Miért nem írok neked étrendet?

2017. február 02. 18:03 - P. Szabó István

Avagy "Ne halat adj az éhezőnek, hanem tanítsd meg halászni!"

Miért nem írok neked étrendet?

Mert ha nem vagy a Hosszú Katinka, vagy az Usain Bolt, vagy valami maratonista vagy bodybuilder vagy bikini modell versenyidőszakban, vagy nem szenvedsz semmilyen speckó betegségben, ételallergiában, vagy ha nincs valamilyen kezelendő emésztési rendellenességed, hanem csak egy "sima mezei ember" vagy, aki mindössze némi útmutatásra vágyik ahhoz, hogy egészségesebben élhessen, akkor nincs is rá semmi szükséged, sőt csak meg fogja nehezíteni az életedet, hovatovább a valóság mindennapjaiban szinte lehetetlen lesz betartanod, és ha neked minden kitartásoddal és akaraterőddel együtt valahogy mégis sikerül, alig várod majd, hogy vége legyen...

Mert mi is történik tulajdonképpen, amikor te kitalálod, hogy na most aztán már tényleg elég a dagadtságból, meg a felfúvódásból, meg a (és akkor most mindenki képzelje ide azt a baját, ami miatt étrendet kérne bárkitől) és felkeresel egy olyan edzőt, vagy táplálkozási tanácsadót - aki nem én vagyok, tehát - aki szívesen ír neked étrendet.

Jó esetben leültök, és dumcsiztok kicsit rólad, meg arról, hogy mi mindent csinálsz rosszul, aztán megállapodtok az árban, meg persze abban, hogy 4, 8, vagy 12 hetes étrendet szeretnél, és akkor ha még mindig minden jól megy, hamarosan kapsz valami ilyesmit, valami ilyesmi napi kajákkal:

(Ezt az étrendet amúgy a shopbuilderről szedtem le, konkrétan innen, és egy 80-100 kg körüli ember egy napját mutatja, 6 étkezéssel... És ha nekem nem hiszel, mert szerinted egy beképzelt gyökér vagyok, de azért infó még kéne, akkor könyörgöm, hogy inkább a shopbuilderre menj információért, mint a hülye női magazinokhoz, mert az előbbi a frankót mondja - néha hozzám hasonlóan kendőzetlenül - az utóbbi meg csak hülyít, hogy megvegyed...)

Mivel tök rá vagy készülve a dologra, és tele vagy lendülettel, az első két-három napon nem is lesz semmi gond, de aztán kábé mondjuk a negyediken beüt a gebasz, mert mondjuk elfogyott a boltban a fagyasztott brokkoli, és rohangálsz fel-alá kétségbeesetten, és nem tudod, hogy mitévő legyél, mert 12 és fél perc múlva már ebédelned kéne, de fagyasztott brokkoli meg sehol, pedig 100 g = 4.0 g fehérje, 2.0 g szénhidrát, 0.4 g zsír, összesen 28 kcl, és ötleted sincs, hogy mivel helyettesítsd, és senki sem segít, és azt érzed, hogy így meg már el van baszva az egész, és úgy felidegesíted magad, hogy inkább nem eszel semmit, és felhívod azt, akitől az étrendet kaptad, aki még le is tol, hogy miért vagy lusta, és miért nem veszed komolyan, és miért nem keltél fel hamarabb, és miért nem vettél fagyasztott brokkolit már tegnap, és hogy az ilyen emberekre megy el az energiája, akikre kár még az idő is, és rádbassza a telefont.

Erre te veszel egy nagy levegőt és nehezen, de összekaparod ismét rommá tépázott lelkedet, és másnap új lendülettel nekiindulsz, és megy is minden szépen megint, csak közben eszedbe jut, hogy a hétvégét anyósodéknál töltitek vidéken, amitől meg már előre rettegsz, mert tudod, hogy az asszony úgy főz, mint egy Szakács Isten, és hogy ilyenkor mindig "terülj, terülj asztalkám" van a nagy örömre, hogy ott vagytok, és ez így is lesz tényleg, és amikor megjelensz az ebédlőasztalnál, és először visszautasítod apósod welcome pálinkáját, annak kiugróan magas cukortartalma miatt, majd előveszed a saját dobozka csirkerizsedet, mondván, hogy te nem kérsz sem a tárkonyos ragulevesből, sem a halászléből - ami amúgy direkt neked készült - sem a sertéspörkölt-nokedliből, sem a kelkáposztafőzelék-fasirtból, sem a túrós csusza szalonnával tejföllelből, sem az almás süteményből, sem a karamellásból, sem a fánkból, sem a lángosból, és bort sem kérsz, és sőt a kávédba sem kérsz még édeskét sem, hanem csak szeretnél leülni a sarokba a dobozkáddal és kienni belőle a 282 kilókalóriádat, mire anyósod kitér a hitéből, elmond mindenféle ribancnak/stricinek, és a párod helyett azonnal beadja a válópert.

Természetesen szomorú vagy a válás miatt, és érzed, hogy ki kell beszélned magadból a bánatod, úgyhogy felhívod a legjobb barátodat/barátnődet, mert tudod, hogy ő mindig meghallgat. Megdumáljátok, hogy beültök a kedvenc sarki kávézótokba és mikor odaérsz, a barátod/barátnőd már ott ül a kedvenc asztalotoknál, és mivel ismer és szeret, már ki is rendelte neked a kedvenc háromcukros, karamellás, csokihabos mokkádat, dupla tejszínnel. Hosszan megölelitek egymást, majd mikor leültök, közlöd, hogy sajnos ezt a kávét nem ihatod meg, mert diétán vagy, és mondta az edződ, hogy a koffein sem jó ilyenkor, mert "elvonja a vizet", vagy mi, úgyhogy a biztonság kedvéért, te inkább csak a saját kis lúgos vizedet innád, ha nem gáz, mert állítólag az a ph menti meg a tested a totális elsavasodástól. Szó, szót követ, a barátodról/barátnődről kiderül, hogy tulajdonképpen egy cukorkómás szénhidrát-állat, aki szerint te csak buziskodol itten a hülye fogyókúráddal, majd hatásos végszóként még a hajadra önti a egész rohadt habos mokkádat, és kiviharzik az életedből.

Mivel nem fogyasztottál semmit, viszont volt képed kintről behozott vizet vedelni, úgy ahogy vagy, habos hajjal rúgnak ki a kedvenc sarki kávézódból, és persze finoman meg is kérnek, hogy soha többé ne menj oda, és mivel más nem jut eszedbe, meg amúgy is kisebb gondod is nagyobb, habos fejjel mész vissza a munkahelyedre. Bár a főnököd alapból kikészülne, ha megjelennél így az irodában, de ma születésnapja van, úgyhogy sokkal megengedőbb, és hogy mutassa, mennyire nagyra tart, mint munkaerőt, suttogva behív az irodájába, és titkon megkínál a maradék tortájából. Hezitálsz egy kicsit, majd eszedbe villanak az edződ szavai eltökéltségről, kitartásról, akaraterőről, célokról, meg komfortzónáról, meg dobozon kívül gondolkodásról, és pregnánsan visszautasítod a főnök szülinapi tortáját is...

Hét és fél perc múlva már állsz is lent az utcán egy nagy papírdobozzal a kezedben, az íróasztalodról sebtében összekapkodott dolgaiddal, mint új munkanélküli, és semmi más nem jár már a fejedben, mint az, hogy rendelj egy kibaszottnagy triplasajtos pizzát... PONT.

Na jó, talán egy incifincit eltúloztam, de sajnos igen, a reklámok, a tankönyvek, és a motivációs nagybeszédek világától messze, a mindennapok szürke és folyton mozgásban lévő valóságában ez az étrendezős dolog igazából valahogy így történik. Ha meg mondjuk nem is ennyire durván, számomra mégis az egész valahogy annyira "életellenes", vagy "életszerűtlen".

De még mielőtt valóban összefoglalnám, hogy nekem személy szerint mi is a bajom az étrendezéssel, mint koncepcióval, hagy szögezzek le valamit:

Egy jól kimért, szakszerűen összeállított étrend, szorgalmasan betartva igenis működik!

Fontos, hogy megértsd, hogy messze sem arról beszélek, hogy nem, és ha te olyan ember vagy, aki tényleg betart mindent és csinálja, és téged még boldoggá is tesz a tudat, hogy nem kell gondolkodnod, meg tanulnod, meg felelősséget vállalnod magadért, hanem valaki más megmondja, hogy mit egyél, és te azt eszed, és az neked jó, akkor tényleg és komolyan mondom, nyomasd! Hajrá! Sikerülni fog, és minden tiszteletem a tiéd, de... 

1.: A 4 hét, a 8 hét, meg a 12 hét hamar elrepül ám, és akkor kérlek, mondd meg nekem, hogy mihez kezdesz azután? Vajon veszel megint egy 4-8-12 hetes étrendet, vagy fellélegzel, hogy jajj, de jó, megszenvedtél az alakodért, és le is fogytál tök királyul, és akkor mostantól zabálhatsz megint ugyanúgy, mint előtte, mert részedről megtettél mindent, amit csak lehetett szorgalmasan? Érted már, hogy mi az első és legeslegfontosabb problémám, hogy mi az amiért leginkább harcolok, és miért gyűlölök minden agybaszart barom időszakos diétát, meg időszakos étrendet, meg időszakos baszakodást? Mert KÚRA!!!, és mint olyan, nem egy életre szól, hanem kvázi csak pillanatokra! És te is eleve úgy indulsz neki fejben, hogy most majd jön egy nehezebb időszakod, amit ha kitartóan végigszenvedsz, akkor onnantól majd minden szép és jó lesz, és aztán csinálhatod megint az életed rendesen, mint azelőtt, csak már örökkön-örökké vékonyan! Hát, hogy finoman fogalmazzak, a nagy büdös lónak a faszát Kiscsillagom! Tudod, mit? Ha időszakos kúrát szeretnél csinálni, akkor inkább ugord át ezt az egész fárasztó, szenvedős, fájdalmas kúrásos szarakodást, és rögtön kezdj el simán csak kétszer annyit zabálni, mint azelőtt, mert hidd el nekem, hogy úgyis az lesz a vége! Ugyanis - és tényleg ne haragudj rám, de ennél a résznél mindig rettenetesen felbaszom magam - leszarom az "előtte", "utána" képeket! Elhiszem, hogy a 4-8-12 hetes drasztikus változtatásod és nagy akaraterős kínlódásod utolsó napján végre kurvajól fogsz kinézni, főleg az első napodhoz képest, de tudod, mit? Légy szíves, mutass már majd nekem egy "utána-utána" képet, mondjuk 12 héttel a 12 hetes diétád utolsó napja után, mert ha hiszed, ha nem, csakis akkor volt értelme az egésznek, ha még mindig legalább olyan jól nézel ki rajta, mint a diétád utolsó napján, ha nem jobban! Ehhez viszont a 4-8-12 hetes étrend kevés lesz. És hogy mire is szeretnék kilyukadni? Ugyanarra, mint amit már vagy ezerszer elmondtam: Ha kisebb szeretnél lenni, mint amekkora vagy (vagy éppen nagyobb), akkor máshogyan kell csinálnod mindent, mint ahogyan addig csináltál, de nem csak egy ideig, hanem onnantól kezdve egész hátralevő életedben, vagy legalábbis addig, amíg kisebb is szeretnél maradni (vagy nagyobb), mert ha hirtelen egyszercsak mindent megint ugyanúgy fogsz csinálni, mint ahogyan régen csináltad, akkor hidd el nekem, hogy megint ugyanúgy is fogsz kinézni, mint régen, mert az a fránya biológia, az már csak ilyen. Egyszerűbben fogalmazva: Ha örökkére meg szeretnéd változtatni a külsődet és/vagy az egészségi állapotodat, akkor bizony kompletten életmódot kell változtatnod, méghozzá örökkére azt is, vagy ha ahhoz semmi kedved, mert az úgy biztosan nehéz, akkor inkább hagyd a picsába az egészet, mert végül úgyis minden csak sokkal rosszabb lesz!...

2. Miért jó az neked, ha más mondja meg, hogy mit egyél? Szerinted ő tudja, hogy te mit szeretsz, hogy neked mi a finom, hogy hogyan reagál a szervezeted mondjuk a tejre, a gyümölcsre, vagy teszem azt a mákos rétesre? Mert például képzeld el, hogy néha megeszem egy mákos rétest, és kifejezetten jót tesz a gyomromnak. Imádom, lapulok tőle, és kérdem én, te láttál már olyan diétás étrendet, amiben szerepel a mákos rétes? Mert én még nem. És tudod, honnan tudom, hogy nekem meg jó a mákos rétes? Onnan, hogy gyakorlatilag újra tanultam enni, méghozzá az elejéről. Én naplózásnak hívom, és annyi az egész, hogy bármiről, amit megeszem, írok egy kis jegyzetet - persze ezt igazából nem kell leírnod, az is elég, ha meg tudod jegyezni - és ha valami rossz a gyomromnak, vagy felfúj, vagy akármilyen formában kellemetlenséget okoz, azt felteszem a fekete listára, és megpróbálom egy életre elkerülni - vagy ha nem, akkor tisztesen viselem a következményeit. És természetesen azokat az ételeket-tápanyagokat is megjegyzem, amelyek meg jók számomra, és attól kezdve megpróbálom a komplett táplálkozásomat ezekből a jó hatású cuccokból összerakni. És tudod, mi lesz ebből az egész önmegfigyelős, naplózós dologból végül? Úgy megtanulod magad, meg azt, hogy milyen ételre-tápanyagra, hogyan reagál a szervezeted, hogy minden összes okleveles táplálkozási tanácsadóknál ezerszer több és jobb tanácsokat tudsz adni magadnak, méghozzá teljesen ingyen...

3. És ez a harmadik pont lényege is. Mint ahogyan az alcím is mondja: "Ne halat adj az éhezőnek, hanem tanítsd meg halászni!" És tényleg. Sajnos nem csak végtelenül jószívű vagyok, hanem borzasztó rossz üzletember is. Atomra kereshetném magam, gyakorlatilag ugyanannak az egy étrendnek az újra-, meg újraeladásával különféle embereknek, de én inkább - akárhányszor valaki kér tőlem egy étrendet - először elküldöm neki az EGYÉL RENDESEN-t, majd ha azt már elolvasta, de még mindig vannak kérdései, leülök vele, és megpróbálom rávenni arra, hogy tanulmányozza, ismerje meg saját magát, és megpróbálom rávezetni, hogyan legyen saját táplálkozási tanácsadója. Mert ha ebben sikerrel járunk, akkor a tanultak és tapasztaltak nem pusztán 4-8, vagy 12 hétig nyújtanak majd neki támaszt és kapaszkodót, hanem bizony egész életére, és szerintem ez a lényeg. Értem én, hogy egy "képzetlen", remény-, és válaszkereső embernél nincs tökéletesebb vásárló az Univerzumban, akiről kábé végtelen számú bőrt le lehet húzni, az újabb és újabb megvezetős baromságokkal, de mivel a (hétköznapi) táplálkozás "tudománya" valójában nem egy nagy etvasz, a szabályai és az alapjai is viszonylag egyszerűek és érthetőek, ezért én inkább azon dolgozom, hogy végre megértessem az emberekkel a tudás és az önmegfigyelés párosának életreszóló hasznosságát és jelentőségét, és megmentsem őket attól, hogy bedőljenek a mindenféle csodafogyasztó (csodahízlaló), fel-felröppenő, és mindig csak időszakos, pillanatnyi megoldásokat nyújtó, divatbaromságoknak...

Röviden összefoglalva tehát a válaszom arra a kérdésre, hogy miért nem írok neked étrendet az, hogy azért mert nem szeretnélek sem átverni, sem lehúzni, és mert szakemberként őszintén csak egyetlen egy módon tehetnék eleget a kérésednek, méghozzá akkor, ha olyan étrendet írnék neked, amit egész hátralevő életedben követhetsz, de mivel ehhez elég lusta vagyok, inkább arra ösztökélnélek, hogy ismerd meg magad, és tanulj meg újra enni, ha kell a legelejéről, mert hidd el nekem, tényleg nem akkora ördöngősség!

Most pedig megyek és veszek egy mákos rétest, mert kurvára megkívántam...

 

OLVASS TOVÁBB: A ZSÍRÉGETÉSRŐL EGYSZERŰEN

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://pszaboistvan.blog.hu/api/trackback/id/tr7412173478

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.