicces edző kollégám, és nevetgéltünk is meg minden, de azért a dolog kicsit mélyebb ennél, főleg ha az ember mondjuk fenn van Instán.

Erősen heteró férfiként nyilván örülnöm kéne, mint majom a farkamnak, és nem állítom, hogy a felszínes, állati ösztönös énem nem teszi, de azért ez valahol mélyen, a bennem élő, Nőket tisztelő gyermeklelkemben erősen kettős érzéseket kelt, lett légyen, hogy az én életem szerelme is a fitnesz-iparban nyomul, még úgy is, vagy talán éppen azért, mert ő meg még mindig tiszta, mint a szűzhó. Kapkodja is a fejét, és dilemmáz sokat, hogy most akkor mit tegyen annak érdekében, hogy a lassan évtizedek óta épülő alázatos szakmaisága valahogy fölékerekedhessen "nézettségben" az egészség álcája mögé bújt nyers pornónak. Sok hozzá hasonlóan gondolkodó, és manapság zavartan pislogó "rendes" lányt ismerek még rajta kívül, akik szintén nem képesek azonosulni azzal, hogy a biztonságos és szabályos végrehajtást lassan egyre több fotón-videón írja felül a kitolt picsa szemmágnes kereksége, vagy amikor a szépen kidolgozott Rectus Abdominis bemutatása már nem megy anélkül, hogy a "véletlenül" picirkét túl mélyre tolt cérnatanga tetején, haloványan ki ne csusszanjon maga a Clitoris személyesen. És méghozzá azért nem sikerül nekik mindezekkel azonosulniuk, mert nemes egyszerűséggel, nem ezért csinálják, és pont.

Tudom, hogy a fitnesz ma gyakorlatilag vallás, és szívből örülök neki, hogy ennyire nagyon megy a dolog, és hogy egyre többen csinálják, és hogy csodaszép húszéves edzőlányok és edzőfiúk ömlenek a szakmába drága hétvégi képzések ezreiből, és a szexszel sincs nekem semmi bajom, hiszen az életben maradás, és az evés után rögtön az a harmadik legelemibb ösztönünk, sőt tovább megyek, még a kurvákra sem haragszom, sőt, őszintén hálás vagyok az áldozatukért, egyben irigylem is az erős gyomrukat, mindössze annyit kérek, hogy mondjuk edzőválasztáskor, vagy gyakorlatvégrehajtáskor próbáljunk meg kicsit gondolkodni, és túl-, illetve átlátni az éhes-feszes popsikon, kockás hasakon, és minden más párzásra ösztönző késztetésen, és jussanak eszünkbe mindannyiunk Béres Alexandrájának szavai, aki - a Wikipédia szerint - egyszer úgy definiálta a fitnesz fogalmát, mint: „...Elsősorban optimális fizikai és pszichikai működési harmónia, szociális alkalmazkodóképesség, a mindennapok optimális cselekvő-, és teljesítőképessége. Állapot, mozgalom és életforma.”...azaz nem divatból, like-okért bevállalt nedves erkölcsi métely, nem húspiac, és nem is valami olyasmi, ami fájdalmas koplalást és beteges önsanyargatást jelent, egy olyan külső megszerzésének érdekében, amelyet esetenként gyakorlatilag csak Photoshop segítségével lehet előállítani, hanem pusztán saját magad közel Best Of verzióját, és semmivel sem többet. Alexandra is úgy csinált fitnesz karriert, hogy közben az anyukája is végig büszke maradhatott rá, úgyhogy talán a dolog nem kivitelezhetetlen...

Amúgy pedig Boldog Nőnapot Hölgyeim, és kérlek benneteket, hogy maradjatok NŐK!

 

OLVASS TOVÁBB: ITT MEGTALÁLSZ

Itt megtalálsz...

facebook_blog_en_gilda_prima.jpg

Sok Sok Kedves Emberek!

Ahogyan a mondás: "Aki keres, az talál." Aki pedig engem keres, annak annyit segítek, hogy a személyi edzéseimet a GILDA MAX RIVER ESTATES-ben tartom, tulajdonképpen és szinte minden nap, kivéve a hétvégéket, mert akkor leginkább pizzát zabálok, meg "pusztulj-gurulj" filmeket nézek a KZ-val... 

És viszont mivel imádok csoportos órákat is tartani - mert felhozzák bennem a régi szép időket, amikor még tánciskolám is volt, meg ilyesmik - és főleg pedig a HOT IRON az én legkedvencebb óratípusom, nyilván mert zenére megy, koreografált, mégis súlyzós cucc, szóval a Szilvi elintézte nekem, hogy a PRIMA WELLNESS-ben nyomathassak egy-egy esti órát KEDDEN 18.00-19.00-ig, CSÜTÖRTÖKÖN pedig 19.00-20.00-ig, ami tök király, mert jó sokan vagyunk, de azért még van néhány szabad szett, szóval lehet jönni szépen ügyesen!...:)

És ha már, akkor meg kell említenem, hogy sebesen közelg a testébresztős 11. FITNESZNAP, ahol szintén megjelenek...vagyis megjelenünk az Andival közösen, és tolunk egy komoly kis HOT IRON-t ott is, úgyhogy gyertek tényleg! Kisszív...:)

Ja, és persze, akinek kérdése van, tegye fel nyugodtan!

16807601_10212139330501240_3677672510290877034_n.jpg

 

OLVASS TOVÁBB: BOLDOGSÁG

Boldogság

the-leftovers-season-2-poster.jpg

/The Leftovers Season 2 poster/

Lett légyen, hogy tegnap óta lényegében csak Max Richtert és David Langet hallgatok, asszem, megvilágosodtam.

Jó, mondjuk nyilván az is benne van, hogy már megint rég nem írtam semmi okosat, és bizonyára felgyűlt bennem, mint ahogyan az utóbbi 44 év, vagy az utóbbi 5 év, vagy 3 év, vagy 3 hónap, vagy 3 hét tapasztalatai is, és tegnap hirtelen feljött egy kép a net mélysötét bugyraiból a régi szolnoki Damjanich uszodáról, ami megindította a lelkem, és visszarántott a múltba megint, de közben meg azzal együtt, hogy mennyi életem volt már, és mennyi boldogságom, pedig valójában mindannyian valamiféle konstans boldog állapotot keresünk, és egészen addig, amíg azt meg nem találjuk, talán kifejezetten boldogtalannak érezzük magunkat, a sok más szarok miatt, amik történnek, de ha valami tényleg nem létezik - és ezt már biztosan tudom, és pedig én vagyok/voltam neki a leghűbb keresője - az a konstans boldogság. És tudjátok, hogy miért nem? Egyrészt, mert kibaszott unalmas lenne, másrészt pedig mert semmit az égvilágon nem tudunk értelmezni önmagában az ellenpontja nélkül, úgy, mint ahogyan a mozgást, az idő teszi értelmezhetővé, nincs Menny, Pokol nélkül, nincs nyár, tél nélkül, és természetesen nincs boldogság, boldogtalanság nélkül sem.

Tudom, hogy ilyen nagy szavakat az ember maximum egésznulla-számos évfordulók napján ír, de olyankor valahogy pont sosem jön, és most meg hogy végre szombat van, és nem órára ébredtem reggel 5.00-kor, mint ahogy a korai edzések miatt teszem minden hétköznap, és nem kell rohannom, meg edzéstervet írnom, retusálnom, vagy ilyesmi, hanem csak ülök itt a kanapén simán, miközben halk zene szól, és iszom a kávém, így most tulajdonképpen boldog vagyok, mert annyira nehéz volt a hetem, meg a hónapom, meg az év eleje óta, meg az utóbbi három évem, hogy most kipihenek mindent hirtelen, és végre értékelem is, és asszem ponotsan ez a boldogság:

A negatív ellenpont nemlétének értékelése, megélése az adott pillanatban.

És nem csak úgy vagyunk boldogok, hogy az egész életünkben, hanem bizonyos életszakaszainkban, más és más okokból, értelmezéseken keresztül, vannak boldog pillanataink. Zsíroskenyér csemiubival abban a bizonyos Damjanich uszodában, nyáron, a barátaiddal, kiskorodban - az öregedés gondolatának totális ismerete nélkül - víztől lelapult hajjal, pirosra égett bőrrel, vagy a Zagyvaparton, a dús zöld fűben feküdve, miközben lágy szellő fújdogál, és te az első szerelmedet éled, vagy még később Dobán, azon a csodás nyárvégi héten, ifjúfélrészegen, a homokban fekve, és a csillagokat nézve, miközben...(na jó, ez nem tartozik rátok:)...), vagy amikor jössz haza a Vörös Csillag moziból egy tavaszi este, közvetlenül a Staying Alive megnézése után, és a tök üres Dr. Szana Antal utcában grand jete-zni próbálsz, miközben arról álmodsz, hogy világhírű táncos leszel, vagy amikor Angersban átmész a kis fehér függőhídon, és balett-órád lesz, és beválasztottak a legjobbak közé, és franciául beszélsz, és Snickerst meg narancsot eszel, mert többre nem telik, de előtted az élet, és jó úton jársz, hogy megvalósítsd mindazt, amit ott a Dr. Szana Antal utcában elterveztél, azon a bizonyos tavaszi estén, vagy Párizsban, amikor a barátaid elvisznek arra a gospel estre, és amikor már elmennek a nézők és kiürül a templom, de ti még körülálljátok a fehér zongorát, és visszajön a kórus, és az a nagydarab fekete nő visszaül a zongorához, és ott állnak melletted és olyat énekelnek a füledbe közvetlen közelről, hogy azonnal tudod, hogy soha életedben nem fogsz többé ilyen egetrengető élményt átélni, vagy amikor már évek óta koreografálsz, és fiatal vagy, és fiúcsapat van, és minden éppen a csúcson, és olyan showt nyomtok, hogy még sose, és barátok vagytok igazán, és ezrek sikítanak megállás nélkül és zúg a taps, és csak behunyod a szemed a takarásban, és csak hallgatod és átéled, vagy Carmina Buranat táncolsz Franciaországban, élő zenekarral, nagy kórussal megint, és a zene, és az ének, és a tánc valami olyan elementális egységben olvad össze benned, hogy miközben kitáncolod a lelked, képtelen vagy levegőt venni, olyan katarzisban vagy, vagy amikor már saját lakásod van, és végre végleg kiszabadultál egy rossz kapcsolatból, a lány elpakolt, és hirtelen akkora szabadság szakad rád, hogy széttárod a karjaid a szoba közepen és percekig nem teszel mást, mint sírsz és nevetsz egyszerre, vagy amikor az európai luxushajóútad egyik éjszakáján csak kiállsz a lakosztály duplaerkélyére, és a világító telihold alatt elámulsz a tenger végtelen erején és gyönyörűségén, aztán amikor már szép autód van, és tele a zsebed, és éppen hazafelé tartasz Dunakeszire, a kedvenc lakóparkodba, az autópályán, és bömböl az, hogy "No Place I Rather Be...", vagy amikor iskolába indulsz nagyon kora hajnalban, de éppen "hangulatban vagy", és nem jobbra fordulsz, hanem balra, és suli helyett inkább leülsz Miami Beachen mezítláb a homokba és végignézed, hogyan kel fel a nap az óceán felett...

És sorolhatnám...

Változás és választás. Döntések, hogy a két oldalból mindig csak a rosszat vesszük észre, vagy néha azért a jót is. Mert jó néha megenni egy pizzát, de rossz másnap a felpuffadt has, de választhatod azt az életet, hogy a jó kaják-piák tesznek boldoggá, és inkább beáldozod a tested és az egészséged, vagy éppen a testedet és az egészségedet választod és cserébe beáldozod a kajákat meg a piákat, vagy jó dolog a nyár, de nem az, ha állandóan csak az izzadás vagy a fülledt levegő miatt panaszkodunk, és a tél is jó, ha nem csak a dermesztő hideget vesszük benne észre. Sőt, talán mindennek egyszerre van fehér és fekete oldala. Egy évtizedeken átívelő párkapcsolatnál valószínűleg nincs szentebb dolog a világon, ha az ember úgy dönt, hogy annak szépségét éli meg, nem pedig a mindazzal járó negatívumokat, a tűz kihunytát, a kihagyott kalandokat, lehetőségeket, vagy ahogyan a dal mondja:

"Mindig az a perc a legszebb perc,

Mit meg nem ád az élet,

Az a legszebb csók,

Mit el nem csókolunk.

Mindig az az álom volt a szép,

Mely gyorsan semmivé lett.

Amit soha többé meg nem álmodunk..."

 

OLVASS TOVÁBB: ÉLETÚT 

Életút

Egyszer lent, egyszer feljebb, egyszer nagyon fent, aztán hirtelen nagyon lent, de úgy, hogy kipróbálsz valami egészen mást, mint eddig, aztán kicsit feljebb, és rájössz, hogy ez az új dolog ez mégsem vált be, aztán megint feljebb, de azért nem annyira kicsit, és inkább visszatérsz a régihez, amit már jól ismersz...

 

OLVASS TOVÁBB: METRÓ

Metró

barbara_palvin_beautiful-wide.jpg

/Palvin Barbara/

Most, hogy hazajöttünk és hogy ugye kiköltözéskor eladtuk mindenünket, beleértve az autóinkat is, és szóval nincs semmink, úgyhogy metróval járunk, kettő dolog van, amit nap, mint nap tapasztalok, amikor végigsétálok a metrón:

1. Egy tök sima hétköznap délután, még egy csak félig teli metrón is, rohadjak meg, ha nem látok legalább 10-15 olyan lányt, akiből simán fotóznék, gyakorlatilag bármilyen nemzetközi divatlapnak, halál erős címlapfotót, de esküszöm tényleg! Egészen egyszerűen az van, hogy a világnak szerintem egyetlen pontján sincs az emberi szépségnek ilyen mértékben koncentrációja, mint Magyarországon. Ez valami elképesztő, és hiszem, hogy ennek jelentenie kell valamit, hogy ez nem véletlen, hogy ennek oka van...

2. Gyakorlatilag végig az összes ülésen tízen-húszonéves suhancok terpeszkednek és a szájbabaszott telefonjaikat nyomkodják, meg igazgatják az overidióta hajaikat, mert csak az a fontos az életben, hogy a séró úgy legyen jól kócos, mintha véletlenül lenne az, de persze nem, és mindegyiknek ki van a meztelen bokája abból a megagáz, telibekúrt répagatyából, miközben meg nyugdíjas nénik-bácsik egyensúlyozgatnak előttük állva, nagy nehezen kapaszkodva, szatyrokkal, de ők leszarják, mert kutya nem tanít nekik már illemet, meg emberséget, meg tiszteletet, hanem csak azt, hogy te vagy az egyetlen, te vagy a legfontosabb, csak magaddal törődj, senki más nem is létezik, csak te, meg te, meg az egód, mert itt bazdmeg már mindenki sztár, és ez annyira felbasz, hogy legszívesebben felállítanám az összeset és kizavarnám őket a faszba az utcára, hogy menjenek gyalog, a telefonjaikat meg széttörném az idegesítő hajukon!

...na mindegy, csak azt akartam mondani, hogy szerintem öregszem.

 

OLVASS TOVÁBB: CSAK A VÁLTOZÁS ÁLLANDÓ

Csak a változás állandó

bbuilder.jpg

És tényleg...

Semmi sem állandó, csak a változás. Minden alakul megállás nélkül, pillanatról pillanatra, így természetesen a tested is. Éppen ezért semmi értelme azon erőlködni, hogy egy akárhánynapos vagy hetes, mindenféle lemondásokkal és nehézségekkel teli kúrával, olyanra formáld magad, amit aztán nem vagy képes az állandó változások mentén, hosszútávon fenn is tartani.

Vagyis, tulajdonképpen ez a te dolgod...

Meddig szeretnél jól kinézni? Meddig szeretnél egészséges maradni? Csak addíg, amíg le nem zajlik az esküvőd, vagy az a céges medencés buli, amire annyira készülsz, mert végre fel akarod szedni a HR-es Zsoltit/Katit? Vagy csak nyáron, mert a magazinok is azt mondják, a többi három évszakban meg ömölhet a szar? Mi értelme ennek?

Versenyző vagy és Te akarsz lenni az Overall Miss/Mr. Olympia? Mert ha igen, akkor bocs, és csak arra kérlek, hogy lapozz tovább, mert nem hozzád szólok! Minden elismerésem a Tiéd, a kitartásodért, az akaraterődért, a szaktudásodért, a szorgalmadért, és azért, mert képes vagy úgy időzíteni egy hosszú és nehéz programot, hogy éppen abban a pillanatban legyél boldogan és elégedetten a szomjhalál és a kiszáradás küszöbén, amikor a legtöbben néznek, és mindezt még túl is éld! Azokhoz szólok, akik nem ennyire eltökéltek, hovatovább vakmerőek, mint Te. (Jut eszem, még Miamiban fotóztam egy testépítő párost a versenyük másnapján. A nő 6, a csávó 8 kilóval volt több, mint előző este még a színpadon. Már másnap reggel!!! Csak mondom...)

NE FOGYÓKÚRÁZZ! Inkább gondold át, milyen döntések, események nyomán kerültél abba az állapotba, amelyben éppen vagy, és iktasd ki, cseréld le azokat olyanokra, amelyek majd visszaadják az egészségedet, és maradj konstans módon, élethosszig mellettük! Hidd el, a várt fogyás - vagy éppen hízás - a megváltozott életmód kellemes mellékhatásai lesznek majd, nem pedig kínnal, nagy nehezen, pillanatokra elért hazug álörömök, amelyek aztán újra csak tovább rontják és nehezítik majd a helyzeted!

Csak a változás állandó, ami lehet folyamatos "romlás", de ugyanígy folyamatos "javulás" is, és tudod, mi a legjobb ebben? Hogy csak rajtad áll, melyiket választod. Hát dönts jól!

 

 

OLVASS TOVÁBB: A ZSÍRÉGETÉSRŐL EGYSZERŰEN

OLVASS TOVÁBB: MIÉRT NEM ÍROK NEKED ÉTRENDET?

OLVASS TOVÁBB: EGYÉL RENDESEN

Mindennapi kenyerünk... a protein

scitec_egg_pro_935g_lrg.jpg

Sokáig próbálkoztam mindenféle fehérjeturmixokkal, és éveken keresztül akárhányszor toltam valamelyiket, mindig rossz lett tőle a közérzetem, felfújt, bugyogott bennem... Persze éreztem, hogy tölt, és látszott is, de mindig valahogy olyan kellemetlenül. Aztán elkezdtem magam önmegfigyelni, és amikor rájöttem, hogy a tej-, és általában a tejtermékek nem tesznek jót nekem - hovatovább ráadásul kifejezetten hízlalnak - beleásódtam a mindenféle protein turmixok leírásaiba. Furcsamód körülbelül 95 az 1-hez arányban találtam csak, nem tejsavó (whey) alapú fehérje turmixokat, pedig ahogy a többi sok ismerőseimmel, gym-barátommal értekeztem, sokan tettek említést arról, hogy a turmixuk nincs éppen a legjobb hatással a gyomrukra.

A magam részéről egy ideje alapvetően nem hiszek a tejben, sőt, azt gondolom, hogy kifejezetten káros, és nem, nem azért mert mikrobiológus vagyok, és tudományos kísérletek egész sorát végeztem el emberek ezrein, hanem azért mert én a saját gyomromban azt tapasztaltam-tapasztalom, hogy nincs rám jó hatással, szóval nagyban kerestem és még mindig keresem az alternatívákat, de csak mondom, hogy mindig meglep, mennyire szűkös a kínálat.

Egy ideig próbálkoztam a marhafehérjével, de valamiért az sem volt a legjobb választás. Vöröshúsként állítólag kifejezetten rossz a hasi zsírra, és mivel diétában sem kifejezetten ajánlott a marha, nem gondolom, hogy valóban jó megoldás, bár talán a tej alappal járó kellemetlenségeket nem hozza magával.

Léteznek növényi fehérjék. Valamit talán próbáltam is, de már nem emlékszem a márkára, de aztán nemrégiben amikor gyakorlatilag és kompletten elkezdtem a legelejéről újra "megtanulni enni", szembetaláltam magam a minden fehérjék arany sztenderdjével, a tojással, és amikor azt tapasztaltam, hogy biztonsággal, és mindenféle kellemetlen mellékhatás nélkül ehetem tulajdonképpen bármikor, azonnal rohantam a legközelebbi tápkiegboltba tojás alapú fehérjét venni.

Érthetetlen számomra, de arany sztenderd ide vagy oda, például a Scitec-nél, ahol ha nincs 50 féle whey protein, akkor egy sem, mindössze egyetlen árva tojás alapú fehérjeport találtam, méghozzá azt is csak egyetlen egy féle ízben. Na de mindegy is, mert megvettem azonnal és azóta azt nyomom, és jelentem hibátlan! Semmi mellék-, illetve utóhatás, kellemetlen közérzet, felfújódás...stb., szóval tényleg minden olyan, mintha csak fehérjét töltenék vissza tisztán, mindenféle "rosszaság" nélkül, úgyhogy most boldog is vagyok, meg nem is.

Boldog vagyok, mert végre találtam magamnak olyan shake-et, amit nyugodt szívvel bele tudok illeszteni az táplálkozásomba, ám üröm az örömben, hogy a lehetőségek súlyosan korlátozottak, úgyhogy most akkor keresem majd a többi márka, többi "Egg Pro"-it...

De a lényeg, hogy csak akartam szólni, hogy ha esetleg Te is olyan vagy, akinek nem váltak be százszázalékig a whey protein verziók, akkor nyugodt szívvel ajánlom, hogy próbáld ki a tojás alapú termékeket!

Na csövi!

 

OLVASS TOVÁBB: A NORBI, A CUKOR, A DROGOK, MEG A VEGYJELEK...

A Norbi, a cukor, a drogok, meg a vegyjelek...

pacino.jpg

Mindenek előtt nyugodjunk le a picsába, attól majd megnyugszunk...

És ha sikerült, akkor nézzük meg ezt a most nagyon pörgős Norbis dolgot ismét, csak most ne egy velejéig kegyetlen, amúgy erősen mérgező "KOMMENTFÉREG" szemével:

Szóval van ez a Norbi nevű srác, akit személyesen nem ismerek, és aki engem még nem bántott soha, szóval semmi okom rá, hogy a vesztét akarjam, az nem lenne ugyanis intelligens dolog. Ráadásul semmi olyat nem kívánok másnak, amit magamnak sem, és én sem vagyok tőle boldog, amikor mindenféle ismeretlen senkiháziaknak az a legnagyobb örömük éppen, hogy engem basztatnak. Igen, az mondjuk igaz, hogy az ember feje furán túl nagy a kicsi testéhez képest, dehát melyikünk tökéletes?, a Brad Pitt meg a Clooney meg nem nagyon kommentelget ilyen faszságokat, szóval ugorjunk!

Tehát, van ez az alapprobléma, hogy a Norbi kiírta ezt a vegyjeles hülyeséget, meg "valami tanulmány" eredményét arról, hogy a cukor, hasonlóan a kokainhoz, függőséget okoz, és amint a dolog kikerült a netre, hirtelen mindenki kémia tanár lett, meg vegyjel tudós, meg anyámfasza legnagyobb Nobel-díjas hozzáértő, és született rá oldal is, hogy Kémiatanárt a Norbinak, meg mindenki rommá alázta, keresztbe-kasul, ha ismeri, ha nem, ha van köze hozzá, ha nem, és beindult a mém-gyár, meg rögtön felállt az összes nethuszárnak a kis kukkerója attól, hogy végre lehet megint név nélkül porig alázni valaki olyat, akinek a pénze is sokkal több, meg a csaja is sokkal jobb, de mert mi emberek ilyenek vagyunk, csak egyetlen picinyke apróság sikkadt el azért a nagy rohamban kicsit, méghozzá az a jelentéktelen tény, hogy mindenféle vegyjelek, meg Norbik nélkül, a párhuzam a cukor és a kokain közt, amúgy valóban létezik, valóban vizsgálták, és valóban azt találták, hogy a cukor igenis erős függőséget okoz. Ha nem hiszed, menj le a metróba, és próbálj meg úgy elmenni egy Fornettis előtt, hogy nem térsz be csokis tekercset vásárolni, vagy kezdd el holnaptól cukor nélkül inni a kávédat, vagy menj ki Amerikába, és nézd meg hány 300 kilós ember ül a Krispy Kreme-ben üres tekintettel és porcukros szájjal...

Ha meg mondjuk érteni angol, akkor nagyon nem is kell sokat keresgélned, hogy rálelj a megfelelő cikkekre a témában, és mondjuk akár kezdheted ezzel...:

Study Shows Sugar is More Addictive Than Cocaine!

 

...mert úgy sejtem, hogy emberünk is innen indulhatott, hiszen ez az írás a David "Avocado" Wolfe oldaláról származik, aki pedig talán a világegyetem legelismertebb "szakértője" a táplálkozásnak amúgy, és "talán" - de mondom csak "talán" - nem biztos, hogy teljesen hülyeség, amit terjeszt és tanít. De ha mondjuk valakinek az ő hitelessége kétséges, akkor talál más csomó "hitelesebbet", és tényleg nem is nagyon kell keresni...

Na mindegy, csak gondoltam, szólok, hogy a nagy kárörvendő össznépi vérszívás közepette meg mellett, azért néha nem árt több oldalról is megvizsgálni a dolgokat, hátha tanulunk is belőle valami hasznosat.

Ámen.

 

OLVASS TOVÁBB: CHEAT DAY CHALLENGE

Cheat Day Challenge

Avagy a nap, amely végleg megváltoztatta az életemet...

superbowl2017.jpg

Annak, aki nem tudná, mi az a "Cheat Day", elmondom, hogy az a nap, vagy kajálás a diétádban, amikor jutalmul az akaraterődért, meg a szorgalmadért, meg a sok okos minden javallat betartásáért, amit megszenvedsz, kapsz egy (szabad)napot, amikor megehetsz mindenféle olyasmi szarokat, amiket a "diétád", az "étrended" amúgy tűzzel-vassal tilt...

Nos, a "MIÉRT NEM ÍROK NEKED ÉTRENDET?"-ben - talán kissé eltúlozva, bár ki tudja - levezettem egy lehetséges eseménysort, amelyben a képzelt szereplőnk életét gyakorlatilag rombadönti a mindenáron betartott diétája. És akinek mondjuk vannak igazi rendes "vidéki" ismerősei, rokonai, vagy akár maga is ott tolja, meg mondjuk néptáncos barátai, vagy rock-zenészek, az szerintem pontosan tudja, hogy miről beszélek. Vannak élethelyzetek, amikor egyszerűen nem mondhatod azt, hogy "Köszönöm, nem kérek."...:)

Na pont egy ilyen élethelyzet volt a tegnapi: Superbowl 2017. Patriots vs. Falcons...

Azon túl, hogy talán minden idők legjobb meccse volt, egyvalami ismét csak kiderült számomra:

Ha valójában nem csak valami időszakos diétát tolsz, amiből legszívesebben minden alkalmat megragadnál, hogy menekülj, hanem tényleg és igazából életmódot váltottál, és elkezdted és csinálod az önmegfigyelést, a naplózást, és aszerint állítod be az életedet, hogy mi a jó neked, és kerülsz minden mást, ami rossz, ezt a Cheat Day/Cheat Meal dolgot teljes szívedből utálni fogod, mert a régi életedre emlékeztet majd. Arra, amikor még egy fortyogó-rothadó, ocsmány bélgömb volt a hasad helyén, amikor még rotyogva fingottál, méghozzá sokat és büdöset, és amikor jobban gyűlölted saját magad, még a többi egyszerűen szép, egészségesnek tűnő, laposhasú, feszesfenekű humanoidoknál is, pedig ha tényleg, na akkor őket teljes szívedből rühellted! Azonnal beugranak majd azok a pillanatok, amikor letörten fordultál el, ha megláttad magad a tükörben, és amikor próbáltál elkerülni minden telefon/kamerát, vagy fényképezőgépet, mert a fotókon állandóan te néztél ki a legszarabbul...stb.

Hosszasan lehetne sorolni, de inkább nem is akarom, mert tényleg visszajönnek az emlékek...

Szóval tényleg ez volt tegnap. Készültem rá, mert régen mindig ezt csináltuk a Kisbarátommal, hogy borzalmasan rossz horrorfilmeket néztünk, meg amerikai focit, és közben pálinkáztunk, söröztünk, és mocskos pizzákat zabáltunk fáradhatatlanul, és lihegtünk már a végén, mert nehéz volt még a levegővétel is, és azt hittük közben végig, hogy ez most mekkora kurvajó! Hát rossz hírem van. Nem az.

Vártam a Cheat Day-t, mert már vagy három éve nem csináltuk ezt így együtt a Kisbarátommal, és mert reméltem, hogy jó lesz, meg majd feltölt élettel, de az igazság "sajnos" az, hogy a green juice-om tölt fel élettel, meg azok a valódi kaják, amiket az életmódváltásom óta eszem. A tükörtől nem elfordulás tölt fel, meg az, amikor középre állok a fotókon, meg az, amikor mondják, hogy "De jól nézel ki!", meg amikor edzek, és a szemem sarkából látom, hogy sasolnak. A lapos has érzése tölt föl, meg az, amikor két számmal kisebb farmert veszek a New Yorkerben, meg a könnyed mozgás képességének nagy nehezen visszaszerzése, a kocogás közbeni nyugodt pulzus, a derékfájás megszűnése, és a minden ilyesmik és ezekhez hasonlóságok töltenek fel élettel, és ez a fajta feltöltés sokkal, de sokkal jobb, mint bármilyen bebaszós-bezabálós bulika valaha...

Amúgy is csak mésfél sör ment le, meg két és fél szelet pizza, amitől már olyan szarul érezte magát, a végre szépen kitisztult gyomrom, hogy fél egy körül kénytelen voltam rátolni egy Freedom2GO-t, sok-sok vizet, majd hajnalban egy előre elkészített gyömbér-uborka-citrom-cékla-répa-petrezselyem-spenót juice-t. Bár hajnali 5.00 körül kerültem ágyba, 9.00 után kicsivel már ébren voltam. Ittam egy csomó vizet megint, meg egy kávét üresen, most pedig várom, hogy a gyomrom megnyugodjon. Addig nem eszem semmit, és ha majd már eszem, akkor is csak egy tojásfehérje shake-kel fogok indítani. Tudom, hogy beletelik majd vagy három napba, mire megint visszaáll a rendszer, de megérdemlem az összes szart, ami ezzel jár majd. De ami a legfontosabb, megint tanultam valamit:

Mától már nincs több "Cheat Day várás", hiszen mostantól tulajdonképpen minden napom Cheat Day lesz, csak máshogy. Nagyon máshogy, méghozzá magamért. Ha pedig valaki később nem képes ezt elfogadni, és inkább rombadöntené az életemet, annak friss tapasztalatból jelentem, hogy a világon minden új csoda, valami régi szar romjaira épül...

 

OLVASS TOVÁBB: A ZSÍRÉGETÉSRŐL EGYSZERŰEN

OLVASS TOVÁBB: EGYÉL RENDESEN

Miért nem írok neked étrendet?

Avagy "Ne halat adj az éhezőnek, hanem tanítsd meg halászni!"

Miért nem írok neked étrendet?

Mert ha nem vagy a Hosszú Katinka, vagy az Usain Bolt, vagy valami maratonista vagy bodybuilder vagy bikini modell versenyidőszakban, vagy nem szenvedsz semmilyen speckó betegségben, ételallergiában, vagy ha nincs valamilyen kezelendő emésztési rendellenességed, hanem csak egy "sima mezei ember" vagy, aki mindössze némi útmutatásra vágyik ahhoz, hogy egészségesebben élhessen, akkor nincs is rá semmi szükséged, sőt csak meg fogja nehezíteni az életedet, hovatovább a valóság mindennapjaiban szinte lehetetlen lesz betartanod, és ha neked minden kitartásoddal és akaraterőddel együtt valahogy mégis sikerül, alig várod majd, hogy vége legyen...

Mert mi is történik tulajdonképpen, amikor te kitalálod, hogy na most aztán már tényleg elég a dagadtságból, meg a felfúvódásból, meg a (és akkor most mindenki képzelje ide azt a baját, ami miatt étrendet kérne bárkitől) és felkeresel egy olyan edzőt, vagy táplálkozási tanácsadót - aki nem én vagyok, tehát - aki szívesen ír neked étrendet.

Jó esetben leültök, és dumcsiztok kicsit rólad, meg arról, hogy mi mindent csinálsz rosszul, aztán megállapodtok az árban, meg persze abban, hogy 4, 8, vagy 12 hetes étrendet szeretnél, és akkor ha még mindig minden jól megy, hamarosan kapsz valami ilyesmit, valami ilyesmi napi kajákkal:

(Ezt az étrendet amúgy a shopbuilderről szedtem le, konkrétan innen, és egy 80-100 kg körüli ember egy napját mutatja, 6 étkezéssel... És ha nekem nem hiszel, mert szerinted egy beképzelt gyökér vagyok, de azért infó még kéne, akkor könyörgöm, hogy inkább a shopbuilderre menj információért, mint a hülye női magazinokhoz, mert az előbbi a frankót mondja - néha hozzám hasonlóan kendőzetlenül - az utóbbi meg csak hülyít, hogy megvegyed...)

Mivel tök rá vagy készülve a dologra, és tele vagy lendülettel, az első két-három napon nem is lesz semmi gond, de aztán kábé mondjuk a negyediken beüt a gebasz, mert mondjuk elfogyott a boltban a fagyasztott brokkoli, és rohangálsz fel-alá kétségbeesetten, és nem tudod, hogy mitévő legyél, mert 12 és fél perc múlva már ebédelned kéne, de fagyasztott brokkoli meg sehol, pedig 100 g = 4.0 g fehérje, 2.0 g szénhidrát, 0.4 g zsír, összesen 28 kcl, és ötleted sincs, hogy mivel helyettesítsd, és senki sem segít, és azt érzed, hogy így meg már el van baszva az egész, és úgy felidegesíted magad, hogy inkább nem eszel semmit, és felhívod azt, akitől az étrendet kaptad, aki még le is tol, hogy miért vagy lusta, és miért nem veszed komolyan, és miért nem keltél fel hamarabb, és miért nem vettél fagyasztott brokkolit már tegnap, és hogy az ilyen emberekre megy el az energiája, akikre kár még az idő is, és rádbassza a telefont.

Erre te veszel egy nagy levegőt és nehezen, de összekaparod ismét rommá tépázott lelkedet, és másnap új lendülettel nekiindulsz, és megy is minden szépen megint, csak közben eszedbe jut, hogy a hétvégét anyósodéknál töltitek vidéken, amitől meg már előre rettegsz, mert tudod, hogy az asszony úgy főz, mint egy Szakács Isten, és hogy ilyenkor mindig "terülj, terülj asztalkám" van a nagy örömre, hogy ott vagytok, és ez így is lesz tényleg, és amikor megjelensz az ebédlőasztalnál, és először visszautasítod apósod welcome pálinkáját, annak kiugróan magas cukortartalma miatt, majd előveszed a saját dobozka csirkerizsedet, mondván, hogy te nem kérsz sem a tárkonyos ragulevesből, sem a halászléből - ami amúgy direkt neked készült - sem a sertéspörkölt-nokedliből, sem a kelkáposztafőzelék-fasirtból, sem a túrós csusza szalonnával tejföllelből, sem az almás süteményből, sem a karamellásból, sem a fánkból, sem a lángosból, és bort sem kérsz, és sőt a kávédba sem kérsz még édeskét sem, hanem csak szeretnél leülni a sarokba a dobozkáddal és kienni belőle a 282 kilókalóriádat, mire anyósod kitér a hitéből, elmond mindenféle ribancnak/stricinek, és a párod helyett azonnal beadja a válópert.

Természetesen szomorú vagy a válás miatt, és érzed, hogy ki kell beszélned magadból a bánatod, úgyhogy felhívod a legjobb barátodat/barátnődet, mert tudod, hogy ő mindig meghallgat. Megdumáljátok, hogy beültök a kedvenc sarki kávézótokba és mikor odaérsz, a barátod/barátnőd már ott ül a kedvenc asztalotoknál, és mivel ismer és szeret, már ki is rendelte neked a kedvenc háromcukros, karamellás, csokihabos mokkádat, dupla tejszínnel. Hosszan megölelitek egymást, majd mikor leültök, közlöd, hogy sajnos ezt a kávét nem ihatod meg, mert diétán vagy, és mondta az edződ, hogy a koffein sem jó ilyenkor, mert "elvonja a vizet", vagy mi, úgyhogy a biztonság kedvéért, te inkább csak a saját kis lúgos vizedet innád, ha nem gáz, mert állítólag az a ph menti meg a tested a totális elsavasodástól. Szó, szót követ, a barátodról/barátnődről kiderül, hogy tulajdonképpen egy cukorkómás szénhidrát-állat, aki szerint te csak buziskodol itten a hülye fogyókúráddal, majd hatásos végszóként még a hajadra önti a egész rohadt habos mokkádat, és kiviharzik az életedből.

Mivel nem fogyasztottál semmit, viszont volt képed kintről behozott vizet vedelni, úgy ahogy vagy, habos hajjal rúgnak ki a kedvenc sarki kávézódból, és persze finoman meg is kérnek, hogy soha többé ne menj oda, és mivel más nem jut eszedbe, meg amúgy is kisebb gondod is nagyobb, habos fejjel mész vissza a munkahelyedre. Bár a főnököd alapból kikészülne, ha megjelennél így az irodában, de ma születésnapja van, úgyhogy sokkal megengedőbb, és hogy mutassa, mennyire nagyra tart, mint munkaerőt, suttogva behív az irodájába, és titkon megkínál a maradék tortájából. Hezitálsz egy kicsit, majd eszedbe villanak az edződ szavai eltökéltségről, kitartásról, akaraterőről, célokról, meg komfortzónáról, meg dobozon kívül gondolkodásról, és pregnánsan visszautasítod a főnök szülinapi tortáját is...

Hét és fél perc múlva már állsz is lent az utcán egy nagy papírdobozzal a kezedben, az íróasztalodról sebtében összekapkodott dolgaiddal, mint új munkanélküli, és semmi más nem jár már a fejedben, mint az, hogy rendelj egy kibaszottnagy triplasajtos pizzát... PONT.

Na jó, talán egy incifincit eltúloztam, de sajnos igen, a reklámok, a tankönyvek, és a motivációs nagybeszédek világától messze, a mindennapok szürke és folyton mozgásban lévő valóságában ez az étrendezős dolog igazából valahogy így történik. Ha meg mondjuk nem is ennyire durván, számomra mégis az egész valahogy annyira "életellenes", vagy "életszerűtlen".

De még mielőtt valóban összefoglalnám, hogy nekem személy szerint mi is a bajom az étrendezéssel, mint koncepcióval, hagy szögezzek le valamit:

Egy jól kimért, szakszerűen összeállított étrend, szorgalmasan betartva igenis működik!

Fontos, hogy megértsd, hogy messze sem arról beszélek, hogy nem, és ha te olyan ember vagy, aki tényleg betart mindent és csinálja, és téged még boldoggá is tesz a tudat, hogy nem kell gondolkodnod, meg tanulnod, meg felelősséget vállalnod magadért, hanem valaki más megmondja, hogy mit egyél, és te azt eszed, és az neked jó, akkor tényleg és komolyan mondom, nyomasd! Hajrá! Sikerülni fog, és minden tiszteletem a tiéd, de... 

1.: A 4 hét, a 8 hét, meg a 12 hét hamar elrepül ám, és akkor kérlek, mondd meg nekem, hogy mihez kezdesz azután? Vajon veszel megint egy 4-8-12 hetes étrendet, vagy fellélegzel, hogy jajj, de jó, megszenvedtél az alakodért, és le is fogytál tök királyul, és akkor mostantól zabálhatsz megint ugyanúgy, mint előtte, mert részedről megtettél mindent, amit csak lehetett szorgalmasan? Érted már, hogy mi az első és legeslegfontosabb problémám, hogy mi az amiért leginkább harcolok, és miért gyűlölök minden agybaszart barom időszakos diétát, meg időszakos étrendet, meg időszakos baszakodást? Mert KÚRA!!!, és mint olyan, nem egy életre szól, hanem kvázi csak pillanatokra! És te is eleve úgy indulsz neki fejben, hogy most majd jön egy nehezebb időszakod, amit ha kitartóan végigszenvedsz, akkor onnantól majd minden szép és jó lesz, és aztán csinálhatod megint az életed rendesen, mint azelőtt, csak már örökkön-örökké vékonyan! Hát, hogy finoman fogalmazzak, a nagy büdös lónak a faszát Kiscsillagom! Tudod, mit? Ha időszakos kúrát szeretnél csinálni, akkor inkább ugord át ezt az egész fárasztó, szenvedős, fájdalmas kúrásos szarakodást, és rögtön kezdj el simán csak kétszer annyit zabálni, mint azelőtt, mert hidd el nekem, hogy úgyis az lesz a vége! Ugyanis - és tényleg ne haragudj rám, de ennél a résznél mindig rettenetesen felbaszom magam - leszarom az "előtte", "utána" képeket! Elhiszem, hogy a 4-8-12 hetes drasztikus változtatásod és nagy akaraterős kínlódásod utolsó napján végre kurvajól fogsz kinézni, főleg az első napodhoz képest, de tudod, mit? Légy szíves, mutass már majd nekem egy "utána-utána" képet, mondjuk 12 héttel a 12 hetes diétád utolsó napja után, mert ha hiszed, ha nem, csakis akkor volt értelme az egésznek, ha még mindig legalább olyan jól nézel ki rajta, mint a diétád utolsó napján, ha nem jobban! Ehhez viszont a 4-8-12 hetes étrend kevés lesz. És hogy mire is szeretnék kilyukadni? Ugyanarra, mint amit már vagy ezerszer elmondtam: Ha kisebb szeretnél lenni, mint amekkora vagy (vagy éppen nagyobb), akkor máshogyan kell csinálnod mindent, mint ahogyan addig csináltál, de nem csak egy ideig, hanem onnantól kezdve egész hátralevő életedben, vagy legalábbis addig, amíg kisebb is szeretnél maradni (vagy nagyobb), mert ha hirtelen egyszercsak mindent megint ugyanúgy fogsz csinálni, mint ahogyan régen csináltad, akkor hidd el nekem, hogy megint ugyanúgy is fogsz kinézni, mint régen, mert az a fránya biológia, az már csak ilyen. Egyszerűbben fogalmazva: Ha örökkére meg szeretnéd változtatni a külsődet és/vagy az egészségi állapotodat, akkor bizony kompletten életmódot kell változtatnod, méghozzá örökkére azt is, vagy ha ahhoz semmi kedved, mert az úgy biztosan nehéz, akkor inkább hagyd a picsába az egészet, mert végül úgyis minden csak sokkal rosszabb lesz!...

2. Miért jó az neked, ha más mondja meg, hogy mit egyél? Szerinted ő tudja, hogy te mit szeretsz, hogy neked mi a finom, hogy hogyan reagál a szervezeted mondjuk a tejre, a gyümölcsre, vagy teszem azt a mákos rétesre? Mert például képzeld el, hogy néha megeszem egy mákos rétest, és kifejezetten jót tesz a gyomromnak. Imádom, lapulok tőle, és kérdem én, te láttál már olyan diétás étrendet, amiben szerepel a mákos rétes? Mert én még nem. És tudod, honnan tudom, hogy nekem meg jó a mákos rétes? Onnan, hogy gyakorlatilag újra tanultam enni, méghozzá az elejéről. Én naplózásnak hívom, és annyi az egész, hogy bármiről, amit megeszem, írok egy kis jegyzetet - persze ezt igazából nem kell leírnod, az is elég, ha meg tudod jegyezni - és ha valami rossz a gyomromnak, vagy felfúj, vagy akármilyen formában kellemetlenséget okoz, azt felteszem a fekete listára, és megpróbálom egy életre elkerülni - vagy ha nem, akkor tisztesen viselem a következményeit. És természetesen azokat az ételeket-tápanyagokat is megjegyzem, amelyek meg jók számomra, és attól kezdve megpróbálom a komplett táplálkozásomat ezekből a jó hatású cuccokból összerakni. És tudod, mi lesz ebből az egész önmegfigyelős, naplózós dologból végül? Úgy megtanulod magad, meg azt, hogy milyen ételre-tápanyagra, hogyan reagál a szervezeted, hogy minden összes okleveles táplálkozási tanácsadóknál ezerszer több és jobb tanácsokat tudsz adni magadnak, méghozzá teljesen ingyen...

3. És ez a harmadik pont lényege is. Mint ahogyan az alcím is mondja: "Ne halat adj az éhezőnek, hanem tanítsd meg halászni!" És tényleg. Sajnos nem csak végtelenül jószívű vagyok, hanem borzasztó rossz üzletember is. Atomra kereshetném magam, gyakorlatilag ugyanannak az egy étrendnek az újra-, meg újraeladásával különféle embereknek, de én inkább - akárhányszor valaki kér tőlem egy étrendet - először elküldöm neki az EGYÉL RENDESEN-t, majd ha azt már elolvasta, de még mindig vannak kérdései, leülök vele, és megpróbálom rávenni arra, hogy tanulmányozza, ismerje meg saját magát, és megpróbálom rávezetni, hogyan legyen saját táplálkozási tanácsadója. Mert ha ebben sikerrel járunk, akkor a tanultak és tapasztaltak nem pusztán 4-8, vagy 12 hétig nyújtanak majd neki támaszt és kapaszkodót, hanem bizony egész életére, és szerintem ez a lényeg. Értem én, hogy egy "képzetlen", remény-, és válaszkereső embernél nincs tökéletesebb vásárló az Univerzumban, akiről kábé végtelen számú bőrt le lehet húzni, az újabb és újabb megvezetős baromságokkal, de mivel a (hétköznapi) táplálkozás "tudománya" valójában nem egy nagy etvasz, a szabályai és az alapjai is viszonylag egyszerűek és érthetőek, ezért én inkább azon dolgozom, hogy végre megértessem az emberekkel a tudás és az önmegfigyelés párosának életreszóló hasznosságát és jelentőségét, és megmentsem őket attól, hogy bedőljenek a mindenféle csodafogyasztó (csodahízlaló), fel-felröppenő, és mindig csak időszakos, pillanatnyi megoldásokat nyújtó, divatbaromságoknak...

Röviden összefoglalva tehát a válaszom arra a kérdésre, hogy miért nem írok neked étrendet az, hogy azért mert nem szeretnélek sem átverni, sem lehúzni, és mert szakemberként őszintén csak egyetlen egy módon tehetnék eleget a kérésednek, méghozzá akkor, ha olyan étrendet írnék neked, amit egész hátralevő életedben követhetsz, de mivel ehhez elég lusta vagyok, inkább arra ösztökélnélek, hogy ismerd meg magad, és tanulj meg újra enni, ha kell a legelejéről, mert hidd el nekem, tényleg nem akkora ördöngősség!

Most pedig megyek és veszek egy mákos rétest, mert kurvára megkívántam...

 

OLVASS TOVÁBB: A ZSÍRÉGETÉSRŐL EGYSZERŰEN

A zsírégetésről egyszerűen

anitabw-9089_wm_web.jpg

(Modell: @anitaherbert - Fotó: @pszaboistvan)

A világ rohan, mindent gyorsan kell, meg azonnal, meg tömören, meg érthetően, mert aki ma él, az tudja, hogy az Instagram meg a Snapchat is csak rövideket tol, meg lassan már a Facen meg a Youtubeon is hosszú a 2 perces videó, nemhogy egész könyvek, meg filmek másfél órában, mert ugye kinek van arra ideje, úgyhogy húzzunk bele, mert mindjárt megérkezik a metró a Deákra, és ki kell szállni, és legközelebb már csak a mozgólépcsőn lesz 35 másodperc nézegetni a mobilt...

Szóval:

1. Ha úgy be vagy zabálva, hogy majd megfulladsz, mert a puncstorta vége birizgálja a gigádat, biztos lehetsz benne, hogy minden történik a testedben, csak zsírégetés nem. Sőt, valószínűleg éppen hízol, mint az állat...

2. Ha kellemesen jóllakott állapotban vagy, de semmi különös, se túl sok, se túl kevés, akkor valószínűleg minden faszán marad a régiben. Stagnálsz, egyensúlyban vagy, királyság van meg nyugalom, úgyhogy rohanj, nehogy elkéss jógáról...

3. Ha picikét éhes vagy, az jelzi hogy enyhén kalóriadeficitben vagy, ami óriáslegjobb, mert valószínűleg éppen zsírt égetsz szent nyugalomban okosan...

4. Ha majd megdöglesz éhen, mert a festettszőke barinőd a műkörmösnél már megint olvasott valami agyfasz csodadiétáról abban a Csajos Magazinban, ami azt írta, hogy ha soha többé nem eszel semmit, viszont közben északi-sarki angyalhajas kovaföldet tartasz a jobb zsebedben, akkor gyorsan le fogsz fogyni, és majd úgy fogsz kinézni, mint az AndzselinaDzsoli, akkor tulajdonképpen igazad van. Tényleg le fogsz fogyni, bár először csak izmot veszítesz, majd tulajdonképpen mindent...májat, vesét, szívet, agyat (persze csak, ha már a kúrád előtt is volt)...szóval mindent...

Ha befutott a metró, és különben is már unod az egészet, mert hosszú, akkor itt meg is állhatsz: Ha betartod azt, hogy mindig maradj picit éhes, majdnem biztos, hogy normálisan fogsz fogyni... de mondom normálisan, ami heti maximum 1-1,5 kilót jelent, és nem többet!

Ha még ráérsz és képes vagy koncentrálni, akkor folytassuk:

Két hormonról jó ha tudsz. Az egyik az INZULIN a másik a GLUKAGON. Nyugodtan elképzelheted őket úgy, mint egymás ellenségei. A fekete-, meg a fehér ninja. Ja, és még valami nagyon fontos:

A szervezeted szerelmes a testzsírodba, hovatovább imádja, rajong érte, mert az a leghatékonyabb, legértékesebb energiatárolója, lett légyen, hogy a zsír pontosan kétszer annyi energiát képes adni, mint a szénhidrát, vagy a fehérje, úgyhogy mindent megtesz annak érdekében, hogy megtartsa, és védelmezze, és elraktározza azt a nehezebb időkre. Miért? Mert mi mind azon szerencsés, hatékonyan zsírraktározó ősemberek vagyunk, akiknek éppen a hatékony zsírraktározási képességük által sikerült túlélniük a hosszú, zord teleket, meg az élelemhiányos időszakokat, és akik így végül győzedelmeskedhettek a nagy evolúciós valóságshowban, mint a legjobb, legerősebb, legéletképesebb mutánsok! Mi zsírzsenik kaptuk végül a legtöbb sms-szavazatot, és maradhattunk egészen idáig a A Villában!

Na de szóval ott tartottunk, hogy az INZULIN akkor melózik, amikor SZÉNHIDRÁT kerül a szervezetedbe, és az a dolga neki, hogy a bekerült szénhidrát miatt megemelkedett vércukorszintedet visszavarázsolja a normális tartományba. De amit megintcsak meg kell értened: Az INZULIN kvázi blokkolja a zsírégetést, sőt elsőként felelős a zsírraktározásért, tehát sok cukor, sok INZULINT generál, ami meg aztán sok blokkolást meg raktározást jelent.

A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy ha mondjuk reggel a metrón letolsz egy Fornettis kakaós csigát, meg egy lekváros táskát, akkor már ébred is a fekete INZULIN ninja, és nagy valószínűséggel sikeresen blokkoltad a tested zsírégető képességét kábé délig, amikoris ugye jön az ebéd, ami mondjuk Bolognai spagetti, meg nagy habos-cukros-karamellás Frappaccino a Starbucksban (mert valami menő fotó nyilván kell a neveddel a papírpoháron Facere meg Instára, hogy lássák, milyen modern vagy meg trendi...) = még kb. 4 órányi totál sikeres blokk... 4-kor pár picurka fehér-zsömlécske szendvicsnek finom Trappistával, meg kicsike kis Snickers, mert a reklám ugye mondja, hogy "Ha igazán éhes vagy...", és akkor már kész is vagyunk vacsiig, vacsira meg pizza meg nachos, meg MßM's, mert végre romantikus mozis este a csajokkal, utána a szokásos Aperol Spritz/Rozéfröccs party a bulinegyedben, és BUMM: Egész nap sikeresen magasan tartottad az INZULIN szintedet, avagy blokkoltad a tested zsírégető képességét, de annyira, hogy szegény fekete INZULIN ninja csak valamikor hajnali 4-5 körül térhet nyugovóra, bár akkor meg már minek, mert úgyis mindjárt felébredsz, és jön az első kávéd két "egészséges" barnacukorral, az "egészséges" narancsléd, meg az "egészséges" gyümölcsjoghurtod, természetesen "egészséges" müzlikével... és kezdődik az egész előről...

Ha teszem azt, tényleg így élsz, és ezt nevezed étrendnek, akkor fogadj meg tőlem egy jótanácsot: Hagyd a faszba az irodát és inkább menj el erőemelőnek vagy kazánkovácsnak, mert ezt a szénhidrátmennyiséget csak kábé ők képesek elhasználni, méghozzá brutálisan nagy súlyok szorgalmas emelgetésével...

És viszont akkor lehet örvendezni, mert a fekete INZULIN ninjának azért van egy ősi ellensége, a jő öreg rőtszakállú, fehér GLUKAGON ninja. Na ő tényleg halál jó fej, mert míg az INZULIN raktározó hormon, addig a GLUKAGON a felszabadítás hormonja, mint valami hős lázadó forradalmár. Ha a táplálkozásoddal segíted a GLUKAGONT abban, hogy felülkerekedhessen az INZULINON, és kettejük aránya a fehér ninja felé billenjen, akkor az maga a paradicsom, mert ugyanis a GLUKAGON lehetővé teszi a zsírégetést, kiszabadítja a beragadt zsírsejteket a már penészesre rohadt, bebüdösödött raktárakból, meg ilyesmik, és nem is kell neki sok a győzelemhez, csak némi támogatás, méghozzá FEHÉRJE formájában...

Ergo, ha a táplálkozásod inkább a fehérje irányába billen, mint a szénhidrátéba, akkor minden király lesz, de ezt nem úgy értem, hogy akkor az előbb felvázolt napi cukorbombás étrended mellé még megeszel három egész grillcsirkét is, mert ugye ne feledkezzünk meg a fogyáshoz szükséges kalóriadeficit alapfeltételéről se, hanem hogy olyan szénhidrátokat fogyasztasz, amelyek nem vágják a plafonra a vércukorszintedet, és hogy minden ételkombód egyaránt tartalmaz fehérjét és szénhidrátot is, méghozzá a megfelelő arányban... Na erről viszont regényt lehetne írni.

Ha valami nem világos kérdezz nyugodtan!

És basszus, bocs, hogy lekésted a metrót, de már megint nem sikerült rövidebben, miközben meg még egy másik csomó dolgot el se tudtam mondani...

 

OLVASS TOVÁBB: EGYÉL RENDESEN

OLVASS TOVÁBB: MIÉRT NEM ÍROK NEKED ÉTRENDET?

OLVASS TOVÁBB: PICI SZABAD DÉLELŐTT MAGAMRA 

Pici szabad délelőtt magamra

Avagy milyen volt az első "rendes hónap" itthon

15940491_10211785648179403_6088633448189711011_n.jpg

Az Andi már elment. Én még maradok. Neki órája van, nekem meg hasmenésem. Vagyis igazából nem komoly a cucc, hanem inkább csak a reggeli zöld juice, meg most a zab-kávé kombó fejti ki áldásos hatását.

Így kb. egy teljes hónap után most végre megengedtem magamnak egy délelőttöt dolog nélkül. Na jó, ez sem igazi délelőtt, mert már 12.00-re bent kell lennem, de majdnem.

Szóval tulajdonképpen január elseje óta minden nap ott vagyok a Gilda Max Dívában. Ja, nem, bocs! A tegnapot (vasárnap) kihagytam, mert fotóztam egy másik Gildában, másik Gildás edzőket...

Ha reggel felébresztenek legszebb álmomból, és megkérdezik, hogy mi az első szó, ami eszembe jut, azonnal rávágom, hogy: Gilda. Max még azt mondom mellé, hogy: Díva, de ennyi. Semmi más nincs is most a fejemben. Írni is nehéz, mert olyan, mintha sosem írtam volna, meg mintha sose éltünk volna Miamiban, meg Máltán. Sőt, mintha Harasztiban, meg Keszin se éltünk volna soha. Minden annyira visszaállt valami 4 évvel ezelőtti érthetetlen nyugalomra, hogy nem is nagyon tudunk vele mit kezdeni. És az egészben a legfurább az, hogy tök jó!

Kész voltam rá végre. Elkészültem az életre, mert felkészítettek a külföldi évek, meg a gazdagság-szegénység két szélsőséges állapota, hogy el tudjam helyezni magam, és a mindennapjaimat, hogy képes legyek a legtöbbet dolgozni, a legtöbbet áldozni, hogy ott lenni minden nap, akár 10-13 órát is, és nem szarni bele, hanem tudni, hogy ez hasznos, hogy ennek így kell lennie. És ha februártól jól is szerződünk, akkor tényleg minden már szép lesz és boldog és haladunk majd és csináljuk, mint állat.

Egyre több emberrel edzek, és imádom, és már vannak, akiken látom is a változást, és érzik, és mondják, és ez most nem az, hogy tetszett-e a film, vagy a könyv, vagy a színdarab, meg értettem-e, hatott-e a lelkemre, vagy simán csak szar volt, hanem ez annál jobban mérhető öröm sokkal. Nem annyira összetett, nem bonyolult, hanem egyszerű, és kész. - Jobban vagy? - Jobban - és ennyi. Az egyszerűség jó dolog!

Persze mivel ennyire nagyon sokat dolgozunk - lett légyen, hogy az Andi is még három másik Gildában is tart csoportos órákat, majd amikor éjszaka hazaér, még online edzése is van a torontói barátainkkal - gyakorlatilag nincs időnk semmire, még a lakásra sem. Még mindig üresek a polcaink, még mindig zsinórok lógnak mindenhol, mert még nem értem rá szépen elhelyezni a rooter-t, meg még nem érkezett meg Hongkongból az Apple tévém távirányítója, hogy belőhessem vele a wifi-t. Kocsink sincs még, sőt pont tegnap beszéltük, hogy tulajdonképpen ruhánk sem nagyon, de ha majd lesz egy rendes napunk, akkor majd végre elmegyünk és veszünk nekem olyan farmert, amit nem fogytam ki, meg ilyesmi dolgokat, hogy ne nézzünk ki úgy, mint két hajléktalan.

Mindegy, mert a lényeg, hogy haladunk szépen lépésenként. Ha majd megjön a távírányító, beállítom az Apple TV-t, és elrejtem a zsinórokat, és akkor majd eltűnnek a dobozok is a nappaliból. Ja, és tegnap eladtam minden Nikonomat, hogy aztán végre megint léphessek egyet előre abban is, mint ahogy ígértem magamnak, szóval a fotósságom is halad vissza. Lépegetünk, és az jó...

Csak most meg már megint lépegethetek befelé... a Gildába, mert idő van:)

Ha arra jártok, látogassatok meg! Jó kaja az éttermünkben...

 

OLVASS TOVÁBB: KÖR 2.

Kör 2.

gildamaxdivacrew_logo_pszaboistvan_web2.jpg

...na jó, felébredtem!

Az előbb pont egy olyan találkozás történt, amitől az ember biztosan megtudja, hogy az élet tényleg egy csoda, de annyira hosszú és bonyolult lenne elmagyarázni, és úgysem értené nagyon más, csak "mi", ráadásul már az első rendes hosszú mondatot sem sikerül hatásosan összeraknom, ami meg kicsit zavar is, de valójában mégsem, mert most nem az a lényeg, hogy betalálnak-e a mondatok, hogy hasít-e a stilisztika, hanem, hogy mi az, ami van, és de mivel ami van, az bonyolult, mármint a találkozást elmagyarázni, szóval azt inkább nem is teszem, de leírom, hogy volt, mert emlékezni akarok rá...

Aki megtisztel a figyelmével és "követ" - már ha van ilyen egyáltalán, bár sokan mondják, hogy teszik - az tudja, hogy hazajöttünk, mert megírtam a KÖR-ben, de nagyon nem részleteztem, hogy jómagam mire készülök, csak leginkább az Andit frankóztam, mert meg is érdemelte. Aztán meg teltek-múltak a napok, meg talán már a hetek is, és egymást követték az események, és megint nem maradt idő sem írni, sem gondolni, mert tenni kellett, méghozzá sokat, meg különben is meg akartam várni a szent pillanatot, amikor már "official" lesz minden, és csak akkor előrukkolni a farbával, hogy igen, azt hiszem, már biztos, hogy kétszer élem le a komplett életemet, aminél nagyobb ajándék talán nincs is a világegyetemben:

Mert minden egy hullámzó kézzel kezdődött a mozivásznon, aztán folytatódott a Travoltával, meg a heggesztő Jennifer Beals-szel, meg a "Surprise"-zal, és aztán jött a Fehér Gyurika, a Vincsi, a Mozsonyi Ali bácsi, meg a Kovács Kálmán, meg a Hargitay Ákos, a Norma, a Kővágó Kriszta, és ilyesmik, mire végre a Dobos Bori befizetett egy jazz-órára a Földi Bélánál, mert ugye nekem nem volt annyim egyben még akkoriban. Onnan meg persze a Jesza, és sorra a többiek, míg végül egyszercsak kérdezték, hogy "Te akkor most táncos vagy?", én meg mondtam, hogy "Igen.", és tényleg az is voltam legteljesebb tiszta szívemből, minden erőmmel, tetőtől, talpig. Amikor meg eljutottam odáig, tanítottam is, és imádtam csinálni. Sok sok legjobb élményeim, legklasszabb emberek evör, ezer szépség, jóság, csoda, és ifjonti szerelem lüktetett ritmusosan minden nap, aztán jött a színpad mindenfelé, a nagyvilág meg Párizs, én meg fordultam rá egy másik útra és mentem az írással, a filmmel, meg a színházzal, és csináltam azt is, aztán megjelentek a könyvek, kijöttek a filmek, felgördült a függöny, és mire már majdnem..., elfordultam attól is a semmibe, és inkább Amerikába mentem autókat parkolni, meg Máltára kávét főzni €4,50/óráért. De közben meg persze végig masszázs-tanfolyamokra jártam, és masszíroztam is, és híztam, aztán fogytam, aztán híztam megint, úgyhogy kitanultam a táplálkozást is, és gyúrtam, és futottam, és mentem az Andival edzőképzésekre, meg órákat is tartottam, de nem éreztem benne jól magam, mert elvesztettem a hitelem, leginkább magam előtt, és nem ismertem már rá arra a régi tánctanárra, aki imádott az emberekkel lenni egy teremben, és zenére mozogni, és vinni, és inspirálni őket, hanem azt éreztem, hogy kinevetnek, lenéznek, és nem vagyok oda való, és el is hittem, és be is beszéltem magamnak, és amit bebeszélsz magadnak, az úgy is lesz...

...egészen mostanáig...

Már vagy két hete újra embereket mozgatok egy teremben (Gilda Max Díva Fitness), és bár az elején féltem kicsit, mostanra megnyugodtam, mert elfogadtak, mert imádom őket, és mert újra szeretem ezt csinálni, és vállalok már csoportos órákat is lassan, és persze az élet az olyan, hogy ellened megy azonnal, mert teszteli az elszántságod, és a könyököm még mindig fáj a napi 1000 máltai pohár eltörölgetésétől, meg a hátam is a 12-13 órás műszakoktól, és minden gyulladás előjött, ami előjöhetett, de már harcolok ellenük, mert az utóbbi évek legnagyobb csodája, hogy megtanítottak harcolni, és a vicces az, hogy valójában tudom is, hogy mit kell tennem, hogy kihozzam magam a Piriformis Szindrómából, hogy hogyan kell helyrehoznom a könyökömet, vagy hogy hogyan szabaduljak meg a hasi zsírtól mert bár ritkán alkalmaztam, mert ugye magam sem hittem el, de valójában ezekhez a dolgokhoz értek  a legjobban, úgyhogy azt mondtam magamnak: Nyomassuk! - és nyomatjuk is...

És ha az élet így kanyarodik tovább, akkor talán majd újra fogok írni is, meg filmet csinálni akarni is, meg színházat csinálni akarni, csak most ebben a második körben már azt érzem, hogy értem is amit csinálok, és hogy ezalkalommal jól is csinálom tényleg...

Aki pedig ismeri a Dobos Borit, kérem, szóljon neki, hogy szeretném megadni neki a tartozásom, és befizetni őt egy jazz-órára a Földi Bécinél! Köszönöm!

 

OLVASS TOVÁBB: MICSODA ÉV VOLT!

Micsoda év volt!

fabulous-baker-boys.jpg

Amikor elkezdődött, még Miamiban fotóztam, és még a közepén sem voltunk mire Máltán törölgettem a poharakat, meg italokat öntöttem a bárpult mögött, a végére meg itthon edzettem és szerveztem a következő év munkáit, visszatérve az örök forráshoz a nyugalomba, de már tapasztaltan. Mert igen, ez volt az az év, amikor egyrészt megtanultam dolgozni, másrészt pedig értékelni a jó munkahely-, és munkakörválasztást...

2016 a csoda éve is volt, ugyanis sikerült megszabadulnom a lakáshitelemtől, melynek Demoklész kardja amúgy - ha jól emlékszem - 2047-ig lebegett volna fölöttem, ami egészen elképesztő. De ez már a múlt, bár nem könnyű felfogni, hogy eladtam a lakást, amelyet 2008 óta tulajdonoltam, bár nem laktam benne az utóbbi majd négy évben, viszont amelyben éppen ülök, miközben ezeket a sorokat írom...:)

Sajnos szomorú év is volt 2016, lett légyen, hogy Madonnán és Stallone-n kívül gyakorlatilag mindenki meghalt, aki filmben vagy zenében valaha is számított ifjú rajongó koromban, amivel meg már nem csak az a bajom, hogy - az Indiánból idézve - nélkülük "elvesztem a kapaszkodóimat", hanem az, hogy figyelmeztet a koromra, annak veszélyeire, és a szomorú tényre, hogy igen bizony a velem egyidősek már úgy halnak meg, hogy abban már fel sem vetődik a "jaj, de fiatalon ment el!" őszinte meglepődése, hanem csak a puszta tudomásul vétele annak, hogy az élet már csak ilyen...

Na de mindegy is, mert azon szerencsések, akik túlélték 2016-ot, a 9-es szám évét, ami a nagy lezárásokat meg a befejezéseket hozta, most 1-es évbe léptek, ami meg a nagy változásoké meg újrakezdéseké, meg máshogy elkezdéseké lesz, és ahogyan az életem most áll, magam vagyok mindennek az élő példája, hiszen a történetírásból meg a fotózásból, masszírozás lett megint, és mozgás, és edzés, és edzősködés, mint ahogyan volt az tulajdonképpen szinte mindig táncos és tanctanár koromban, és az élet KÖRbeért megint, és várom nagyon mit hoz 2017, mert izgalmasnak és mozgalmasnak ígérkezik. Új alapnak, amire végre valami masszívabb épülhet, mint az a lég-, és kártyavár, amit rakosgattam pitlák 44 éven keresztül mindezidáig, és ez öröm-, és reményteli gondolat, úgyhogy Kedves Kisbarátaim, ti csak nyugodtan pihengessétek kifelé a tegnapi bulit, én meg mozgok egy kicsit végre, mert hiányzik, és aztán legyetek boldogok, meg sikeresek 2017-ben is, és gyertek hozzám masszázsra, meg edzeni velem, mert az mindkettőnknek jó lesz, és csak az igazán jó dolog, ami mindenkinek jó...

BUÉK!

 

OLVASS TOVÁBB: KÖR

KÖR

Avagy az élet tartalommal való megtöltésének geometriája...

circle.jpg

2013. késő tavaszán, amikor már majdnem nyár volt, de mégsem, kint ültem a Csajoméknál a kertben, és miközben nagyban szivaroztam, azon agyaltam, hogy jelentős változásra van szükségem. Valami ingerre, ami megdob kicsit, hogy például mi lenne, ha én is akarnék otthonra egy kertet? A kert jó. Felnőttes. Ja, elvégre már felnőtt vagyok - morfondíroztam - szóval jár nekem a kert meg az ilyesik, és az majd biztosan jelentős változásnak is számít majd, úgyhogy beleszívtam még egy jó mélyet az ajándék Cohiba-mba - amit egy fotózásért kaptam cserébe - és nekiláttam bérelhető kertes házakat nézegetni. Ekkor még egy - amúgy szépen felújított, és tényleg faszásan kinéző - zuglói, 10. emeleti panelben laktunk a Fürediben, amit bár szerettünk szívből, de valahogy tényleg úgy éreztük, hogy kinőttük. Ott volt már velünk Harold a tacskónk, meg a plafonba fúrt TRX, meg a Spinning bringám, meg néha masszázs-szalont, néha pedig fotóstúdiót csináltam abból a negyvenakárhány négyzetméterből, sőt olyan is volt, hogy egyugyanazon a napon, ami fasza volt, de kicsit azért kényelmetlen. Meg amúgy is, szanaszét felhalmoztunk már minden szart oda. Egy csomószor eszembe jutott az a régi film, az Égigérő fű, amiben az Ullmann Mónika még kicsi volt, de már gyönyörű, és abban mondta Poldi bácsi a parkőr, hogy "Csak az a szép zöld gyep...", és abban volt egy lakás, ami annyira tele volt zsúfolva cuccal, hogy a házinéni a szekrényből adta a málnaszörpöt - vagy valami ilyesmi - és imádtam azt a filmet gyerekként, és olyan lakást akartam, mert viccesnek tűnt, de azért felnőttként már mégsem volt vicces kb. így lakni, hanem simán csak zsúfolt, szóval summa meg summarum úgy döntöttem, hogy költözünk.

Találtunk is egy házat Dunaharasztiban, amit jól ki is vettünk, és jól bele is költöztünk, és ki is takaríttattunk pincétől a padlásig, meg áthúzattam a bőr ülőgarnitúrát benne, mert szanaszét volt szaggatva, meg kicseréltem egy szekrényt a nappaliban, mert nem fért el benne a 127 centis tévénk, és a fölső szobába új parketta is került, és szép is lett, csak mire "elült a por", és már fel is lélegeztünk, hogy tényleg de jó házban lakni, jött a tulajribanc, és közölte, hogy váratlanul teherbe lett rakva, és kell a hely a pulyának, úgyhogy akár pakolhatunk is, és húzhatunk a faszba vissza oda, ahonnan jöttünk. Kicsit persze azért még trükközött a kaucióval a rohadt kurvája, mert ruppótlan volt, mint egy templomi egér, miközben többször köpte ki a szájából a "korrekt" szót, mint a mi Viktorunk meccs közben a szotyolát, és bár először meg akartam ölni őt is, a szarfaszú férjével, meg a hárpia anyjával együtt, és rájukgyújtani a házat, aztán az egész telket felönteni mésszel, végül csak beleröhögtem az arcukba, mert éppen pont húszszor annyi zsé volt csak a bal zsebemben a papírzsepik közt, mint amennyiről szó volt, és különben meg mindenki a maga szerencséjének a pogácsa, a karma meg úgysem viccel, szóval hagytam inkább ott mindent úgy szépen felújítva, kívántam nekik boldog életet, és léptünk inkább tovább, kibaszásból egy még jobba, még szebbe, még nagyobba...

...így kerültünk Dunakeszire, és az ottani "házba", ami először ridegnek és üresnek tűnt - mert az is volt:) - de miután mind a négy szintjét berendeztük, maga lett a Földi Paradicsom, és egyben a legjobb hely, ahol valaha éltünk...eddig. És szép is meg jó is volt minden, csak aztán egy napon ráébredtem, hogy valahogy még mindig nem elég az inger, hogy még mindig nem dob meg semmi, még mindig ridegséget érzek, és mivel a ház már nem lehetett a hibás, így kénytelen voltam beismerni, hogy akkor viszont én magam vagyok ennyire üres. Ekkor kezdtem foglalkozni a gondolattal, hogy mi lenne, ha összepakolnánk és/vagy eladnánk mindent, és végre célbavennénk álmaim netovábbját, Amerikát!?

Megtörtént. 2014. szeptember elsején visszadobtuk a Dunakeszi ház kulcsait a postaládába, majd felszálltunk a Budapest-Frankfurt-Miami járatra, és miután végre beengedtek az USA-ba, ki sem léptünk onnan 18 hónapon keresztül. Szép, medencére meg óceánra néző lakást találtunk a belvárosban, csak éppen üreset. Berendeztük hát azt is... Masszív időszak volt, pont az a brutál inger, amire a legnagyobb szükségem volt, és vele majd minden, ami tanulópénze az életnek. A létező összes megtakarításom elpárolgott, de nem bánom, mert helyette tényleg akkora lökést kaptam, amekkora egy magamfajta 100 kilós ősbarmot is képes kimozdítani a megkövesedett idiótaságaiból. - Sokat írtam erről az időszakról, főleg jóval később 2016 május-június-júliusban... Ha nagyon érdekel, ott tudsz keresgélni, de ha annyira nem nagyon, csak kicsit, akkor olvasd el a DÖBBENET, HOGY... - ot! - A lényeg, hogy sok kérdésemre megkaptam a választ, és főleg megtudtam, hogy mit nem akarok, ami valószínűleg az első és legfontosabb lépés az ember személyiségfejlődésében, és mivel ettől a perctől kezdve semmi további értelmét nem láttam/láttuk maradni, ismét kiürítettünk egy nemrég berendezett bérleményt, vettünk két repülőjegyet, és irány...

...Málta, ahová BEKÖLTÖZTÜNK VERONIKÁVAL... A lakást nem igazán szerettük, de a jó öreg Európában végre újra tudtunk lélegezni és nem is csak, hogy tudtunk, hanem kaptunk is levegőt tényleg. Örültünk terveztünk, csináltuk, tanultunk, okosodtunk, és dolgoztunk, dolgoztunk, dolgoztunk, kibebaszott sokat, csak éppen nem haladtunk előre egy centit sem, viszont mindeközben legalább kristályosan megtudtam, hogy mit akarok, és igazából ez volt a célom az egész hóbelebancos útrakeléssel. Aztán úgy alakult, hogy közben elszálltak az ingatlanárak Magyarországon, nekem pedig mivel csúnyán hiteles volt a lakásom - az a bizonyos 10. emeleti panel a Fürediben, amellyel történetünk kezdődött - kapva kaptam az alkalmon és azon nyomban meg is hirdettem őt eladásraAztán csak vártam, és vártam, mígnem egy napon jött a hír, hogy van vevő, ami nem csak azt jelentette, hogy újra lesz egy kis tőkém, meg vele némi mozgásterem, hanem azt is, hogy két és fél év szakadatlan távollét után hirtelen haza kell térnem/térnünk Magyarországra, hogy lebonyolítsuk a bizniszt. Ugyanúgy masszív élmény volt ez is, hirtelen ugyanott lenni, ahol majdnem mindig, még a pálmafák, a felhőkarcolók, meg a medencék előtt, ráadásul hirtelen hidegben. De olyan gyors volt az üzlet és olyan sima, hogy amilyen szempillantás alatt teremtünk Magyarországon, ugyanolyan sebesen már tértünk is vissza Máltára, mert ugye dolgozni kellett tovább mese nélkül. Alig ocsúdtunk fel - de tényleg - és csináltuk az életünket tovább, csak egyszer véletlenül úgy kanyarodott egy nagy beszélgetésünk a Csajommal, hogy mindketten kimondtuk őszintén, hogy nem kifejezetten ezt vártuk Máltától, amikor idejöttünk, és hogy akkor mi lenne, ha nem is nagyon maradnánk itt tovább, viszont minden tapasztalatunkkal együtt inkább áttranszportálnánk magunkat valami olyan helyre, ahol legalább söprik az utcát, mondjuk Mallorcára vagy Malagára...!? És akkor mi el is kezdtünk eszerint élni, például spanyolul tanulni, meg tervezgetni meg informálódni megint, de mondjuk már rutinból, és akkor telt-múlt az idő, és elérkezett a pillanat, amikor ki kellett mondanunk azt is, hogy hülyeség lenne tovább fizetni a máltai lakást, és okosabb lenne, ha a Karácsonyi időszakban inkább hazamennénk, és ott folytatnánk a jövő év előkészítését, meg kitalálását, szóval ismét pakoltunk, meg dobtuk a kulcsot a postaládába...

Idén december 3-án este meg is érkeztünk mind az összesen négy bőröndünkkel - először Budapestre, aztán meg onnan nyilván - Miskolcra a Csajomékhoz, és nem csak hogy tettük az itthoni dolgainkat simán, hanem folytattuk a spanyolozást szorgalmasan, meg a tervezést, mert ugye erre a fránya decemberre hamar jön ám a január, mi pedig úgy állapodtunk meg magunkkal, hogy legkésőbb hetedikén partraszállunk Andalúziában, és megrohamozzuk őket...

...csak aztán felgyorsultak az események.

December 10-e a születésnapom, és nagyon szerettem volna azt a napot rég nem látott barátokkal tölteni, ígyhát Miskolcon autóba ültünk, és nekiindultunk a Fővárosnak. Aztán a Csajomnak csörgött a telefonja... egy gym... aztán megint csörgött... mégegy gym... aztán megint csörgött... képzés... és mire két óra elteltével leparkoltunk a Szív utcában, a Csajom - aki nem csak szerintem, de sokak szerint is ritka, kvázi világszínvonalú fitnesz tréner - annyi munkaajánlatot kapott itthonra, amennyit más talán egész életében sem, és akkor magamba néztem, és arra jutottam, hogy neki nem csak határozott céljai, de konkrét lehetőségei is vannak, amelyeket kár lenne nem kihasználni, nekem viszont nincs más tervem, mint menni a flow-val, és ha januárban nekiindulunk a Spanyol misztériumnak, akkor valójában nem új lehetőségeket teremtünk, hanem a meglévőeket játsszuk el, méghozzá felelőtlenül, és ráébredtem és beláttam, hogy tulajdonképpen egyetlen akadálya van annak, hogy a Csajom végre megvalósíthassa az álmait, mégpedig én, szóval vettem egy nagy levegőt, és azt mondtam: Csináld csak Kincsem! Félreállok...

Mi tényleg nem azért költöztünk külföldre, mert nem volt mit tennünk itthon. Főleg a Csajom nem. Őt konkrétan a hülyeségem szakította ki szépen induló karrierjéből, felszállóágban, a legelején. Szemét dolog lett volna részemről, kitartani az ismeretlen mellett, pusztán kalandvágyból, szóval így történt, hogy úgy döntöttünk, itthon maradunk végre. Én tulajdonképpen megkaptam, amit akartam. Lejátszhattam a játékaimat, a Csajom pedig végig ott volt mellettem, úgyhogy a legkevesebb, amivel tartozom neki az, hogy most az ő játékait futtatjuk, én pedig minden erőmmel támogatom bennük...

Ámde, év vége van, december. Mindjárt itt a Karácsony, ami azt jelenti, hogy kb. lehetetlen ilyenkor albérletet szerezni Budapesten, főleg mondjuk január 1-től, márpedig ha maradunk, kelleni fog egy lakás. Lehetőleg kicsi, olcsó. Valami másfél szobás, jó közlekedéssel, metró mellett. Valami olyasmi, mint az a bizonyos 10. emeleti panel a Fürediben, amiből már 2013-ban kiköltöztünk, és amit idén októberben el is adtam....

És aztán beugrott, hogy a család, akik megvették tőlem a lakást, kifejezetten befektetésnek vásárolták, talán kiadásra. Rendes, megbízható, korrekt emberek - akik nem csak beszélnek róla, hanem valóban azok - szóval, mi baj lehet!? - gondoltam magamban - Megkérdezem...:)

...

Úgyhogy most az van, hogy januárban visszaköltözünk a tizedikre a Füredibe. Igen, ugyanabba:) A Csajom végre csinálhatja, amit mindig is akart, ott és úgy, ahol és ahogyan mindig is álmodta. Az anyukája majd kiugrik a bőréből, hogy maradunk, és nekem sem gáz, hiszen én is letudtam, amit le kellett tudnom. Új lappal indulunk, de nem üressel, ami óriási különbség! A lap ugyanis már színültig tele van, szépen megtöltve tartalommal, és már azt is tudom, hogy mit szeretnék...

...ugyanazt a négy szintes házat Dunakeszin:) 

 

OLVASS TOVÁBB: TACSKÓ 

Tacskó

tacsko-4733_web.jpg

Mondanám, hogy a mi Tacskónk olyan okos, hogy szinte beszél, de azért nem mondom, mert nem "szinte", hanem Ő tényleg beszél. Akinek Tacskója van, az tudja, hogy a Tacskók beszélnek, és akinek Tacskója van az érti is, hogy mit mond a Tacskója. És egy Tacskó egyenesen és lényegretörően fogalmaz: Adjál kekszet! Engedj ki! Engedj be! Vegyél fel! Ölelj meg! Adjál puszit. Adjál kekszet! Adjál kekszet! És senkinek és semminek sincs hatalmasabb szíve, és senki és semmi sem szeret úgy, mint egy Tacskó. Topog az ajtóban, topog az ágy mellett, topog a széked mellett és közben Tacskóul nyüszmörög, és mondja, hogy mennyire fontos vagy neki, és hogy mennyire ott akar lenni veled mindig, hogy mennyire te vagy neki az élet, még akkor is, ha amúgy egy Tacskó megkérdőjelezhetetlenül a világegyetem ura. És bátor is, a végtelenségig. Az oroszlán is csak azért mondhatja magáról, hogy ő a dzsungel királya, mert a dzsungelben nincs Tacskó. Ha lenne, akkor szegény oroszlán is csak sunnyoghatna megtörten a Tacskó nyomában, mert egy Tacskó, az mindenkit helyretesz, megreguláz, fajtól, fajtától, és főleg mérettől függetlenül, és teszi mindezt jobb esetben közvetlenül a gazdi biztonságos lábai közt, fennhangon, mert egy Tacskó senkitől és semmitől sem riad vissza, talán csak saját tükörképétől. Ha Chuck Norris-nak lenne kutyája, biztosan Tacskója lenni neki. Vagy mondjuk, eleged van a kertedből? Nem akarsz többé füvet nyírni, meg plántálni, meg szépíteni, meg rendezgetni? Sőt, jobban örülnél neki, ha inkább például off road pálya lenne a kerted helyén? Vagy olajat keresel, de nincs pénzed drága kutatócsoportokra meg fúrógépekre? Nincs más dolgod, mint beszerezni egy Tacskót, és várni egy kicsit. De tényleg csak egy kicsit. Vagy mondjuk gyűlölöd a rágcsálhatós kutyajátékokat, főleg azokat, amelyek csipognak? Add csak oda a Tacskódnak, és pikk-pakk szétkapja majd őket. Nem lesz több csipogás, az garantált...:) És szerintem minden országot Tacskóknak kéne vezetniük, és akkor jutna keksz mindenkinek, és megengedett lenne a nyilvános flakonropogtatás, meg cafatokra szaggatott papírzsebkendővel lenne puhán teli minden utca. És puffogni is lehetne mindenre és mindenkire, ha nem Tacskónak tetsző dolgot cselekszik éppen. A Tacskó érti a viccet, csak nem szereti. A Tacskó a gazdit szereti...

...meg a kekszet.

 

OLVASS TOVÁBB: A BÉKÉS HARCOS ÚTJA